GÁVA | SZÉKELY | VENCSELŐ | ZALKOD

A nyíregyházi múzeum legértékesebb leletecsoportjai közé tartoznak az V. századból származó síregyüttesek.

Jósa András 1899-ben Nyíregyházán kiadott leletkataszterében, a „Szabolcsvármegyei Múzeum ős- és középkori tárgyainak ismertetése” c. füzetében már közölte e leletek közül néhányat, rajzot is készítve róluk Ezek és a velük rokon további felső-Tisza-vidéki leletek azóta szinte egyetlen Közép-Európa késő császárkorával  korai népvándorlás korával foglalkozó publikációból, kiállításról sem hiányoznak. 

A Felső-Tisza-vidék történetében Dacia provincia feladása (270), a hunok által megindított népmozgások komoly változásokat idéztek elő. A Csörsz-árok kiépítése – a többi között – jelzi az Alföldön élő korábban betelepült lakosság és a keletről beáramló jövevények közötti fokozódó feszültséget. A Felső-Tisza-vidéken is megszaporodnak az újonnan érkező – germán és talán iráni – népekhez/népcsoportokhoz köthető leletek. Közöttük különösen jellemzőek a lemezfibulák (ruhakapcsoló tűk) különféle változatait tartalmazó síregyüttesek és a hozzájuk szorosan kapcsolódó leletek. Az alábbiakban ezek közül részletesen csak a Jósa András Múzeum gyűjteményében található, aranytárgyat tartalmazóakat mutatjuk be, de tekintettel arra, hogy velük szorosan összefüggenek  megemlítjük az ezüstpéldányokat is.

A legkorábbi felső-Tisza-vidéki lemezes fibulák a IV. század legvégére – az V. század legelejére keltezhetők. Ezeket még ezüstből, illetve bronzból készítették. Ettől kezdve folyamatosan kimutatható divatjuk az V-VI. század fordulójáig.

Az arany lemezfibulák közül a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén előkerültek közül a legkorábbra (az V. század legelejére) a Gelénesről származó kőbetétes, kisméretű fibulapár keltezhető. A Dégenfeld Berta birtokáról származó tárgyakat a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozták.

Az V. század első felére  közepére keltezhető a balsai nagyméretű (gombbal együtt 23 cm) ezüst lemezes fibulapár, aranyozott ezüst rátett dísszel, az alább bemutatott székelyi lelet, a szatmári Dengeleg ugyancsak fibulát tartalmazó temetkezés leletei, a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött Tiszalök-Árpád utcából származó síregyüttes és a vele közel rokon Barabás-Mezőkaszony/Koszino-bagolyvári sír anyaga.

Már az V. sz. közepe után készítették a zalkodi csatot. Ehhez a sírhoz alighanem ugyancsak tartozhattak fibulák, ha nem is adták őket múzeumba. A század vége előtt aligha kerülhetett földbe Szabolcs megye legreprezentatívabb V. századi síregyüttese, a gávai. Vele sok tekintetben rokon leletek származnak a Beregből, egy pontosabban meg nem határozott lelőhelyről.

Nem mondhatunk sokat a vencsellői arany fülbevalóról. A típus IV-V. századi előfutárát tömör gombos, kisméretű ezüst, illetve bronz kivitelben a közeli Tiszadobról említhetjük. Annyi bizonyos, hogy a nagyméretű, kőbetétes változat ezeknél néhány évtizeddel későbbi sírból származhat, s a fent említett székelyi, tiszalöki sírokéhoz hasonló leletek kísérhették. Hasonló szórvány arany fülbevaló a mai megye területén még egy helyen fordult elő. A Szamostatárfalva és Szamosbecs között, az Izgét (vagy Izgéb) dűlőben, a Szamos partján talált darabot a Nemzeti Múzeumnak ajándékozták.

Míg a fentiekben bemutatott síregyüttesek az V. század előkelő asszonyainak viseletéről tanúskodnak, addig a férfiakra utaló aranyleletes temetkezések száma minimális. Ezek közt kell megemlítenünk azt a Nemzeti Múzeum számára vásárolt, nagy valószínűséggel Oroson talált rekeszdíszes arany kardveretet, ugyancsak rekeszdíszes ezüst övcsatot, egy ovális rekeszes díszt, valamint arany hajkarikát, amely hosszú ideig Németkér lelőhely névvel szerepelt a szakirodalomban.

GÁVA

Az egykori Gáva északnyugati szélén, a Lónyai csatorna közelében vasútépítéshez végzett homokbányászáskor találták a Felső-Tisza-vidék egyik leggazdagabb síregyüttesét 1910-ben. Mintegy 150-200 cm mélyen bukkantak rá a kiemelkedő homokos partban. A tárgyakat összetörték, s a munkások elbeszélése alapján az együttes nem is teljes: arany karperec vagy karperecek és más tárgyak is tartoztak még hozzá, ezeket azonban beolvasztották. A karperecről tudjuk, hogy „tömör, nagysúlyú, hengerded átmetszetű, végei felé trombitaszerűleg kivastagodó, összeérő, de nem összeforrasztott színarany” darab volt. A leleteket Olchváry Pál főszolgabíró 1910. június 25-én adta múzeumba. Jósa András a töredékes tárgyakat lerajzolta, leíró kartont készített róluk.

Mellékletek:

 1. Az együtteshez két nyaklánc tartozott. Az egyikhez tartozott egy 10×6 mm-es, lemezes aranygyöngy.

 2. A másik nyaklánc része 3 db lemezes aranygyöngy 8-8 db csepp alakú almandinbetéttel. Belsejük ki volt töltve valamiféle anyaggal, Jósa szerint „… kénnel .., mert végeihez égő gyufát tartva, büdös-kőszagú kék lángot észlelünk. Valószínűleg azért van kénnel bélelve  magyarázza Jósa , hogy a vékony aranylemez be ne horpadjon.”

 3. Három, csepp alakú, almandinbetétes, granulációval díszített aranycsüngő bordázott füllel. A kőbetétek rekeszben ülnek. A csüngő hátlapja sima.

 4. Egy hátlapján sima, előlapján filigrándróttal keretezett szélű, illetve 3×3 keretbe ültetett almandinnal díszített aranylunula bordázott füllel.

 5. Ugyancsak a nyaklánchoz tartozhatott 3 db borostyángyöngy. Kettő lapított gömb alakú.

 6. Aranylemez rákalapálásával díszített, öntött 14.5 cm hosszú ezüstcsat. A csatfej vésett, illetve poncolt díszű, aranyozott. A csattest rombusz alakú, szimpla öntvény. Pereme kopott, poncolt díszű, a sarkain 6 almandinbetéttel (közülük egy kiegészítés). A rombusz közepén 5.4×4.2 cm-es felületen aranylemezzel bevont vésett dísz látható, középen maszkkal. A fejjel ellentétes végen a rombuszhoz bordázott nyakkal volutaszerűen kiképzett, vésett díszű két stilizált állatfej csatlakozik. Ezt a részt további 3 almandinbetét élénkíti. A csattestnek a fejhez csatlakozó része töredékes. A pecek a fejre erősen ráhajlik, felerősítő része kiegészítés. Hegye és töve vésett díszű, a tövénél stilizált madárfej nyúlik hátra. Aranyozott.

 7. A csattal egyező stílusú aranyozott öntött ezüst fibulapár. A fej, a kengyel és a láb egybeöntött. A fibulák a gombokkal együtt 32,5, illetve 33,4 cm hosszúak. Félkör alakú fejlapjukon körben 14 kis kör alakú almandinbetét ül. A fejlemez peremén körben 5 db, két-két, illetve a fej közepén egy-egy nittel felerősített aranyozott ezüst bikafej, szemük ugyancsak almandin. A fej közepén ülő bikafej szeme nem betétes. Felerősítése és kivitele alapján valószínűleg megsérült és eltérő megoldású példánnyal cserélték ki. A láb végére ugyancsak almandin szemű bikafejet erősítettek. A láb lemezét körben 10 db kör alakú almandin díszíti. A fibulák három, illetve öt darabra törve, kissé hiányosan kerültek a múzeumba. Jósa András múzeumigazgató Oláh Géza aranyművessel forrasztatta össze és egészíttette ki őket. A töredékek összes súlya 855 g (az egyik fibuláé 465, a másiké 390 g). Összetételük a Jósa András által feljegyzett, Loczka József nemzeti múzeumi vegyész végezte fémvizsgálat alapján:

 arany 35.14 g  4.11%, ezüst 751.88 g  86.77%, réz 56.68 g  6.63%, ólom 7.71 g  0.82%, ón és vas 3.42 g  0.43%

8. Ezüstrugó. Nem zárhatjuk ki, hogy a fibula tartozéka volt.

9. Ezüst piperekészlet 3 darabból: 

a. Filterkanál három töredéke. A fej pereme díszített, a nyél vége lyukas. 

b. Letört végű csipesz. Egy darabkája a Jósa-féle rajzon még megvolt. Nyaka díszített.

c. Négyszög metszetű huzalból torquált fülkanál. Enyhén ívelt, két helyen karcolt vonalakkal díszített. Egyik vége miniatűr kanálkává laposított, a másik szétkalapált és átlyukasztott.

SZÉKELY

Zoltán Ferenc ajándékaként múzeumba került együttes.

 1. Öntött aranyozott ezüstcsat, melynek teljes hossza 7.8 cm. A csatfej ovális, 4.5×3.2 cm. A csattest téglalap alakú, 3×4.3 cm-es szimpla öntvény. Közepén 2.3×2.2 cm-es négyszögben 3 sorban elhelyezett ékvéséssel díszítették. A csattest 4 sarkában egy-egy 1.1 cm hosszú, gömbölyű fejű szegecs rögzítette a kb. 0.6 cm vastag övre. A 4.6 cm hosszú csatpecek V metszetű, ráhajlik a csatfejre. A pecek hegye rovátkolt, tövét ékvéséses sávval díszítették, illetve háromszögletű alapja beütögetett.

2. Öntött tükörfém fibulapár. Mindkét tárgy törött. Fejlemezük félkör alakú, 6.1×3.9 cm. Hátsó oldalán két rugó befogására szolgáló, a lemezzel egybeöntött léc, melynek végéhez 1.2 cm hosszú, 0.9 cm átmérőjű gomb csatlakozik. A fejlemezen elhelyezett két rugó  ezeknek ma már maradványa sincs  végéhez kétoldalt egy-egy rovátkolással díszített aranyozott, 2.1 cm hosszú léctagot erősítettek, melyeket 1-1 gomb koronázott. A fejlapot a közepe táján szélesedő, 3 cm széles, s jelenlegi  törött  állapotában 8.3 cm hosszú láblemezzel V metszetű, 4.2 cm hosszú kengyel köti össze. A kengyel tövére mindkét végén egy-egy tagolt drótot tekertek, melyeket rozetta alakú, aranyozott dísz övez. Ez utóbbiakat 2-2 szegeccsel rögzítették a lemezekhez. Az épebb fibula teljes hossza gombbal együtt 16.2 cm.

3. Három darabra tört és peremén 2 helyen csorba, sugaras hátú, ún. nomád ezüsttükör. Előlapja sima, hátoldalán közepén kis füllel, illetve domború díszítéssel: két koncentrikus kör között 16 sugárral. Átm.: 5.9 cm.

VENCSELŐ

Zalkodtól északra, Juhász János bíró földjén 1888. októberében újfehértói kubikusok a Bodrog árja elleni védgát építésekor egy 40x30x20 cm-es kincsesláda lenyomatára bukkantak. „…ezen alkalommal a kubikosok jó kedvre kerekedtek, hordó számra ürítették a hegy arany levét, s mikor többet inni nem tudtak.. beverték a hordó fenekét, mondván: hadd jusson a földnek is a jóból. Történetesen arra megy a bíró kutyája, azt elő hívják s egy akkor talált s legalább 100 frtot érő csattot, egy fém tükör és egy gyűrűvel együtt a kutya nyakába akasztották e szavakkal: hadd jusson a kutyának is valami. Későbben a csendőrök ezen ékszert megtalálván két hétig nyomozták a kubikosokat, hogy a lelet helyét megkérdezzék, azonban eredménytelenül. Találtak ott mégis egy meglehetős mekkoraságú ládának lenyomatát…”  – Ennyit sikerült a lelettel kapcsolatban tisztázni, ahogyan azt Jósa András elmesélte közönségének a nagykállói református egyház által szervezett 1892. november 6-án tartott előadásában. A leírás alapján nem férhet kétség ahhoz, hogy a talált tárgyak nagyobbik részén a kubikosok gyorsan túladtak. Jósa feltételezése szerint Kupfer tokaji aranyműves olvasztotta be ezeket. A nyomozás csaknem teljesen eredménytelenül záródott. Mindössze három – a kutya nyakába akasztott – tárgy maradt meg, melyeket a parasztbírónál foglaltak le. Jósa Andrásnak ezeket sikerült Lázár Kálmántól megszereznie. A rakamazi csendőrség 418/1888 alatti jelentése szerint még 5 tárgyat koboztak el. Ezekről azonban semmi közelebbit nem tudunk. Az adattár egy kézzel írott levele alapján volt köztük „valami nagy edénynek egy törött darabja, de ez nem igen ezüst.”

1. Öntött aranyozott ezüstcsat, melynek teljes hossza 13.4 cm. A csatfej kör alakú, 5.8 cm átmérőjű, poncolt díszű. A csattest téglalap alakú, 7.4×4.1 cm-es öntvény, melyhez alul vékonyabb lemez csatlakozik. A csattest peremét ékvéséssel díszítették, középen áttört. Ebbe az áttörésbe illeszkedik egy 2.8×2.4 cm nagyságú, filigránnal övezett 10.88 g súlyú aranylap, melyet filigrán keretes ovális rekeszekben 4 db csiszolt almandinbetéttel díszítettek. A csattest felső öntvényét az alsó lemezzel összekötő, a csatkarikán átívelő rész felső oldalát ékvéséssel díszítették. A 7.3 cm hosszú csatpecek vége a karikára erősen ráhajlik, hegye vésett díszű: állatfejet formáz. A pecek tövét ugyancsak ékvéséssel díszítették.

2. 7.3 cm átmérőjű, sugaras hátú, ún. nomád ezüsttükör kisebb töredéke. Egyik oldala sima, a másikon középen kis hurokfül, illetve domború díszítés: 2 koncentrikus kör között 4 sugár. Átm: 7.3 cm.

3. Poncolt díszű, kör keresztmetszetű, zárt ezüst- vagy tükörfém karika. Átm.: 1.95 cm.

ZALKOD

Az egykori Vencsellőről (ma Gávavencsellő) 1906-ban Olchváry Pál főszolgabíró közbenjárására Tóth Gyula közjegyzőtől kapott a múzeum egy  alighanem sírból származó  granulációkkal díszített, 5.36 g súlyú, 1.4×1.6 cm nagyságú fülbevalót, melynek sokszögű csüngő tagjából a betét kiesett.