FERRUM, AZ „ÉGI KŐ”

Ha nem lenne vas a Földön, nem létezhetne semmi, ami élő: hiszen ez a kémiai elem alkotórészként jelen van bolygónk élővilága összes képviselőjének vérében. Nem csak az élő szervezetek, hanem a növényvilág képviselői sem nélkülözhetik a vasat. Vasat tartalmaznak a légzési enzimek és a vas jelentős mértékben hat a növények légzési intenzitására.

Nehéz lenne más olyan fémet találni, amelyhez ennyire elválaszthatatlanul kapcsolódik a civilizáció történelme. Évszázadokon és évezredeken keresztül tisztelte az ember a vasat és a vassal dolgozó mestereket. Az ókorban némely nép a vasat az aranynál is többre értékelte. Csak főúri nemesség ékesíthette magát vasból készült ékszerekkel, mégpedig nemritkán arany foglalatban lévőkkel. Az ókori Rómában vasból készítették még a jéggyűrűket is. Fokozatosan, a kohászat fejlődésének ütemében vált ez a fém elérhetőbbé és olcsóbbá. Mindezek ellenére még egészen a közelmúltban sok vashiánnyal küszködő, elmaradt nép kész volt érte mesés árat fizetni.

Minden idők egyik legmegbecsültebb foglalkozásának a kovácsmesterséget tartották. Egy ősi legenda, amelynek kora mintegy három évezredre tehető, így mesél:

„De Salamon királyt nemhiába nevezték bölcsnek. Magához szólítva a kőművest, megkérdezte:

– Ki csinálta a szerszámaidat?

– Természetesen a kovács, válaszolta elcsodálkozva a kőműves.

– No, és a tiédet? – fordult a király az ácshoz.

– Ki más, mint a kovács – válaszolta ő is gondolkodás nélkül.

– No, és a te lapátodat és csákányodat? – Érdeklődött Salamon a kubikosnál.

– Hiszen tudod királyom, hogy azokat csak a kovács készíthette – hangzott a válasz.

Akkor Salamon király felállt, odament a szerény kormos emberhez, ő volt a kovács. A király kivezette őt a terem közepére.

– Íme, a templom legfőbb építője – kiáltott a királyok legbölcsebbike. Ezekkel a szavakkal a kovácsot maga mellé ültette a brokátpárnákra és megkínálta egy kupa jó borral.”

Így szól a legenda, melyben kifejeződik az a hatalmas jelentőség, amelyet az ember ősidők óta a vasnak tulajdonít.

Még a messzi őskorban az ember kezébe került első vas valószínűleg nem földi, hanem kozmikus eredetű volt:

a bolygónkra hullott meteoritokról van szó. Nem véletlen, hogy némely ősi nyelven a vasat „égő kőnek” nevezik.

Volt idő, amikor még a vasércek felkutatására egy speciális „varázsvesszőt” alkalmaztak. Ez a szerkezet egy ipszilon végződésű mogyorófavesszőt rejt magában. Működtetése egyszerű. Az érckutató megmarkolta a vesszőt szemeinél fogva, kezét erősen ökölbe szorította és útnak indult. Abban a pillanatban, amikor a kutató vastelérre lépett, a pálca azonnal lerándult, mutatva, hogy azon a helyen vas található.

A rozsdásodás a vas veszélye, mint Demoklesz kardja függ a vasszerkezetek és vaseszközök felett. A rozsda vagy korrózió a vas rettenetes ellensége. A korrózió elleni védelem problémájával már az ókorban is foglalkoztak az emberek. Hérodotosz görög történetíró munkáiban említést találunk ólom fedőrétegről, mely megvédi a vasat a rozsdától. Kb. 1600 éve, a régmúlt idők indiai mesterei tudták, hogyan lehet a vasat ellenállóvá tenni. Ugyanerről tanúskodik a híres vasoszlop is, az indiai főváros nagyszámú nevezetességeinek egyike. A Delhi közepén magasodó 415-ben állított hatalmas vasoszlop sarokba szorítja a modern világ tudósait, akik nem képesek megfejteni, hogy mi védi a vasat az oxidációtól és más környezeti hatástól. Az indiai metallurgusok magas szintű művészetével magyarázzák.

A vasat – elsőként a meteorvasat – valószínűleg az ókori Anatóliában vagy a Kaukázusban kezdték el felhasználni a Kr.e. II. évezredben. A legrégebbi vasszerszámot a Kheopsz-piramisnál folytatott ásatásoknál találták. Arról nincs pontos tudásunk, hogy mikor és hogyan nyerték ki a vasat először vasércből. A felfedezést feltehetően egy tűzbe került vasércdarabon kialakuló változás megfigyelése indította el. Az első „kohók” széljárta helyeken kapart kis gödrök voltak, amelyben faszénnel kevert vasércet izzítottak. A vasérc redukálódott, azaz oxigéntartalma eltávozott, visszamaradt a vas, amelyről a salakot kovácsolással el lehetett távolítani, az acélszerű terméket pedig fel lehetett használni.

Ez a fém nemcsak alkotónak bizonyult, vele kapcsolatosak az emberiség történelmének véres oldalai is. Lövedékek és bombák milliárdjaival rombolva tört az emberekre az első és második világháború éveiben. Vas rombolta szét azt, amit az ember évszázadok alatt vasból, vas segítségével alkotott.

Forrás: Sz. I. Veneckij: Barangolás a fémek birodalmában. Műszaki könyvkiadó, Budapest, 1986