„Amiről mégis szólnom kell…”

„Szombaton este fél 9 órakor a Korona nagytermében ünnepi külsőségek között folyt le a művészeti hetek irodalmi estje. Valóban az irodalom ünnepe volt ez Nyíregyházán, mert mindenki, aki számottevő a vármegye és város kulturális életében, megjelent az irodalmi esten.” (Nyírvidék, 1940. május 7.) Nagy meglepetésre és sokak örömére az ünnepség vendége volt a 20. század magyar polgári irodalom egyik legjelentősebb alakja, Márai Sándor író (1900-1989), aki a Szindbád hazamegy című regényéből olvasott fel egy részletet. Nem volt jellemző Máraira, hogy hasonló szerepléseket vállaljon, azonban Krúdy Gyula írói munkássághoz különösen kötődött. „Talán nem is akadhatna ma magyar író, aki hívebben tudná visszatükrözni Krúdy lelkivilágát, mint ahogyan azt Márai tette a bemutatott regényrészletben. Szinte élt körülöttünk a szabolcsi kúriák népe, a bútorokban, az élettelen tárgyakban is a felolvasás során.” (Nyírvidék, 1940. május 7.)

Márai a nyíregyházi tartózkodása alatt találkozott Kiss Lajos néprajzkutatóval, akit a múzeumalapító Jósa András hívott maga mellé Hódmezővásárhelyről, és aki a későbbiekben, 1925-1948 között a Jósa András Múzeum igazgatója lett. Kiss Lajos foglalkozott és kutatta az alföldi szegény emberek életét és kultúráját, megalapozta a múzeum néprajzi és képzőművészeti gyűjteményét.

Márai Sándor, Kiss Lajos és Baross Géza (Kiss Lajos veje) festőművész kirándulni indultak a sóstói fürdőhelyet felfedezni.

„Nyíregyházáról délelőtt kocsin kocogtunk Sóstó-fürdőre. Félúton, az országút mentében, egy szántóföld peremén különös épületalakzatot látunk. Nem is épület ez: mintha a szélvihar letépte volna egy zsúpfedelű ház tetőzetét, s aztán szépen letette a földre. A csupasz földön egy zsuptető, ennyi a látványosság. A kocsi megáll, leszállunk, festő barátunk lefényképezi e rendkívüli alkotást. – Mi ez? – kérdezzük. Egyik társunk – az ország egyik legképzettebb etnográfusa készséggel feleli: – Ez a Kanada. (Márai Sándor: Kanada. Pesti Hírlap, 1940. május 19.) Közelebbről megvizsgálva ezt a helyet, kiderült, hogy ezek alig szobányi méretű, földbeásott és kidöngölt vermek, ahová három vagy négy lépcső vezet le a felszínről, és nádtetővel fedettek. Ezek az un. veremlakások, melyekről Kiss Lajos is írt tanulmányt. Kanada pedig azt jelenti, hogy itt laknak a városperemi legszegényebbek, Márai szerint arra utalhat, hogy ez „nem a mi világunk”, valami távoli dolog, elhatárolódás. Ekkor találkozott egy asszonnyal, aki hat gyermekével élt egy ilyen veremlakásban, majd beszédbe elegyedtek, és az asszony készségesen megmutatta a kis birodalmukat. Márait teljesen felkavarta ez a találkozás, szinte el sem tudta képzelni, hogy lehet itt élni, főleg télen, amikor olykor még a városokban is fáznak a fűtött lakásokban, és vajon mi szolgálhat számukra táplálékul. „Éltek, mert az ember nagy rejtély e földön. És nem pusztultak el, ebben a veremben, mert az ember mindent kibír.”- írta Márai.

„Amiről mégis szólnom kell, ma is, mesterséges túlzás nélkül, mikor minden percben, amíg

e sorokat írom, emberek ezrei hullanak el, s Európa ifjúsága pusztul a csatatereken: amiről szólnom kell, mégis ez a szabolcsi földház a hat gyerekkel.” A Pesti Naplóban megjelent írásában reménykedve jegyezte meg, hogy hátha még ereje van a betűnek, és talán igazi otthonra lelnek ezek a gyerekek.

Lelkében mély nyomot hagyott ez a nyíregyházi Kanada, mely az alábbi regényeiben is visszaköszönt: Az igazi (1941), Judit…és az utóhang (1980).

Babolcsi Andrea

múzeumpedagógus