Kölcsey adománya

„A körny, amelyben lakom, el van dugva szem elöl, szép, de vad, s felette magányos. Egyefelöl a Tisza foly, másfelöl a Túr, mely itt amabba szakad, s minket a torkolatban hagy laknunk. Egyfelöl nagy erdők körítenek, másfelöl nyílás esik, s láthatárainkat a másramarosi hóbércek határozzák. Nem poétai hely-e édes barátom? Csak az a baj, hogy nekem emberek kellenek, nem lélektelen szépség.” – írta Kölcsey első levelében Csekéből.

A Himnusz akkor 25 éves szerzője 1815 tavaszán költözött Csekére, s vette át itteni birtokainak kezelését. Az udvarház egy háromholdas telken feküdt, a lakás az utca hosszában foglalt helyet, a többi csekei házhoz hasonlóan. Már 1832-től készült a ház átalakítására, de az csak 1835-ben készült el, amikor az országgyűlési követi tisztéről lemondott, s Pozsonyból véglegesen visszatért Csekébe: „(A ház ) tornácocskáját lerontattam, s helyette kamrácskát és fürdőszobát rakattam. Az előszobába kemencét tetettem, a könyvtáramat az ebédlőből a kapu felé nyíló szobába állítám fel. Észak és nyugat felé kőkerítést állíttattam, s mindezt saját maiszterségem alatt.”

Feltehetően ekkor készíttette a bútorok mellett azt a négyszög alakú asztalt fenyőfából, melynek asztallapja levehető, vörös és zöld festéssel díszített, homorított oldalélekkel vörösre festettek. Az asztallapon nyers színű körbefutó szalagon vörössel festett felirat: T[ekintetes]: N[agyságos]: N[emzetes]: V[itézlő]. KÖLTSEI FERENTZ ÚR A MAGA KÖLTSÉGÉ VEL TSINÁLTATTA. Az asztallap négy sarkán háromágú vörös lángnyelvek díszítik. Az úrvacsorai asztalt a csekei református egyháznak ajándékozta.

Több mint tíz évvel a költő halála után, 1853 nyarán Vahot Imre járt Csekében Varsányi János grafikussal, aki le is rajzolta Kölcsey házát és könyvtárszobáját. Vahot így számol be a látottakról: „Legelső gondom volt a ház csendes magányából már 15 évvel ezelőtt elköltözött Kölcsey Ferencnek dolgozó szobáját megtekinteni. Elfogódott szívvel léptem azon szentélybe, melynek szűk határai közt a legnagyobb lelkek egyike szokott volt leginkább éjjelenként megnyílni, s végtelen kiterjedésű világába elmerülve óriási szenvedéllyel és szorgalommal működni a haza és az emberiség javáért… Meghatottan álltam a kisded szoba közepén, hol minden tárgy, még a legkisebb porszem is Kölcsey önfeláldozó működése, s ennek rendkívül hatására emlékeztet… És látnom kellett a nagy fehér íróasztal mellett egy hófehér tisztaságú halvány, kopasz embert, ki éji lámpájánál nagy gondolatai és fárasztó munkája terhétől meggörnyedve ül, s önzés, dicsvágy nélkül áldozik a hazáért, midőn annak sok gyermeke ugyanez időben zajos tombolás közt csupán bálványainak tömjénez… A szoba egyik oldalát egészen a nyílt könyvtár foglalja el, mely nagyobb részint válogatott remekművekből áll, melynek minden darabjáról egykori tulajdonosának búvárkodó lelke sugárzik elő… A szoba közepén áll fenyőfából készült fehérre festett íróasztal [nem az úrvacsorai asztal], mely hihetőleg azért nyert oly nagy alakot, hogy egyszersmind sok könyv is elférhessen reá.” – melyen feltehetően megírta a Himnusz, a’ magyar nép zivataros századaiból, nemzetünket magasztaló énekét.

Dr. Bene János

történész