A Rétköz viszonylag kis számú, részben vagy egészben a tájon elterülő települést foglal magába. Ám határa igen nagy terület, csaknem 140 ezer hold. A táj a megye Tisza által körített északi részén terül el; a jelenlegi Lónyai-főcsatorna és a Tisza között – Vencsellőtől egészen Tuzsérig. A Tiszánál a táj azonban nem szakad meg, túloldalon a Bodrogközben folytatódik, ahol a hasonló természeti viszonyok ugyanilyen életformát, gazdálkodási rendet honosítottak meg.

A táj az észak-alföldi fiatal peremsülyedékek egyike. Földrajzi határai északon a Tisza, keleten az Északkeleti-Nyírség magas futóhomokformái, délen és nyugaton a Középső-Nyírség löszös és futóhomokos területei. A pleisztocén és a bolocén határán a Rétköz, a Bodrogköz, a Beregi- és Szatmári-síkság lesüllyedt. A süllyedés bekövetkeztével a Rétközt lapos felszínein megindult a láposodás. A táj mai felszíni domborzatát a fiatalkori süllyedés és a folyóvíz felszínalakító tevékenysége hozta létre, és csak elenyésző volt a szél munkája.

A természet nyújtotta javakból tűrhetően meg lehetett élni. Mivel földművelést csak a vízmentes, a rétből kiemelkedő dombhátakon lehetett folytatni, az itteni lakosság amit csak tudott a rétből, a mocsarakból szerzett be: a bőven tenyésző, több ezer holdas nádasok és gyékények a – szintén a hátakra települt – falvak épületeinek fedésére (sokszor a falak készítéshez is!) szolgáltak, de készítettek belőlük szekérkasokat, kosarakat is.