A mai magyarországi Beregen a történeti Bereg vármegye Tisza melletti területeit értjük, mely Beregi Tiszahát néven is ismert. Változatos fejlődéstörténeti múltjának eredményeképpen felszínét túlnyomóan holocén képződmények borítják. A Bereg-Szatmári- síkság és a Nyírség fejlődéstörténetében nagyon sok a közös vonás. Ez azért van, mert ez a terület is része volt annak a hatalmas hordalékkúpnak, amelyet az Északkeleti-Kárpátokból és az Erdély felől lefutó folyók építettek fel.

A napjainkban mélyebben fekvő Bereg-Szatmári-síkság az újpleisztocénig még egy szinten feküdt a Nyírséggel, és az Alföld északkeleti részének folyói a Nyírségen folytak keresztül a Körös-vidék felé.

A folyók gyakori mederváltoztatása (sülyedések, emelkedések) miatt, a tájat elhagyott mederszakaszok, morotvák, tarkítják, melyek némi változást visznek az egyhangú felszínbe. A terület meghatározó folyója a Tisza.

A Beregi-síkságnak két jelentősebb kiemelkedése van: a Tarpai-hegy és a Mezőkaszonyi-hegy déli nyúlványán a Tipet-hegy. Mindkettő azon tektonikus vonal vulkáni hegyei közé tartozik, amelyek átvezetnek a Zempléni-hegyégtől Nagyszőllőshöz illetve Huszthoz. A Tarpai-hegy 164 méter tengerszint feletti, a Tipet-hegy pedig 179 méter magasságot ér el. Mindkettő felszínét lösztakaró borítja.

A Bereg-Szatmári- síkság eredetileg ősi ligeterdő vidék volt, amelyet a feltöltődés különböző állapotában lévő elhagyott medrek, morotvák, rossz lefolyású laposok, hínár, mocsár és lápi vegetációja tett változatossá. Még a 18. században is hatalmas erdőségek borították a Beregi-síkság felszínét. Az elmúlt másfél század során az erdők nagy részét kiirtották, a mocsarakat, lápokat pedig javarészt lecsapolták. Az egykori ősi növényvilágból azonban viszonylag sokat megőrzött a táj: a magas árterek öntésein a kőris-szil ligetekig jutott el a vegetáció fejlődése, melynek uralkodó fája a kocsonyás tölgy, kísérő a mezei szil, magyar kőris, helyenként a gyakori szürke nyár, de előfordulhat benne gyertyán is. A dús és magas cserjeszintben galagonyák, veresgyűrű som, fagyal, kutyafa stb. gyakoriak. Az említett erdőtípus legszebb állományai Csaroda, Fehérgyarmat, Tarpa, Túrricse, és Jánkmajtis határában vannak. A kőris-szil ligetek között gyertyános-tölgyes foltokat is láthatunk, melyek leggazdagabbak hegyvidéki elemekben (Csaroda, Beregdaróc, Tarpa, Túrricse). Itt él a Kárpátokból leereszkedett ritka havasi elem, a kárpáti sáfrány.

Morotvákban alakultak ki Csaroda térségében az Alföldön egyedülálló tőzegmohalápok, melyek ma természetvédelmi területek. A tőzegmohaláp társulások, mint dagadó láptöredékek a Nyíres-tó, Bábtava stb. területén sásrétek, nádas fűzláp és égerláp gyűrűjében tenyésznek.

E varázslatos tájat, néprajzi értékeit csak az utóbbi évtizedben kezdték felfedezni a turisztikai programok szervezői. Pedig az országnak kevés tája dicsekedhet hasonlóan gazdag, majdhogynem érintetlen, néprajzi értékekkel. Itt található a történelemből is ismert s a hagyományos népi építkezés szempontjából is kiemelkedő jelentőségű Tarpa, ahol néhány utcán megmaradtak a szebbnél szebb, magas kőalapra emelt tornácoszlopos, mellvédes, bádogtetős lakóházak. Emlékeztetve az első világháború előtt jobb napokat látott település hajdani mezőváros jellegére, az Alföld és a hegyvidék között játszott közvetítő szerepére. De a tájegység neves települése a pici beregi falu, Tákos is. Központjában – szilvafák között megbújva rejtőzik – a „mezítlábas Notre Dame” néven emlegetett templom. A falu házai közül alig kiemelkedő templomocska paticsfalas falusi templomok utolsó hírnöke. A mellette álló harangtorony sajátos felső-Tisza-vidéki stílust képvisel. A Felső-Tisza-vidék népi építőművészete e fa harangtoronyban érte el a legmagasabb szintet. De nemcsak a népi építészet remekei közé sorolt paticsfalas templomok, hanem a magyar középkor korai évszázadaiból való falusi tégla- és kőtemplomok is a legszebbek közé tartoznak. Elég, ha csak az előbbivel szomszédos Csaroda, az alig távolabbi Beregsurány, Márokpapi, Beregdaróc templomát említjük.

A valamikor irtásokra települt falvak környékéről olyannyira eltűntek a régi tölgyerdők, hogy mára már természetvédelmi területekké kellett nyilvánítani a fennmaradt erdőket, melyek részét képezik a több ezer hektáros Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzetnek.

A védelem alá helyezés célja, hogy a táj megőrizze jelenlegi arculatát, folyóit, tavait, felszíni formakincseit, növényeinek és állatainak életközösségét. E tájat kevesebb háborítás, sérülés érte, így bepillantást nyerünk egy már-már elmúlni látszó világba. A tájvédelmi körzet területén sok helyen találunk úgynevezett kubiktavakat, melyeket mára már alig lehet megkülönböztetni a többi természetes úton létrejött tavaktól, mocsaraktól, lápoktól. Két leghíresebb az egymás közelében lévő Csaroda-Beregdaróc körzetben lévő Bábtava és a Nyíres-tó. Ez a csodálatos vadvízország sok állatritkaságot is rejteget mint a fialó gyík, darázsölyv vagy a fekete gólya… stb. A fokozottan védett és így szabadon nem látogatható Lónyai- és Bockereki-erdőkben és hazánk legtöbb keresztes viperája.

A BEREGI TISZAHÁT MÚZEUMAI ÉS KIÁLLÍTÓHELYEI