Előző cikkeimben a téglavetéssel, illetve a téglaégető kemencékkel kapcsolatos néprajzi és írott forrásokat tekintettem át (JAKAB 2005., JAKAB 2007.). Jelen tanulmányomban az európai középkori anyagot mutatom be.1 Mielőtt erre rátérnék, meg kell magyaráznom, miért használtam az óvatos „égetőkemencék” kifejezést a címben. A téglaégető kemencék vizsgálatának hatalmas irodalma van külföldön. Ezeket olvasva kitűnik, hogy az ott előkerülő objektumok között előfordul több olyan, amelyik szerkezetileg megegyezik vagy legalábbis nagyon hasonlít a Magyarországon előkerülő téglaégető kemencékhez. Ezekben azonban nem falazótéglát, hanem mozaik-padlótéglát vagy tetőcserepet égettek. Ezeknek a készítési menete megegyezett a tégláéval, csak a vetőforma -amelybe a nyersanyag került – volt más. A viszonylag hasonló alak és méret azt eredményezte, hogy a kiégetés menete is azonos volt, illetve azonos szerkezetű égetőben történt. Ennek megfelelően a párhuzamok keresésénél a padlótégla és a tetőcserép égető kemencéket is bevontam a vizsgálatba. Az összegyűjtött példák közül elsősorban azokat mutatom be, amelyekről rajzzal is rendelkezem.
A középkori téglaégető kemencékkel kapcsolatban legutóbb Lucia Tonezzer, svájci kutató-nő összegezte ismereteinket. Alapos tanulmányában sok olyan példát idéz, melyekhez jómagam nem tudtam hozzáférni. Ezért a továbbiakban sokszor fogok idézni munkájából (TONEZZER 2002. 101-114.).2 Megállapításait röviden közlöm. A szerző a középkori téglaégető kemencéket a késő római téglaégetőkből eredezteti. A Római Birodalom bukása utáni időszakban az égetés ismerete nem szűnt ugyan meg, azonban nagyon kevés kemence került elő ebből a periódusból.
Tanulmányában a kemencék tipológiájára is kitért (TONEZZER 2002. 104-109.). Felosztása szerint a következő típusokat különíthetjük el:
1. Feldbrand / tábori vagy mezei téglaégető
2. Kammeröfen / ?
3. Öfen mit einem Feuerungskanal / egy tüzelőcsatornás kemencék
4. Öfen mit zwei Feuerungskanälen / két tüzelőcsatornás kemencék
5. Öfen mit drei Heizkanälen / három tüzelőcsatornás kemencék
6. Weitere Ziegelbrennöfen / más téglaégető kemencék
Az első csoportba tartozó Feldbrand azonos a nálunk is megtalálható tábori vagy mezei téglaégető kemencével, melynek fontos jellemzője a földfelszínen történő egyszeri égetés (JAKAB 2005. 355-360.). A további típusok közös jellemzője, hogy kisebb-nagyobb mértékben a földbe mélyítettek.
A Kammeröfen névvel illetett csoport elnevezése nem egyértelmű, részletes leirása hiányzik. A további felosztás alapja a tüzelőcsatornák száma. Az utolsó csoportba az újkori, valamint az átépített kemencéket sorolta, ezekkel itt nem foglalkozom. Tipológiai felosztását a magam részéről elfogadom, s a továbbiakban a kemencék bemutatásánál ezt használom.3
1. Tábori kemencék
Ezek a magyarországi anyaghoz hasonlóan más területeken sem gyakoriak a régészeti anyagban. Ennek oka, hogy a földfelszínre épített – általában ideiglenes – kemencék nyomai a földmunkák és az erózió miatt igen könnyen megsemmisülnek. Az ilyen típusú kemencék használata olyan építkezésekhez köthető, ahol rövid idő alatt nagy mennyiségű téglára volt szükség. Előnye, hogy az agyagnyerő hely mellett gyorsan fel lehetett építeni. Tonezzer az alsó-szászországi Hűdéből ismertet ilyen kemencéket. Ezekből négy került elő a helyi ciszterci kolostorból. Ez azonban már fejlettebb változat, mint a „hagyományos” típus, mivel ennek az alapját már égetett téglából álló négyszögletes rostély képezte. A legépebben megmaradt kemence 4×4,76 m, a XIV. század végére – XV. század elejére keltezhető (TONEZZER 2002. 104-105.).
2. Kammeröfen
Tonezzer ide sorolt egy késő római őrtoronyba beásott kemencét Passau-Haibachból. 6×6 méteres. A két boltozott csatornával ellátott kemence a XI-XII. századra datálható (TONEZZER 2002 105.).4
3. Egycsatornás kemencék
Az egy tüzelőcsatornás forma különösen a római korban volt kedvelt, de a középkorban is használták. Ilyet találtak Ahlberg bei Mariendorfban, Hessen tartományban. A terméskőből falazott kemence alapterülete 5×4 m volt. A tüzelőcsatorna felett kőből rakott ívet figyeltek meg. A kemencében téglán kívül többek között tetőcserepet és kerámiát égettek. Használata a XV. század második felére – a XVI. század elejére tehető (TONEZZER 2002. 105.). Nem szerepel Tonezzer gyűjtésében a csehországi Milovcén egy főkemence előterében előkerült két egycsatornás kemence, melyek közül az egyiket másodlagosan mészégetésre használták. Ezeket az első kemence kibővítése során építették, és eredetileg tetőcserép és padlótégla égetésre használták.5
XIV. századi kemence
4. Kétcsatornás kemencék
Ez a típus jóval elterjedtebb mint az előző, ezért többet is ismerünk belőle. Ide tartozik az a cserépégetésre használt kemence, amelyet Dambach-Neunhoffenben (Franciaország, a Vogézek északi részén) tártak fel. A feltárásra 1982-83-ban került sor. A földbe mélyített kétcsatornás objektum alapterülete 5×2,3 m. A kemence falát szárazon rakott kőből építették. A két csatorna bejárata a hosszabbik oldalon helyezkedett el, ezekkel párhuzamosan a belső részen még két fal osztotta három részre a belső teret. Az osztófalakat téglákból épített boltívek kötötték össze, melyek között réseket hagytak a levegő cirkulációja érdekében. Funkcióját a benne talált tetőcserép töredékek segítségével állapították meg. Korhatározó leletek hiányában korát archeomágneses vizsgálatokkal határozták meg. Ez alapján a XIV. század első negyedében használták (TONEZZER 2002. 106., 34. jegyzet, SCHELLMANNS 1990. 126-128.).
Egy XIII-XV. századra datálható kemencét találtak Haidensiebenben (Szász-Anhalt) 1987-ben. A téglalap alaprajzú égető alapterülete 5,2×2,1 m. Falai – csakúgy, mint az osztófal – tört kövekből épültek. A kemencében boltívként
szolgáló mészkövet is találtak, s ez az égetés során égetett meszet is szolgáltatott (TONEZZER 2002. 107.).6
XIII-XV századi kétcsatornás kemence
A kétcsatornás kemencék különösen elterjedtek voltak Nagy-Britanniában, ahol elsősorban padlótégla égetésre használták ezt a típust. Jellemzőit Elizabeth S. Eames foglalta össze egy North Grange-ben feltárt példa kapcsán
(EAMES 1961. 137-168.).
Megállapításai szerint a legtöbb ismert kemence földbe süllyesztett, kétcsatornás, melyeket egy fal választ el egymástól. A csatornák felett egymástól szabályos távolságra, párhuzamosan épített boltívek húzódtak. Az égetőtér falai a föld felszíne fölé emelkedtek, de ezek az évszázadok folyamán elpusztultak, ezért teljes magasságuk nem rekonstruálható, nem ismerjük a tető felépítését sem. Véleménye szerint a nagyobbaknak állandó, míg a kisebbeknek ideiglenes tetőzete lehetett (EAMES 1961. 139.).
Tanulmánya további részében beszámol a North Grange-Meaux-ban feltárt XIII. századi több periódusú kemencéről, amelyet egy ciszterci kolostor mellett találtak. A kemencében kezdetben mázas padlótéglákat égettek, majd később tetőfedő cserepeket. Periódusváltáskor a legalsó kemencét elbontották, csak a legalja maradt meg, míg a harmadik fázisban a második kemencét részben átépítették. A kemencék oldalfalát padlótéglából és tetőcserépből képezték ki, és – támfalszerűen – kövekkel erősítették meg. Az utolsó állapotot rajzban is közzéteszi, valamint egy hipotetikus rekonstrukciót is ábrázol a padlótéglát égető kemencéről. Ennek érdekessége a boltíveket alkotó téglák áttört és ívelt formája. Közülük többet megtaláltak a feltöltési rétegben.
XIII. századi kétcsatornás kemence North-Grange-
Meauxból … és lehetséges rekonstrukciója
Más lelőhelyről is ismerünk olyan kétcsatornás kemencét, ahol mázas padlótéglákat égettek. Ez egy bencés apátság mellett került elő, Chertsey-ben. A kemencét ebben az esetben is részben a földbe ásták; az égetőtér azonban a föld felszíne fölé emelkedett. Falait tetőtéglákból építették. A falakat és a kemencének ásott gödör közét agyagba rakott mészkövekkel rakták ki. Alapterülete kb. 2,60×1,70 m volt. A tüzelőnyílások felett, kb. a kemence feléig tetőcserepekkel kirakott részt figyeltek meg, amely egy „asztalt” formázott. Ezt a szokatlan megoldást a feltárók valamilyen munkaasztalnak(?) vagy a tüzelőanyag tárolására szolgáló résznek határozták meg. Folytatásában tárták fel a három-három boltívvel megosztott tüzelőcsatornákat. Működése a XIII. század legvégére – a XIV. század legelejére tehető. A kemence egyik felét azonban később újra használták, így az még egy ideig egycsatornás kemenceként működött tovább (GARDNER-EAMES 1954. 24-12.).
X I I I – X I V . századi kétcsatornás kemence Chertseyböl … és működésének rekonstrukciója
Két kemencét figyeltek meg Danburyben. Ezekben padlótéglát égettek (DRURY-PRATT 1975. 92-164.). Az első számú égető alapterülete 2×2,2 m volt, s 1,5 m magas része maradt meg. Falait agyagba rakott téglákból alakították ki, melyek különböző típust képviseltek. Ezek átlagos vastagsága mintegy 35 cm volt, bár a két keskenyebbik oldalon szélesebbre építették.
Kétcsatornás kemence Danburyból
A tüzelőcsatornák is az egyik keskenyebb oldalon helyezkedtek el. Ezeket keskeny fal választotta el egymástól. Csatornánként hat-hat, téglából épített boltívet lehetett megfigyelni a járatok felett. Ezeknek a teteje mintegy 65 cm magasan volt a kemence aljától. Érdekesség, hogy a hozzátartozó munkagödör egy részét szintén téglából rakták ki, sőt, még egy téglából kirakott lépcső is vezetett a gödörbe (DRURYPRATT 1975. 105-108.). A második kemence mintegy fele 1972-ben, egy nagy méretű árok ásása során megsemmisült. A megmaradt részei alapján azonban nagyon hasonló volt a mérete és a szerkezete az első égetőéhez (kb. 2,40×2 m, csatornánként hat-hat boltív). A tüzelőgödör nagyjából kerek, lejtős oldalú volt, ennek belső része itt is kővel volt kirakva, mely 40 cm magasságig maradt meg, de eredetileg magasabb lehetett (DRURY-PRATT 1975. 108-111.).
Ide sorolható be az az eredetileg három csatornás milovcei kemence is, amely a X I I I . században működött. A kemence 1973-ban került elő a helyi kolostor mellett, és az építkezéshez szükséges téglát égették benne. Alapterülete 9×6 m; 0,8-1 m vastag oldalait kövekből rakták ki. A 4 m hosszú, 0,8 m széles padkákat téglával rakták ki, de
köztük teret hagytak a levegő áramlásának. A kemence nyugati részét később elfalazták, s csak két csatornát használtak tovább. Betöltésében félig átégett, és kiégett téglák voltak (DRDA 1983. 167-169.). (Előterében találták az előbbi pontban tárgyalt két kisebb kemencét.)
XIII. századi kétcsatornás kemence Milovcéból; XVIII. századi kétcsatornás kemence Runsell Greenből
Bár nem középkori, mégis – rajzzal együtt – bemutatok egy XVIII. századi kemencét, melyet Runsell Greenben, Essex grófságban találtak. A rajzból kiderül, hogy egy téglalap alaprajzú, kétcsatornás tégla- és cserépégető kemencét
utóbb részben beleástak egy másik hasonló funkciójú kemencébe (CROSSLEY 1990. 286. Fig. 12: 8.).
5. Háromcsatornás kemencék
XV. századi háromcsatornás kemence Öhringen-Michelbachból
A római korból nem ismert ugyan, de a középkorban több példáját ismerjük a háromcsatornás kemencéknek, melyekből bemutatok néhányat. A legismertebbek közé tartoznak az Öhringen-Michelbachban (Baden-Württemberg), 1982-ben feltárt kemencék. A lelőhelyen három – részben földbe mélyített – égetőt figyeltek meg, melyek közül csak kettőt tártak fel. A bennük lévő leletanyag alapján ezeket tetőcserép égetésére használták. A feltárt objektumok méreteit sajnos nem közli az ásató. A falakat tégla és tetőcserép alkotja, melyeket agyagba raktak. A csatornák fölött köböl épített boltívek helyezkedtek el. Az egyik kemencében az utolsó égetéskor ott maradt cserépárut is megfigyelték, s ez alapján rekonstrukciós rajzot készítettek a berakodás menetéről. Szerencsés módon megtalálták az egyik agyagnyerő gödröt az egyik kemence közelében. Korhatározó lelet nem került elő, de az ásató véleménye szerint ilyen típusú kemencék a X V . századtól ismertek, ezért kora erre az időszakra tehető (TONEZZER 2002. 107-108., SCHÄFER 1982. 225-229.).
Franciaországban, Soirans-Fouffransban is találtak ilyen megoldású kemencét. Az ásatást a lelőhelyen 1991-ben végezték, ennek során egy 3,5 ha nagyságú területet tártak fel, kúttal, több kemencével, áztatógödrökkel. A területen a leletek alapján téglát és tetőcserepet égettek. A műhely a feltáró véleménye szerint – amelyet elsősorban a kemencék archeomágneses vizsgálatára alapozott – több mint 300 évig működött. A kemencék bemutatása előtt röviden szót kell ejtenem a gyártáshoz kapcsolódó objektumokról. Sikerült megfigyelni egy téglából kirakott kutat, amely közel egy méter átmérőjű volt. Ez szolgáltatta a vizet a massza összekeveréséhez. A kút közelében feltártak két gödröt, amelyek szabályosabbak, és némileg sekélyebbek voltak, mint a többi gödör; ezeket áztatógödörként határozták meg. A gödrök között nagyobb területek helyezkedtek el, ezeket szárító és tárolóterületeknek vélték a kutatók.
XV. századi kemence és átépítési fázisai Soirans-Fouffransból
Az ásatáson négy kemencét figyeltek meg, közülük kettőt tártak fel. A nagyobbik több átépítési fázison ment keresztül. Eredetileg téglából épült, nagyméretű, háromcsatornás kemence volt, melynek tüzelőjáratai túlnyúltak a kemencén. A csatornák hossza 3,8 m, szélességük 0,8 m, s ezt még kiegészíti egy 2 m hosszú „túlnyúlás”, így hossza összesen 5,8 m, szélessége kb. 5 m volt. A következő fázisban jelentősen csökkentették a méretét, s a szerkezete is változott. Szélessége és hosszúsága csökkent (3,8×3,3 m), s a korábbi három helyett két – fallal elválasztott – csatorna épült. Ezekben hét-hét boltív volt. Az utolsó szakaszban a két különálló bejáratot egy nyílássá szűkítették össze, s ezzel párhuzamosan a 30 cm széles osztófalat is megrövidítették. így már csak csatornánként öt boltív maradt. Az archeomágneses vizsgálatok szerint az első fázis utolsó égetése 1400 körül, az utolsó periódusé pedig 1440 körül történt.
A másik feltárt – kissé trapéz alakú – kemence eredetileg is kétcsatornás volt. A csatornák hossza 2,9 m, szélességük 0,9-1 m. Ehhez hozzáadódik még a kemenceszáj 1 m-es meghosszabbítása, így a teljes hosszúság közel 3 m. Az osztófal 0,6 m széles, a bejáratnál kissé kiszélesedik, így ott már 0,9 m. Az archeomágneses vizsgálat az utolsó égetést az 1565 körüli évekre datálta. Az egyik fel nem tárt kemencéből is vettek mintaanyagot, s ebben a mérések szerint utoljára 1690 körül égettek (CHARLIER 1994. 303-312.).
Ebbe a csoportba tartozik a Söborg Castle mellett feltárt kemence, amelyik az egyik legkorábbi téglaégető kemence Dániából). Kora a természettudományos vizsgálatok alapján a X I I. századra tehető (LIEBGOTT 1998. 116.).
A XII. században működő kemence S0borg Castle mellett.
A fenti analógiák felsorolása során bizonyára feltűnt, hogy a bemutatott kemencék szinte kizárólag Nyugat-Európából származnak. A hozzánk legközelebb eső kemence Csehországban került elő, de szerkezetét tekintve az is inkább a nyugati példákhoz áll közelebb, s nem a magyarországiakhoz. Nem sikerült példákat találnom a szomszédos területekről, kivéve két – a jelenlegi Szlovákia, illetve Szerbia területére eső – lelőhelyet. Ezeket egy későbbi tanulmányban mutatom be, lévén, hogy ezek szerkezetüket tekintve a magyarországi anyaghoz állnak közel.
Az, hogy az itáliai, balkáni7 és a tőlünk keletre eső területekről még nem tudok példát idézni, nyilvánvalóan kutatásaim hiányosságait jelzi. Több ismert példa segítségével nyilván árnyaltabbá lehetne tenni az eddig meglehetősen egyoldalú képet az égetők elterjedéséről és felépítéséről.
A bemutatott kemencék lehetővé teszik néhány következtetés levonását azokkal a kemencékkel kapcsolatban, melyek bizonyos szempontból különböznek a magyarországi anyagtól. Elsőként a felépítésükkel kapcsolatban: jelentősen különböznek a nálunk megfigyeltektől abban, hogy a földbe mélyített oldalfalakat és válaszfalakat – általában agyagba rakott – kőből vagy téglából alakították k i .8 Ezt hazai anyagban egyedül egy XVII. századi óbudai kemencénél lehetett megfigyelni, ahol a legalsó – szárazon rakott – kősor megmaradt.9 Eltérés mutatkozik a boltívek kialakításánál is. Magyarországon elsősorban az állandó boltív nélküli, agyagpados megoldás terjedt el, s ez nem csak a korai, hanem a későbbi időszakra is érvényes.1 0 Ez a változat lényegében a mezei téglaégetésnek a földbe süllyesztett változata. Végeredményként az állapítható meg a hazai és a nyugati területek kemencéit összehasonlítva, hogy a nálunk alkalmazott megoldások – bár alkalmasak a téglaégetésre – a kemencék felépítését tekintve elmaradottabb technikát tükröznek.
Feltűnő, hogy a bemutatott példák között kevés az olyan, amelyikben valóban téglát égettek. Jóval gyakoribb a padlótégla vagy tetőcserép égetésre utaló lelet a kemencékben. Tulajdonképpen a termékeknél egyfajta specializációról beszélhetünk, ez azonban – véleményem szerint – nem vonatkozik a kemencékre. Pusztán a forma alapján nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy adott esetben tégla, padlótégla, esetleg tetőcserép égetőről van-e szó. Ugyanakkor kétségkívül megfigyelhető a kétcsatornás kemencék túlsúlya. Ennek talán az lehet az oka, hogy mivel egy adott épülethez jóval kevesebb padlótégla és tetőcserép kellett, mint falazótégla, ezért ez a típus volt a legcélszerűbb a megfelelő mennyiség kiégetéséhez. A most elmondottak ellentétben állnak a Magyarországon feltárt kemencéknél megfigyeltekkel, itt ugyanis még nem találtak arra utaló jelet, hogy a két előbbit égették volna a kemencékben.11 A feltárások számának növekedésével azonban előbb-utóbb nyilván ilyenek is előkerülnek majd, s akkor az esetleges különbségeket is lehet vizsgálni.
Végezetül szót kell ejtenem a kemencék előkerülési helyéről. Jelen esetben arra gondolok, hogy az égetők igen gyakran valamilyen kolostor vagy apátság közelében kerültek elő. Ez nyilvánvalóan jelzi az egyház hatalmát és gazdagságát, mivel a középkor késői szakaszáig elsősorban ők engedhették meg maguknak a presztízst és hatalmat szimbolizáló drága mázas padlótéglák gyártatását. Ez különösen Angliában voltjellemző, de a kolostorok – különösen a ciszterciek – Németországban is erősen domináns szerepet játszottak az égetők felállíttatásában és működtetésében.
A magyarországi kemencékről, ezek szerkezetéről egy következő tanulmányban ejtek szót.
Jakab Attila
1 Jelen tanulmány az ELTE Régészet Intézet, Magyar Középkori és Kora Újkori Régészeti Tanszéken 2005-ben megvédett „Középkori téglaégető kemencék Magyarországon” című szakdolgozatom egyik fejezetének kismértékben bővített változata.
2 A Tonezzer-féle tanulmányon kívül feltüntetett hivatkozások az általam is elérhető – eredeti – cikkeket jelölik.
3 A magyarországi anyaggal kapcsolatban véleményem szerint ez a felosztás csak részben használható, ezért egy következő tanulmányban kísérletet teszek a Magyarországon eddig előkerült kemencék besorolására.
4 Mint fentebb említettem, a típus pontos leírása hiányzik, ezért nem tartom kizártnak, hogy a kemence a két csatornás kemencékhez (is) besorolható lenne.
5 A lelőhelyet részletesebben a háromcsatornás kemencéknél mutatom be.
6 Megjegyzendő, hogy a mész és a tégla együtt égetése korántsem ritka megoldás, különösen az újkori anyagban gyakori. Lásd TONEZZER 2002. 4L jegyzetét!
7 Pedig ezek a területek a téglaégetés ismeretének továbbélése szempontjából fontos szerepet játszhattak.
8 Ez még a hozzánk legközelebb eső csehországi példánál is így volt.
9 A kemencét egy következő tanulmányban mutatom be.
10 Kivételképpen említhetjük meg a tiszalöki példákat, ami azt jelenti, hogy azért nálunk sem volt ismeretlen ez a megoldás (LŐRINCZY 1984.).
11 Az Őriszentpéteren talált tetőcserepeket – Valter Ilonával egyetértésben – egyértelműen a köpeny részének tartom (VALTER 1987. 150., 152.).