KISS LAJOS SZÜLETÉSÉNEK 140. ÉVFORDULÓJÁRA

   A nagy elődök életútja mindig iránymutató az utókor számára. Múzeumunk egykori „mindenesének”, Kiss Lajosnak a sokrétű pályája különösen az. Ma, születésének 140. évfordulóján ebből a gazdag életműből igyekszünk merítkezni.

     Napjainkban divatossá vált a szellemi teljesítményeket puszta számokban kifejezni. Bár Kiss Lajos munkássága – akár gyűjtéseit, akár ásatásait, akár tudományos dolgozatait nézzük – kiválóan alkalmas lenne erre, mégsem tesszük. Értéke nem számokban mérhető.

   Korának megbecsült tudósa volt. A barátok, tisztelők, kortársak és utódok tollából született köszöntők, visszaemlékezések egy nagyra becsült, példaképként tisztelt néprajztudóst tárnak elénk, kiemelve Kiss Lajos rendívüli elhivatottságát, teljességigényéből fakadó alaposságát, hihetetlen munkabírását. Számtalan méltatója közül Németh Péter, a kései utód esszenciális gondolatát idézzük: „Múzeumi ember volt, aki egyforma érzékenységgel jegyezgette a pusztuló helyneveket, gyűjtötte a vásárhelyi művészekre vonatkozó adatokat, figyelt fel természeti értékekre, emlékezett mesterre és jóbarátra, egyszóval nyitott szemmel, egységben látta a világot.”

    Valóban múzeumi ember volt, aki 44 éven át szolgálta a hazai múzeumügyet, előbb szülővárosában, Hódmezővásárhelyen, 1912 és 1948 között Nyíregyházán, majd nyugdíjazásáig Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban. Hogyan került múzeumi, néprajzi pályára az irodalom és művészet iránt érdeklődő, színészi és festőművészi álmokat dédelgető fiatalember? Györffy Istvánnal való anekdotába illő találkozása sorsfordító volt számára. Budapesti színészi tanulmányai befejeztével, friss bizonyítványával és kecsegtető színházi ajánlatokkal a zsebében tért be a budapesti Makk Hetes vendéglőbe. Véletlenül került a teraszon egy egyetemi hallgatókból álló asztaltársasághoz (csak ott volt szabad hely), akik elámultak archaikus beszédén, vásárhelyi nótákat megszólaltató hegedűjátékán. A hallgatók között volt a későbbi neves néprajztudós Györffy, ő figyelt fel elsőként Kiss Lajos néprajzi kvalitásaira.

     A Hódmezővásárhelyen 1904-ben megrendezett ipari és mezőgazdasági kiállítást Tornyai János festőművész javaslatára néprajzi és képzőművészeti anyaggal tervezték kiegészíteni. A néprajzi anyag összegyűjtésével 1904 tavaszán Kiss Lajost bízták meg, aki kétségbeesve tette fel magának a kérdést: Mit kell nekem gyűjteni? Önéletrajzi feljegyzéseiből tudjuk, hogy ekkor még fogalma sem volt a néprajzról, de az év utolsó napján már Hódmezővásárhely kocsmáiban figyelte a kanász-, béres-, kocsisfogadás menetét, jegyzetelte az alkudozás folyamatát. Beigazolódni látszott Györffy megérzése: Kiss Lajosnak volt hozzá érzéke.

    Így kezdődött múzeumi pályafutása. Hódmezővásárhely városa a kiállítás sikerén felbuzdulva megalapította múzeumát, ennek lett gyűjtője, őre, mindenese egészen 1912-es Nyíregyházára távozásáig. Emellett tevékenyen részt vett a város kulturális életében, dolgozott a helyi sajtóban és a közkönyvtárban is. Mihalik József, az akkori múzeumi országos főfelügyelő közbenjárására a jobb

megélhetés és megbecsülés reményében fogadta el Szabolcs vármegye ajánlatát a Jósa András alapította múzeum segédőri állására. Kölcsönös megbecsülés és tisztelet közepette dolgoztak együtt Jósa Andrással néhány éven át. Ez idő alatt a múzeumalapító igyekezett átadni utódának féltve őrzött múzeumára vonatkozó tudását és elképzeléseit. A mag termékeny talajra hullott…

    Kiss Lajos méltó letéteményese lett Jósa szellemi végakaratának, érdemei vitathatatlanok. Tovább gyarapította a régészeti gyűjteményt, mely fennállása alatt megduplázódott. Középkori templomokat feldolgozó gyűjtése máig kiadatlan. Az 1920-as években elindította a néprajzi gyűjtést, létrehozva ezáltal a múzeum néprajzi gyűjteményét. A hódmezővásárhelyi művészekkel ápolt kapcsolatait felhasználva megvetette a képzőművészeti kollekció alapjait. A múzeum mellett gondozta a vármegyei könyvtárat is. A második világháború alatt Nyíregyházát ért bombázás következtében romokban heverő múzeum az ő munkája eredményeként éledt újra.

     Komolyan vette a tudományt, annak minden mozzanatát: a gyűjtéstől a rendszerezésen át a publikálásig és ismeretterjesztésig. Azzal az egyetemes igénnyel áthatott tudomány volt az övé, amely az emberiség múltjának minél teljesebb megismerését célozta. A hódmezővásárhelyi évek alatt kezdett publikálni, tudományos írói tevékenysége a nyíregyházi évek alatt teljesedett ki. Önálló kötetekben dolgozta fel a vásárhelyi nép- és művészéletet, az ottani és a nyíregyházi múzeum történetét, illetve rétközi kutatásait. A napjainkra három kiadást megért, mára klasszikusnak számító, a szegény emberek életét összefoglaló írásaival egyedülálló műfajt teremtett a néprajzi irodalomban. Tudományos dolgozatai a kor legnevesebb szaklapjaiban, a Néprajzi Értesítőben, az Ethnographiában, az Archaeologiai Értesítőben, a Magyar Nyelvben, a Népünk és Nyelvünkben, a Földgömbben jelentek meg. Rövidebb, ismeretterjesztést célzó, a közönség figyelmét a megmentendő értékekre és a múzeumra irányító írásait a helyi lapokban tette közzé: a Szabolcsi Hírlapban, a Szabolcsi Hétfőben, a Szabolcsi Tanítóban és legtöbbjét a Nyírvidékben.

    Páratlan értékmentő munkát végzett. Tárgyi és kéziratos hagyatéka a hódmezővásárhelyi városi múzeumban és a levéltárban, az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárában és a nyíregyházi múzeumban található. Teljes feldolgozása a mi felelősségünk, a mi érdekünk. Tanulhatunk közben alázatot a szakma iránt, alaposságot és igényességet a kutatásban, az elődök és a hagyományok tiszteletét, ember- és munkaszeretetet. És ez több mint elég.

Laskayné Szőlősi Katalin

Kiss Lajos, a néprajztudomány „szögény emböre”

    Talán kevesen tudják, hogy a köztiszteletnek örvendő, messze földön ismert Jósa András egyik utóda a Szabolcs vármegyei múzeum élén Kiss Lajos volt, akinek nagyon sokat köszönhet nemcsak a megye, hanem az egész ország tudományossága. 2021. március 13-án, születésének 140. évfordulója alkalmából emlékezzünk tisztelettel őrá!

   Kiss Lajos széles érdeklődése, sokirányú tehetsége révén a muzeológiának csaknem minden ágát művelte: ásatásokat és leletmentéseket végezve folytatta a múzeumalapító Jósa András régészeti tevékenységét, de megvetette a múzeum képzőművészeti gyűjteményének alapjait is, és emellett már az 1920-as években megkezdte a néprajzi kutatásokat, tárgygyűjtéseket a megyében. Ezek a korai, főként halászattal, gazdálkodással, pásztorkodással kapcsolatos tárgyak ma már legbecsesebb darabjai a múzeum általa alapított néprajzi gyűjteményének. Azonban nemcsak értékes tárgyakat köszönhetünk neki, hanem például a Rétköznek mint önálló néprajzi tájnak a felfedezését és részletező leírását is. A „Régi Rétköz” című kötete ma is kimeríthetetlen tárháza a tájra vonatkozó történelmi-földrajzi adatoknak, a régi életmódot bemutató gazdag néprajzi forrásanyagnak. Ugyancsak neki köszönhetjük a nyíregyházi céhek, kézműves mesterségek tárgykészletének múzeumba mentését, illetve egyes mesterségek óriási tudásanyagának aprólékos megörökítését.

    A hódmezővásárhelyi származású, az ottani tájszólást beszélő tudós szerényen a néprajztudomány „szögény emböre”-ként emlegette magát, „aki anyagot hord és köveket, téglákat talyicskáz össze, hogy ebből egykor felépüljön a Néprajzi Tudomány hatalmas hajléka”. Kiss Lajos azonban jóval több volt afféle tudományos „segédmunkásnál”: klasszikussá vált művei, szépirodalmi igényű, élvezetes leírásai nagy érzékenységgel és hozzáértéssel mutatják be a paraszti világ belső törvényszerűségeit, láthatatlan mozgatórugóit. Ma is érvényes szavait nekünk, kései utódoknak is érdemes megfogadnunk: „Becsüljük meg, ami a mienk, ami magyar, … hogy az utánunk következő nemzedék lássa, milyen szép lelkük volt apáinknak.”

Dr. Ratkó Lujza

Képek:

1. Rozettás lőportartó, Gáva. Kiss Lajos gyűjtése (1918)

2. Rozettás-tulipános mángorló, Tiszabercel. Kiss Lajos gyűjtése (1935)

3. Gégényi parasztudvar, 20. sz. első fele. Kiss Lajos fotója

4. Kisnemesi lakóház, Kemecse, 20. sz. első fele. Kiss Lajos fotója

 

1.

2.

3.

4.