A 18. század közepén már felbukkan egy, a Nyírséggel egyenrangú tájnév. E kistájhoz csupán néhány község tartozik: Tiszadada, Tiszadob, Tiszaeszlár, Tiszalök, Tiszanagyfalu, Tiszavasvári – a régi Tiszabüd és Szentmihály – és egyes kutatók szerint Polgár. Ezen települések alkotják a szakirodalomban majdnem ismeretlen Nyíri Mezőséget. A nyíri Mezőség a Nyírségtől nyugatra eső terület, amely a Hajdúhát északi részére és a Tisza mente egy kisebb szakaszára terjed ki. A táj felszíne viszonylag kis területe ellenére változatos: megtalálható itt a jégkorszak végén kialakult lösztakaró éppúgy, mint a Tiszadada és Tiszadob között húzódó homokbuckák sora; a Tisza eróziós munkája Tiszavasvári környékén mintegy 15 ezer éve szikes területeket is létrehozott, a mélyebben fekvő részeken pedig sötét agyagot rakott le.
A táj éghajlata minden tekintetben átmeneti, lényegesen több itt a csapadék, mint a tőle délnyugatra fekvő Nyírségben. Ugyanakkor nincs más természetes vízfolyása, mint a táj peremén futó Tisza.
Az itt megtelepült hat helység néprajzát tekintve (is) elüt a szomszédos területektől. Miben más? Milyen itt az élet? Ezt leghitelesebben Ortutay Gyula 1930-as évekbeli írásából megtudhatjuk:
„Az alföldi sík hullámzóbb lesz itt, az enyhe, szemérmes hajlatokra dinnyeföld, kukoricás fut, tetején pár akác vet sovány árnyékot. Az Alföld lusta monumentalitása mozgalmasabbá, derültebbé válik, s a felületes szemlélő már a házformákban, az asztagok formájában s a paraszti viseletben is szívesen keresné az újat mindenütt. Pedig ennek a tájnak tán éppen az a legsajátabb vonása, exisztenciális tulajdona, hogy összekötő és átadó: különböző hagyományok, emlékek, sajátosságok átvevője, továbbadója s őrizője is egyben. Ahogy homokos halmai hallgatag őrei régi kultúrák csonkjainak, halottas emlékeinek. Szkíta nyílvégeket rejteget a föld, s a durvább megmunkálású kőkorszaki edény mellett már a finomabb mykenei kultúrát idéző, kis festett cserépedényekre is találhat az ásó. Fölöttük csöndes szántások, friss színű szőlősök, s Anjou-kori gótikus templomban hallgatják a papi igét református magyarok.”
Ebben a vallomásban benne van az a szeretet, az a csodálat, ami az embert elfogja itt barangolása közben. Van ebben a tájban valami megfoghatatlan, aminek megfejtésével már oly sokan próbálkoztak.
A Nyíri Mezőség bokortanyáinak archaikus településszerkezete Közép-Európaban is egyedinek számítanak. E településtípusnál a halmazos településmagban épültek a lakóházak, a tölcsérszerűen kiszélesedő utcák sugaras irányban innen indultak a település szélei irányába. A falumagot védően fogta körül az ólaskertek övezete, ahol csak az állatok istállói épülhettek, és a takarmányt raktározhatták. Állandó kintlakást nem engedélyeztek az előjárók. Az ólaskertek – állandó lakóépületekkel való – beépülése a XIX. század közepe után indult meg.
A vidék múltját olyan nevek fémjelzik, mint Krúdy Gyula, Váci Mihály vagy Benczúr Gyula, Jósika Miklós és az Andrássyak, Kabay János vagy Vasvári Pál. De megemlíthető az is, hogy 1846. év augusztusának 27. napján Széchenyi István első kapavágásával elkezdődött a Tisza völgyének szabályozása. Kanyarulatokat vágtak át, gátakat emeltek a szeszélyes folyó mentén, hogy termékennyé legyen a föld, biztonságba kerüljön a Nyíri Mezőség népe. Ide már átnyúlik a löszhát gazdag talaja, erre gazdagon terem a határ.
Tenyérnyi része ez a megyének, csöppnyi tája a hazának, mégis leolvashatók róla a történelem rétegvonalai.
„… MEGKERESTEM A PÁZSITOT, HOL EMBER NEM HAGYOTT NYOMOT”
Krúdy Gyula
A NYÍRI MEZŐSÉG MÚZEUMAI ÉS KIÁLLÍTÓHELYEI
Vasvári Pál Múzeum – Tiszavasvári
A NYÍRI MEZŐSÉG TÁJEGYSÉG TELEPÜLÉSEI
Tiszadada, Tiszadob, Tiszaeszlár, Tiszalök, Tiszanagyfalu, Tiszavasvári, a régi Tiszabüd és Szentmihály