A népszokásokhoz kapcsolódó tárgyak egyik legszebbike a hímes tojás. Népszerűségére jellemző, hogy a közelmúltig fennmaradt készítésének hagyománya. Noha a kereszténység egyik legnagyobb ünnepéhez, a húsvéthoz kapcsolódik, története mégis jóval korábbra nyúlik vissza: a színezett és díszített tojás egykor ősi rítusok része lehetett. A hímesek azonban korántsem esztétikai szempontból, pusztán szépségük miatt szerepelnek a húsvéti szokásokban. A régi kultúrák, köztük a hagyományos paraszti kultúra felfogása szerint a tojás önmagában is jelkép: az új élet születésének, a termékenységnek a szimbóluma. Ugyanígy a locsolkodás szokása is mélyebb jelentést rejt magában: a víz az élet forrása, az „élet vize”, s a vízzel való leöntés nem más, mint egy archaikus egészség- és termékenységvarázslás továbbélése a kereszténység előtti időkből. A húsvétnak ez a két eleme tehát régi korok maradványa, amelyek épp azáltal maradhattak fenn, hogy az egyház beépítette őket a maga keresztény eszmekörébe. Mindkettő az élet tavaszi újjászületésével áll összefüggésben: a legények vízzel öntik le a leányokat, hogy egészségesek, és leendő asszonyokként termékenyek legyenek, s ezért cserébe az új életet, a tavaszi kikeletet jelképező hímest kapják a lányoktól. Mindkét szokáselem a szimbólumok nyelvén fogalmazza meg a húsvét lényegét: az élet tavaszi újjászületését, a Feltámadást.

A hímes tojást egyfelől színezése, másfelől a „ráírt” motívumok kiemelik a hétköznapiság világából, és egy magasabb szakrális szintre emelik. A tojások leggyakoribb színe, a piros az élet színe, a beregi falvakban ismert aranyozás pedig az egyre erősödő tavaszi Napot jelképezi. A népi terminológia szerint a hímeseket „írni” szokták, ami arra utal, hogy nem öncélú díszítésről, hanem olyan jelekről van szó, amelyeknek egykor mindenki által olvasható jelentésük volt. Az olyan, egyetemesen ismert szimbólumok, mint a szvasztika vagy a forgórózsa éppúgy a tavaszi újjászületésről szóltak a tojásokon, mint az archaikus geometrikus minták, vagy a stilizált növényi ornamentika. Csak sajnálni lehet, hogy ezt a mély értelmű, falvanként, vidékenként eltérő jelkészletet felváltotta a matricák, csokitojások és a Kinder tojás divatja, megfosztva ezzel a lányokat a tojásírás bensőséges élményétől és a saját készítésű hímes adásának személyes gesztusától. Kárpótlásul kapunk helyette előre gyártott tojásokat ezerféle mintával és változatban – amelyek azonban már nem a húsvétról, hanem mai világunkról szólnak.

Dr. Ratkó Lujza