Istvánovits Eszter - Pintye Gábor

Az alföldi Barbaricum mécsesei


Közismert tény, hogy a római területen meglehetősen sok mécses kerül elő. A provinciák által körbezárt alföldi Barbaricum lakossága sok tekintetben igyekezett a római komfortot átvenni: sokak feltételezése szerint a Birodalomba történő betelepedésük szándékának hátterében is ez a vágy lappangott. Ennek ellenére meglehetősen keveset tudunk az általunk vizsgált terület esetében arról, hogy hogyan oldották meg a világítást.


FIRMAMÉCSESEK

A jellegzetes római firmamécsesek csak kivételesen kerülnek elő a Kárpát-medencei Barbaricumban. A Felső-Tisza-vidéken az egyetlen ilyen darabot Beregsurányból tudjuk bemutatni, melynek – sajnos – közelebbi leletkörülményeit nem ismerjük. A mécses középső részén egy frígiai sapkát viselő köpenyes alak büsztje látható, míg a talprészen az OCTAVI felirat szerepel. Ezt a mécsesvariánst a Kr. u. I. század végétől a III. század végéig gyártották. Elterjedési területe Gallia, Raetia, Dalmatia, Noricum, Moesia Inferior, Pannonia, valamint – lelőhelyünk szomszédságában – mindkét Dacia provincia (Roman 2006. 67.).

A tárgy lelőhelyén – Beregsurányban – egy szürke, pecsételt kerámiát előállító fazekastelep látott napvilágot. A pecsételt kerámiával jellemezhető régészeti leletanyag, az ún. „Bereg kultúra” a Felső-Tisza-vidék jellegzetes késő császárkori anyagi kultúrája. Nagy valószínűséggel korábban egy dák-germán keveréklakosság élt itt, majd a III. század végén, Dacia provincia feladása után római lakosság idevándorlásával számolhatunk. Ők kezdték el a pecsételt szürke kerámia gyártását is. A római mécses előfordulása ennek ellenére az általuk lakott területen is ritkaságszámba megy.

Az ún. „Bereg kultúra” nyugati szomszédai a szarmaták voltak, akiknek jazig törzse az I. század elején érkezett a sztyeppről a Kárpát-medencébe. A II. század elejére, Traianus dák háborúi nyomán a szarmaták birtokába került az Alföld nagy része. A szarmata leletanyag igen bőséges, szinte nincs is olyan alföldi régészeti feltárás, ahol ne kerülne elő a hagyatékuk. Ennek ellenére világítóeszközeikről csak nagyon keveset tudunk. Római firmamécsesek csak kivételes esetben fordulnak elő náluk. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei leletkataszterben ugyan szerepel három darab (Jászágó, Öcsöd és Tószeg), azonban egyik sem hiteles lelőhelyről. A régebben beleltározott tárgyak közül egy FORTIS feliratos, lelőhely nélküli példányt őriz a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum. A szegedi Móra Ferenc Múzeum gyűjteményében található egy további példány Szőreg–Homokbányából. A szőregi darab felületén egy ugró szarvas(?) relief látható, míg alján egy kör alakú mezőben egy F betű olvasható. Tökéletes analógiáját a Lázár-gyűjteményből közölte Szentléleky T. A Loeschke-féle IC variáns Pannoniában a Kr. u. I. század elejétől a II. századközepéig volt használatban. Hiteles körülmények között került elő Ecser 6. lelőhelyen az M0-s autópálya megelőző feltárása során egy ép Krisztus-monogramos firmamécses.

 

KANDELÁBEREK

A világítással összefüggő római provinciális tárgyak között elsősorban a jászalsószentgyörgyi és a tiszalöki kandeláberről kell megemlékeznünk. Ezek egyértelműen presztízsajándékként kerülhettek tulajdonosukhoz más tárgyakkal együtt. Így gondolunk elsősorban a jászalsószentgyörgyi üvegpohárra és aranyozott pajzsdudorra, Tiszalök esetében pedig a fegyverövre és kardra. Mindkét esetben előkelő, gazdag szarmata harcos temetkezéséről szólhatunk tehát. Míg a tiszalöki sírt leginkább a III. század elejére keltezhetjük, addig a jászalsószentgyörgyi a IV–V. század fordulójára datálható. Ugyanebben az időszakban a vas- vagy bronzkandeláber sírba helyezésének szokása a szarmata előkelők körében jól ismert az észak-kaukázusi ún. „arany temetőből”. Így bronzkandeláber fordult elő Uszty-Labinszkaja 29. kurgánban és Kazanszkaja sztanyica 3. kurgánban. Előbbi itáliai műhely terméke az I–III. századból, utóbbi I–II. századi ismeretlen műhelyből származik. Vasból készült a Kazanszkaja sztanyica 6. kurgánjának I–II. századi lelete, mely helyi utánzat lehet. Említhetjük itt a nemrégiben publikált, Kr. u. I. századra keltezett krími késő szkíta arisztokrácia temetőjét, Uszty-Almát is.

Nem igazán tudjuk, hogy ezeket a ritkán előforduló tárgyakat, a kandelábereket a barbárok hogyan használták. Annyi azonban bizonyos, hogy egy átlagos barbár háztartásban nem volt helyük, ahogyan a római mécseseknek sem.

 

ÁLLAT ALAKÚ MÉCSESEK

Római területről kerülhetett a szarmatákhoz egy kis bronzmécses, amely Szentes–Kömpöcről származik. A csiga alakú darab felakasztható, három lyukkal látták el.

Egy másik unikális bronzmécsesre akadtunk a szegedi Móra Ferenc Múzeum anyagában, mely Algyőről, a Kis-tiszai zsilip építkezéseiről került a gyűjteménybe, ha hihetünk a leltárkönyv adatának. Lelőhelyét további adatok híján bizonytalannak kell tekintenünk, így feltételesen szerepeltetjük tanulmányunkban. Tény, hogy Algyő és Szőreg a szarmata szállásterület szívében, frekventált helyen, a római-szarmata kereskedelem által közvetlenül érintett helyen fekszik, így nem elképzelhetetlen, hogy valóban importtárgy. Átfogó kutatás híján kakas alakú bronzmécsesre csupán egyetlen párhuzamot idézünk: egy ilyen torzót közöltek Ószőnyből, melyet Iványi D. rendszerezésében az XL típusba sorolt, és a Kr. u. I. századra keltezett.

Állat alakú bronzmécsesre már a sztyeppei korai szarmata időszakból van adatunk. A filippovkai (fejedelmi) kurgánban áldozati együttest találtak a központi sírok között, mely egy két kosfüles csészéből és egy Kr. e. V–IV. századra keltezett bronzmécsesből állt. A mécses zebu-bika formájú, hátán a jellegzetes zebu-púppal. H: 19,5 cm.

Az állat alakú fémmécsesek mellett felmerül a kérdés, hogy az állatprotomés cserépedények között lehettek-e világítóeszközök. Ilyen leletet említhetünk például Madaras–Halmok 229. női sírjából, ahol ritka rítusként két edényt helyeztek el: az egyik egy kis fazék, a másik pedig egy 6,7 cm peremátmérőjű, csonkakúpos edényke a perem fölé magasodó madárfejjel.

Itt kell megemlítenünk egy egészen különleges, ép tárgyat, melyet talán szintén mécsesként határozhatunk meg. Ez Kiskundorozsma–Nagyszék II., 1739. sírból került elő, egy női váz lábánál, faládikában. Pici lábakon álló, háromszög alapú kis edényről van szó, melynek pereme fölé egy állatfej (őz?) magasodik.  Állatprotomét egyébként már Párducz Mihály közölt Kiskőrös környékéről.

 

CSÓNAK ALAKÚ VASMÉCSESEK

Nem tudjuk egyértelműen meghatározni az eredetét a szarmata környezetben talált vasmécseseknek. Itt első helyen a Szentes–berekháti két kései – IV. század utolsó harmada – V. század első harmada – darabot emelhetjük ki. Ezek lehetnek római importok, de készülhettek szarmata műhelyben is. Egy-egy további vasmécsesről tudunk Cegléd 4/7. lelőhelyről a 312. házból és Kecskemétről. Mind a négy ismert példány azonos típusba tartozik, nagy valószínűséggel egy korszakra – a IV. század végére – V. század elejére – keltezhetők.

 

CIPŐ ALAKÚ MÉCSESEK

Mint a fenti gyűjtésből érzékelhető, a „klasszikus” világítóeszközök a szarmata területről igen korlátozott számban ismertek. Felmerül ezek után a kérdés, hogy világítottak-e a szarmata házak zömében, s ha igen, hogyan.  A hatalmas mennyiségű leletanyag ellenére erre vonatkozóan viszonylag kevés adat áll rendelkezésünkre.

A nagy volumenű ásatások során az utóbbi időben több cipő alakú mécses került elő. Valamennyi meglehetősen durva készítmény. Működési elvük egyértelműen a római firmamécsesekéhez hasonló. A nagyobbik nyíláson önthették beléjük az olajat vagy megolvasztott faggyút, a kisebb nyíláson, azaz a „cipő orrán” át kihúzott kanócot gyújtották meg. A Nyíregyházát keletről elkerülő út építését megelőző ásatás során Oros határában a 27. lelőhely 497. objektumában fordult elő egy ilyen, cipő alakú ép mécses, illetve az M43 út 9. lelőhelyen, Óföldeák–Ürmös 277. strat. számú, telepet kerítő árokban találtak egy másik példányt. Az M3 autópálya Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán, Császárszállás határában a 137. lelőhely 754. gödrében lelt darab annyiban tér el ezektől, hogy a kanócnyílás előtt még egy kis lyuk segítette a jobb oxigénellátást. Mindhárom darab a típusnak ahhoz a variánsához tartozik, amelynél a hátsó fal peremrészéből induló füllel segítették a mécses mozgatását. Ennek a típusnak némileg egyszerűbb kivitelű példányát Deszk A. temető 70. objektumából (egy hamus gödörbe beásott sírból) említhetjük.

Ahogyan az előbbiek, úgy ezek a cipő alakú mécsesek sem fordulnak elő gyakran a Kárpátmedencei Barbaricumban: nem tartoznak az általános világítóeszközökhöz a szarmaták körében.

Az ebbe a típusba sorolható darabokat talán a római mécsesek mintájára alakíthatták ki. Erre elsősorban a forma miatt gondolhatunk. Egy feltehetőleg itáliai eredetű római sarus láb alakú darab előfordulására van adatunk Tiszakürt– Bundaszárító lelőhelyről. A római eredeztetés lehetősége mellett a későbbi kutatásnak figyelembe kell vennie, hogy a cipő alakú mécsesek a Krím késő szkíta temetőiben is feltűnnek. Elterjedésükben szerepet játszhattak a Pontus-vidéki görög városok, ahol ugyancsak nem ismeretlenek. Csupán példaként utalunk itt a Nikonionból származókra. Ezek készítése a késő archaikus – hellenisztikus korra tehető, azaz a Kr. e. IV–III. század elejéig terjedő időszakra. Megjegyzendő azonban, hogy a nikonioni példányok nem zárt objektumokból származnak, publikálójuk a kerámia elemzésekor elkülönített egyértelműen a sztyeppi szkíta kultúra felé mutató formákat.

A Kárpát-medencében a szarmatákat követően csak a VII. századi avar háztartásokban mutathatók ki újra a cserépmécsesek (pl. Dunaújváros, Keszthely–Fenékpuszta). Ezek cipő alakúak. A dunaújvárosin felfedezhető fülének csonkja is. Bóna I. véleménye szerint ezek a késő antik mécsesek avar utánzatai. Véleményünk szerint azonban ezek a provinciális háztartások relikviái, másodlagos avar felhasználással. Hasonlókat ismerünk egyebek mellett Daciából, Gilău/Gyaluról (Roman 2006. 24., 171., Pl. 15: 2.). Állításunkat megerősíti, hogy mindkét avar lelőhely római területen található, az avar telepjelenségek, leletek római objektumok közeléből, illetve magukból a római objektumokból származnak. Nem véletlen, hogy a Dunától keletre nincsenek ilyen mécsesek avar településekről.

 

„VASALÓ” VAGY „CSÓNAK” ALAKÚ MÉCSESEK

A magyar néprajzi anyagra vetve egy pillantást, feltűnő, hogy a leggyakoribb forma – készüljön az vas- vagy rézlemezből, legyen cserépből – rendkívül egyszerű: kisebb tálforma, kidolgozottabb variánsa esetén egyik oldalán csúcsosan vagy csőrszerűen kiképzett peremmel. Ennek fényében aligha véletlen, hogy a szarmata leletanyagban is elsősorban azokat a korong nélkül készített edényeket tartjuk mécseseknek, amelyeket a szakirodalomban „vasaló” vagy „csónak” alakúként írnak le.

Igen egyszerű kialakításukat figyelembe véve nem feltétlenül szükséges előképeket keresnünk. Ha mégis ezt tesszük, leginkább a római vasmécsesekre emlékeztetnek, de ezektől függetlenül is elterjedhetett a forma. A Hajdúböszörmény–Vidiföldek II. lelőhely 251. objektumából származó darabnak nem csak a teste hasonlít a vasmécsesekéhez, hanem azokhoz hasonlóan a beöntő nyílás felé visszahajló, magas, átfúrt füllel is ellátták. A típus képviselőit említhetjük például Hódmezővásárhely–Solt-Paléról, Abonyból, Cegléd–Váróczidűlőből, Ecser M0 autópálya 7. lelőhelyről, Kecskemét–Mercedes-gyár (RL 12 lelőhely), Mindszenti-dűlő II. lelőhely 882. objektumból stb.

A típus egy variánsa 2007-ben Ibrány–Tanuszoda ásatása során a. gödörből került elő több ép edény társaságában. Sajátos vonása, hogy kétosztatú, s mint ilyen, jelen  ismereteink szerint egyelőre egyedüli a maga nemében.

 

„CSŐRÖS” OVÁLIS MÉCSESEK

Talán az előző forma variánsaként kezelhetőek az egyszerűbb „csőrös”, nyújtott testű, ovális alakú tálka formájú mécsesek. A formát a Cegléd–Váróczidűlő 4/3. lelőhely 292. objektumából származó darabbal illusztrálhatjuk. Ide sorolható az Óföldeák–Ürmös, M43. 9. lelőhelyen talált két töredék. A típus egyik díszített – beböködött pontokból formált kereszttel ellátott– képviselője Kecskeméten, a Mindszenti-dűlő II. lelőhelyről látott napvilágot. Az ásató Pontus-vidéki készítményként írta le. Cegléd–Bürgeházi-dűlőben, a 4/14. lelőhely 550. objektumában, egy gödörben a típus füles változatára akadtak. Füle letört. A csőrös részen jól látszik a fekete elszíneződés.                

Ehhez a típushoz soroltunk egy sekélyebb, kör alaprajzú változatot is. Ez utóbbi a római mécsesek olajtöltögetőinek formáját idézi. Ilyen mécses került elő Békéscsaba–Felvégi legelő 1. lelőhely 12. objektumából és a típus két képviselőjét idézhetjük Üllő M0 autópálya, 9. lelőhelyről. A békéscsabai darab fogantyúját átfúrták. Itt jegyezzük meg, hogy a mécsesek esetében nyilvánvalóan meg kellett oldani a hordozhatóságot, ahogyan azt a cipő alakúak esetében jeleztük. Míg ott a fül jól funkcionált, jelen esetben a kereszt irányú átfúrás arra utal, hogy pálcára erősíthették, s így lehetett áthelyezni.

A cipő, a csónak vagy vasaló alakú, valamint a csőrős ovális mécsesek jelen ismereteink szerint – hangsúlyozva, hogy gyűjtésünk korántsem teljes – leginkább a kései (hunkori) szarmata települések ritka leletei.

 

LAPOS, TÁLSZERŰ MÉCSESEK (?)

Felmerül annak lehetősége, hogy a szarmata telepeken előforduló kisméretű, a kutatás által tradicionálisan gyerekjátéknak meghatározott edények egy részét ugyancsak világításra használták, bár a funkció ebben az esetben még inkább kérdéses. A választ csak további vizsgálatok adhatják meg: megvizsgálandóak az újabb – még mosás előtt lévő – darabok belsejében a koromnyomok és elszíneződések. A publikációkból ez többnyire nem derül ki, olykor pedig a mosáskor el is tűnik. Anyagvizsgálat pedig ismereteink szerint egyetlen esetben sem történt annak tisztázására, hogy volt-e az edényekben égéstermék, s ha igen, milyen.

E kisméretű edények között lámpásként – a néprajzi párhuzamok alapján – elsősorban a lapos, tálszerű darabokat használhatták, amilyenek pl. a Kiskundorozsma–Nagyszék 15. és 281. objektumból származók. Hasonlókat temetőből is említhetünk. Egy miniatűr (P: 2 cm, M: 2,5 cm, F: 1,2 cm), felületén égett  épviselőjüket közölték például Szabadka–Veresegyháza (Verusics) késő szarmata.

A Felső-Tisza-vidéki ásatásokból említhetünk ilyen tálkákat például Nyíregyháza–Felsősima, Gyebrás-tanya lelőhelyről, a 19. és a 31. női sírból. Mindkét esetben a koporsóban fekvő halott lábához helyezték a kis, korong nélkül formázott tálkát. Telepanyagból a Nyíregyházát keletről elkerülő út építését megelőző ásatás során Oros határában, a 27. lelőhely 779. objektumában fordult elő az egyik oldalán fekete foltos ép tálka. Kívül-belül feketére égett tálka említhető Nyíregyháza–Orosról, a Nyíregyházát keletről elkerülő út 33. lelőhelyének 300. objektumából. Ugyanennek az útnak a megelőző feltárása során a Nagyrét-dűlő északi részén, a 31. lelőhelyen, a 105. objektumban egy kisebb, belsejében és az alján feketére égett apró tálkára bukkantunk.

Nem egyértelmű mécses voltuk, de különleges formájuk okán itt említjük meg a Kiszombor B. temető 210. és 211. sírjának csücskös peremű edénykéit, melyeket Párducz M. a Kr. u. III. sz. elejére datált.

 

HENGERES TESTŰ KIS MÉCSESEK (?)

A Nyíregyházát keletről elkerülő út megelőző feltárása során Nyíregyháza–Oroson, a 31. lelőhelyen a 683. – egy púpos hátú csontfésű töredékével keltezett – objektumban találtunk egy kis szabálytalan henger alakú, kívül-belül feketére égett edénykét, amely talán szintén funkcionálhatott mécsesként. Ugyanennek a beruházásnak a 24.   lelőhelyén, Nyíregyháza–Oroson, a Közúti Igazgatóságtól nyugatra a 80. objektumból látott napvilágot egy közel hengeres, felfelé kissé bővülő, peremén alaposan átégett kis edényke, mellyel kapcsolatban felmerült, hogy mécsesként használták.

 

KÉTOSZTATÚ EDÉNYEK

A kisméretű, két részre osztott edényeket korong nélkül készítették. Elsősorban a rajtuk megfigyelhető égésnyomok alapján feltételezzük, hogy ezeket a mécsesek/füstölők között kell tárgyalnunk. Ilyeneket találtak például Biharkeresztes–Nagyfarkas- Dombon egy hamus foltban (Nepp er 1985. 161. XXIX: 3.), Újhartyánban a 4/49. objektumban (Vaday–Szekeres 2001. 242., 252. 20. kép 10.), több példányt a Bánátban (Vaday–Szekeres 2001. 51. jegyzet), egyet Kiskundorozsma–Nagyszéken (M5 autópálya
26/72. lelőhely) a 153. objektumban (Úton–útfélen 2003. 264. oldal kép), Kecskemét–Belsőnyír lelőhelyen, Gyomán (Vaday 1996. 134. Fig. 170: 1.), Madaras–Halmok 54. sírban (Kőhegyi–Vörös 2011. 322., 37. 13. t. 7.), Gyulán (Liska 2001.), két töredéket Cegléd–Bürgeházi-dűlőben, a 4/14. lelőhely 173. és 503. objektumban, egy-egy gödörben. 

Egy sajátos, lábon álló variánsát Magyarkanizsáról (Kanjiža) (Kerámia Kat. 43.) ismerünk. Míg a legtöbb fent említett tárgy késő császárkori település anyagából származik, a kétosztatú darabok többsége II–III. századi teleprészeken fordult elő.

 

SZÖGLETES EDÉNYEK

Égésnyomokat elsősorban a szögletes edények esetében említhetünk. Többségükön sajátos ábrázolások találhatók, ami alapján
felvetődik, hogy ezek a darabok szorosabban kapcsolódnak a szarmaták hitvilágához. Éppen ezért funkciójuk meghatározásakor
különösen nagy gondot jelent az anyagvizsgálat hiánya.

Az alföldi darabokat Vaday A. és Medgyesi P. gyűjtötte csokorba (Vaday–Medgyesi 1993.) Szögletes edényeket találtak  Gyula–Szeregyházán, Hódmezővásárhely–Kopáncson, Hódmezővásárhely–Solt-Palén, Klárafalva–B. temetőben, Kovačicán, Pančevo–Vojlovicán, Sarkad–Körös-háton, Szeged–Alsótanya, Kenyérváróhalmon, Tiszaföldvár–Téglagyárnál, Szőreg– vagy Újszentiván–Téglagyárnál, Vršac–Červenkán. Ezt a kört bővíthetjük a Timişoara–Cioreni lelőhelyről származó – ugyancsak díszített – szögletes edénykével (Benea 1999. 83–99., 216–217. Fig. 15: 3.). Egyszerűbb változat fordult elő Madaras– Halmok 221. és 376. női sírjában. Ugyanitt a 105. gyerek (lány) temetkezés melléklete egy lábakon álló kis szögletes edényke volt, amelynek egyik oldalán függőlegesen három kör alakú benyomott dísz, egy másik oldalán függőleges hullámvonal van (Kőhegyi–Vörös 2011. 326., 81., 118., 322., 52., 51. t. 1., 85. t. 6., 24. t. 13.). Az utóbbi idők nagy volumenű ásatásai több helyen hoztak felszínre szögletes edényeket. Ezek többnyire ma még közöletlenek. A Felső-Tisza-vidéki feltárásokból is említhetünk két ilyen darabot: az egyik téglalap alapú hasáb formájú, alja felé szűkülő Nyíregyháza–Orosról, a Nyíregyházát keletről elkerülő út. lelőhelyéről, nyesésből a másik Nyíregyháza–Oros határában a Nyíregyházát keletről elkerülő út 24. lelőhelyének 166. objektumából származik. Nagyon hasonló edényke származik Kiskunhalasról, melyet a közlők a II–III. századra kelteztek (Rosta–Lichtenstein 2011. 94., 99. és kép a 105. oldalon).

A Dél-Alföldről újabban Kiskundorozsma–Nagyszék II. (M5 autópálya 34. lh. 30. objektum) lelőhelyen került elő hasonló.38 Tiszaladány–Nagyhomokos 159. objektumáról Lovász Emese írja, hogy a kis gödör „alján egy ép, négyszögletes szájú, hullámvonal köteggel és ujjbenyomással díszített edényben újabb cserépdarabokat találtunk.” (Lovász 1990. 9.).

Sajátos formájuk és elsősorban díszítésük alapján a szögletes edényeket nagy valószínűséggel összefüggésbe hozhatjuk a szarmaták vallási életével. Az iráni világban igen széles körben elterjedt a kábítószerrel – elsősorban a vandkenderrel – összefüggésbe hozható füstölőedények használata. Az európai sztyeppen a bronzkori kurgán műveltségek időszakától megtaláljuk a különféle füstölőedényeket. A hagyomány tovább kimutatható a szkíta leletanyagban, majd a szarmatáknál (Dasevszkaja 1989., Szmirnov 1973.). Az alföldi szarmaták kis szögletes edényeinek archaikus formája és gyakran sajátos díszítése különös megvilágításba kerül Hérodotosz leírását olvasva arról, hogy „A szküthák nemezsátor alatt átforrósítanak köveket, kendermagokat szórnak rájuk, s ezek az odahintett magok pörkölődés közben annyi gőzt árasztanak, hogy bármelyik hellén gőzfürdőt felülmúlnák, a szküthák pedig, miközben élvezik a gőzt, kurjantanak.” (Hérod. IV,74–75.) Ehhez az adathoz kiegészítésül kell megemlítenünk, hogy Nagy Géza feltételezése szerint a kannabisz (kender) neve a görögből terjedt el az európai nyelvekben. A görögök pedig a pontusi szkítáktól ismerték meg (Nagy 1909. 32–33.). A szokás szarmata továbbélésének bizonyítékait idézhetjük például a filippovkai leletből, ahol a gorütoszban egy elkülönített kis zacskóban találtak kannabisz-magokat (Krajeva–Kupcov 2007. 32.). Mindezt figyelembe véve, amikor tűz nyomai fedezhetők fel egy-egy edény belsejében, anyagvizsgálat híján nem dönthetjük el egyértelműen, hogy mécsesről vagy kábítószerhez használt füstölőről van-e szó. Vaday Andrea füstölőnek határozott meg két további edényt. Az egyik Jászberény–Mészhomok téglagyárból, a másik Alsónémedi–Kenderföldekről származik. Ezeknek az oldala átlyukasztgatott (Vaday 2002. 217–218.). Hasonlókat a Kárpát-medencei szkíta leletanyagból ismerünk, ahol parázsborítónak tartják őket. Átlyukasztgatott falú „tálka” újabban temetkezésből – Nyíregyháza– Felsősima, M3 autópálya 161. lelőhely 119. sír – látott napvilágot. A sír betöltésében talált apró – P: 4,5 cm, M: 2,9 cm, F: 2 cm – csonkakúpos kis edényke falát két vízszintes sorban átlyuggatták . A kétosztatú darabokhoz hasonlóan a szögletes edények többsége is a II–III. századi anyagokban tűnik fel. Mindkét változat az újonnan bevándorló szarmata népesség archaikus lelettípusai közé sorolható.

 

AZ ÚN. “DÁK CSÉSZÉK”

A szarmata leletanyag vitatott funkciójú tárgyai közé tartoznak az ún. dák csészék. Mind füllel ellátott, mind fül nélküli képviselőit ismerjük (pl. Vaday 1989. 176–177., Vaday 1996. 133. stb.). Zömüknek a belsejében jól látható égésnyomokat fedezhetünk föl. Amennyiben valóban lámpaként használták – s ezt nagyon valószínűnek tartjuk –, megállapíthatjuk, hogy talán épp ez a forma volt a legelterjedtebb a szarmaták – és általában a császárkori barbár népek (Gindele 2004. 72.) – körében.

A dák csészékhez kapcsolódhatnak további olyan darabok, amelyek ugyan nem tartoznak a klasszikus típushoz, de távolról emlékeztetnek azokra. Ezek egyszerű, kicsi, füles tálacskák, melyek alkalmasak voltak arra, hogy lámpásként használják őket. Ilyen darabot említhetünk például Gyál 7B. lelőhely 291b. objektumból (egy házból). Az edény alján jól kivehető fekete elszíneződés látszik. Az ún. dák csészéket a legkorábbi időszaktól a hun korig megtaláljuk. Sajátos jelenség, hogy a Marosszentanna–Csernyahov kultúra erdélyi területein csak a dák csészék mutathatók ki, míg ettől keletre feltűnik a cipő alakú mécses is. Ez utóbbi esetben talán a szarmata hatással/jelenléttel számolhatunk.

 

TÖRÖTT EDÉNYEK MÉCSESKÉNT

A mécsesnek egy további igen egyszerű formája is létezhetett a szarmata falvak leletei között, nevezetesen az olyan törött edények, melyek törésfelületét körben eldolgozták. Ezek esetében elterjedt az a vélemény, hogy tálként használták tovább őket, de a kisebb példányok mécsesként is funkcionálhattak. Ezekben az esetekben a funkció meghatározásánál ismét az égésnyomokra és a természettudományos vizsgálatokra hagyatkozhatunk.

A szarmaták mécseseikbe leginkább felolvasztott faggyút tehettek, esetleg gondolhatunk növényi olajra is. Annyi bizonyos, hogy az olaj a Duna-vidéki provinciákba is importként került, így valószínűleg – legalábbis háborús időszakokban – nehezen juthattak hozzá ehhez a luxuscikkhez. A kanócot a néprajzi analógiák alapján kenderből, lenből, kákából vagy gyapjúfűből készíthették (Neuberger 1919. 246.). A folyékony faggyúba úgy helyezték bele a lámpabelet, hogy a lámpa végén néhány centiméter hosszan kihúzták. A meggyújtott kanóc megolvasztotta az időközben megdermedt faggyút és folyamatosan beszívta, így biztosítva, hogy a lámpás ne aludjék ki. Ez a primitív világítóeszköz meglehetősen kormozó, kellemetlen szagú füsttel égett. Ha lehetőség nyílik a jövőben az anyagvizsgálatokra, alighanem pontosítani tudjuk a mécsesek használatát is. Annyi bizonyos, hogy az ilyen egyszerű cserépmécsesek rendkívül hosszú ideig használatban voltak: csak a XVIII. században váltotta fel a vas- és rézlemezből készített lámpás (Podányi 1957. 91.).

Végezetül megjegyezzük, hogy a mécsesek és füstölők előkerülése nem köthető egyetlen objektumtípushoz: a síroktól a kemence munkagödrökön és az egyszerű terménytároló vermeken át a házakig, árkokig szinte minden régészeti jelenségben előfordulnak. Jelen ismereteink szerint talán az egyetlen tendencia, amely kimutatható, hogy a temetkezések esetében inkább a nőkhöz és gyerekekhez kötődő mellékletről van szó.

Tanulmányunkban egy olyan tárgytípusra kívántuk felhívni a figyelmet, amely eddig elkerülte a kutatók figyelmét. Gyűjtésünk során nem törekedtünk a teljességre, csupán a típusok esetében igyekeztünk bemutatni valamennyi számba vehető formát. A jövő kutatásában fontos lépésnek tartjuk az itt bemutatott kerámia esetében az anyagvizsgálatokat. 

 Istvánovits Eszter  – Pintye Gábor