1870 áprilisában Rómer Flóris Szabolcs megyében tett régészeti célú látogatást, amikor Jósa Andrással a hugyaji (érpataki) honfoglalás kori és az Ajak és Kisvárda között lévő rézkori temető feltárásához kezdtek. Rómer eközben megszemlélte Czóbel Albert anarcsi földbirtokos magángyűjteményét, amelyben azonnal felismerte – a verebi tárgyakkal való hasonlóságuk alapján – a honfoglalás kori leleteket: egy palmettadíszes ezüst csattestet és két aranyozott ezüst, ugyancsak levélcsokorral ékesített övveretet, amelyeket a tulajdonos felesége a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott. E tárgyakat állítólag egy szél által már részben elhordott homokháton találták. Közel száz év múltán Dienes István mutatott rá, hogy ehhez a leletegyütteshez tartozhatott az a granulált díszű félhold alakú, alul ötágú csillagtagban végződő öntött ezüstcsüngő is, amelyet az övveretekkel együtt ajándékoztak Rómernek. Valószínűleg keleti szláv készítmény lehet.

Nem lehetetlen, hogy ugyanennek a honfoglalás kori temetőnek újabb három sírjára bukkantak szőlő aláforgatásakor Czóbel Imre anarcsi birtokán, egy kis fenyveserdő mellett 1899-ben. (Sajnos, ma már egyik lelőhely sem azonosítható.) Minden bizonnyal gazdag női temetkezésből származik az életfa ábrázolásával díszített aranyozott ezüst hajfonatkorong, amely Angyalossy Pál főszolgabíró révén került a nyíregyházi múzeumba. Bizonyára ugyanennek a sírnak a melléklete a kisméretű kengyelpár is. A sírokból állítólag pénzérme is előkerült.

A HAJFONATKORONG

Vékony ezüstlemezekből készült, felületét az egykori ötvösmester aprólékos, fölényes mesterségbeli tudásról árulkodó munkával alakította ki. A mintázatot hátulról domborította, majd a hátteret az elülső oldalról mélyebbre kalapálta. A vonalakat poncolóvas beütögetésével hangsúlyozta.

A körbefutó széles peremsávot középső osztóvonal felezi. Alul a belső sávból kidomborított két szalagból egyesülve indul a kereten belüli palmettás motívum: a vaskos szár egyenesen felfutó végén háromlevelű húsos levélcsokor ül, melynek oldalsó levelei végéből egy-egy újabb levél indul a középső levél csúcsához, a csokor alul egy-egy spirálisan visszakanyarodó rüggyel zárul. Lejjebb a szár rovátkolt, íves sávval megtört részéből kétoldalra egy-egy oldalsó palmettacsokor ágazik ki: a vízszintes száron egy ugyancsak vízszintes és egy lefelé hajló, íves végű levél ágazik ki. A vízszintes levél végéből a felső palmettacsokor oldalsó levélcsúcsaihoz felfutó egy-egy újabb levél indul. A levelek vonalkázott felületű íves körsávval indulnak, egyik szélüket hasonlóan vonalkázott sáv zárja, felületüket kerek ponttal lezárt osztóvonal tagolja. Ugyancsak osztóvonal látható a függőleges ág felső szakaszán és oldalsó elágazásain is. A szár alsó szakaszának felső részén kerek pont ül. A bemélyített hátteret dúsan aranyozták.

A korongnak – valószínűleg szintén fémből készült – hátlapja is volt, amely nem került a múzeumba. E hátlapra a korong szegélyén látható kerek lyukakon át nittszegekkel erősítették fel. (E kerek, domború fejű nittszögekből a megtaláláskor még három a helyén volt.) A korong felső peremén három, alul és kétoldalt – asszimetrikusan – egy-egy lyuk helyezkedik el. A hátlap és a korong közé erősítették azokat a bőr- vagy textilszalagokat, amelyeket a varkocsba fontak.

Az anarcsi hajfonatkorong (Fotó: Hapák József, adatok: A honfoglaló magyarság, 1996 Magyar Nemzeti Múzeum)

A korong felületének magas művészi tökélyű megmunkáltsága e tárgyat legszebb tarsolylemezeink művészi körébe emeli. Ez az ábrázolás azonban különlegesen ritka változata a honfoglalás kori művészetünket jellemző ún. növényi, vagy palmettás stílusnak: itt félreérthetetlen a művész azon szándéka, hogy az ősi magyar hitvilágban oly jelentős helyet elfoglaló életfát, vagy világfát ábrázolja. (Hasonló megfogalmazású a sárospataki áttört korongpár, a szakolyi és érsekújvári lószerszámveret életfa-motívuma is.) A szár felületébe (az életfa törzsébe) beütött kerek pont alighanem a fa odvas üregét jelzi, ahol hitük szerint az életfa szellemlénye tanyázik.

A tárgyat Jósa András feljegyzése szerint az elhunyt mellén találták. Ebből arra következtethetünk, hogy a sírban fiatal lány nyugodott, mivel az eurázsiai sztyeppék általános viseleti szokása szerint a lányok egy, a férjes asszonyok pedig két varkocsba fogva hordtéák hajukat. E szokás honfoglalóink körében is általános lehetett, s a szlavóniai magyarság ezt századunkig megőrizte. Az életfát megjelenítő korongnak viselője mágikus erőt tulajdoníthatott, amely hite szerint megóvja őt a gonosz erőktől.

A hajfonatkorong részletei (Fotó: Hapák József, adatok: A honfoglaló magyarság, 1996 Magyar Nemzeti Múzeum)

A szerző, Fodor István engedélyével.

A HONFOGLALÓ MAGYARSÁG 1996.