Első „találkozásom” Saáry Sándorral mondhatni a véletlen műve volt. A Nyíregyháza Bujtos és a Morgó temető területéről előkerült bronzkori leletanyag vizsgálata közben néhány edényben az alábbi cédulákat találtam: „Saáry-gyűjtemény”. Kíváncsi lettem, ki lehetett ez az ember, akinek összegyűjtött anyagából akkor még csak részleteket láthattam.¹

Életműve Jósa Andráséval vetekedhet, gyűjteménye szintén, mégis úgy tűnik, emléke is a gyűjteménye sorsára jutott: kevesen tudnak róla. 1968-ban Németh Péter írt a Szabolcs-Szatmári Szemlében Saáry Sándorról és a nyíregyházi „Városi Múzeumról” (NÉMETH 1968), majd 1985-ben Dienes István is megemlíti szintén a városi múzeum alakulásáról szóló írásában (DIENES 1985).

Élete történetéről én sem tudok sokkal többet mondani, mint ami a Németh Péter gyűjtésében olvasható, inkább csak kiegészítésekkel, érdekességekkel szándékozom bővíteni. Tanulmányomnak azonban nem is ez a célja. Igyekeztem olyan részleteket bemutatni Saáry Sándor írásaiból, hogy ezek segítségével bepillantást nyerhessünk annak a nem mindennapi gyűjteménynek a megszületésébe, ami az orvos-régésznek nagy szívügye volt, és amit egészében ma már csak megsárgult fotókon láthatunk.

SAÁRY SÁNDOR ÉLETÚTJA

Saáry Sándor arcképe

Saáry Sándor Nyíregyháza szülötte, 1862. december 28-án látta meg a napvilágot. Apja Tresztyánszky Nádasy Sándor akkor városi aljegyző és árvaszéki ülnök, aki 45 évig állt a város szolgálatában. Anyja Techeris Izabella 20 éves volt, amikor világra hozta Sándor fiát, ám a nehéz szülésbe belehalt. Bár a gyermeket akkor Tresztyánszky Nádasy Sándornak keresztelik, de szinte azonnal örökbe fogadta apjának testvére, Tresztyánszky Nádasdy Terézia és férje, Nyíregyháza főjegyzője, nánási Saáry Pál, akiről később a nevét is kapta. Önéletrajzi írása szerint egy negyed órát sem tartózkodott a szülői házban. Ennek ellenére soha nem felejtette el, hogy honnan jött, végrendeletében² például Szoboszló városára hagyott néhány duplikátumot, édesapja emlékére, aki a szoboszlói Bocskay csapatban harcolt az 1848-49-es szabadságharcban.

Saáry a helybeli, ágostai hitvallású evangélikus főgimnáziumba járt, felsőfokú tanulmányait Budapesten fejezte be, s 1881 októberében elkezdte szülővárosában az orvosi praxis gyakorlását. Vidliczkay Erzsébettel kötött házasságából 1892-ben egy fia született³, azonban akárcsak édesanyját, úgy a feleségét, és a fiát (1911 végén, vagy 1912 elején) is nagyon korán elveszítette. Fiának számos bizonyítványát megőrizte⁴, melyekből megtudhatjuk, hogy a szintén Sándor névre keresztelt fiú gyógyszerésznek tanult.

Saáry Sándor orvosi és gyűjtői tevékenysége mellett a Szabolcsvármegyei Törvényhatósági Bíróságnak és az ág.h. evangélikus Kossuth főgimnázium kormányzótanácsának tagja, valamint az ág.h. evangélikus egyház presbitere volt. A Jósa András Múzeum Történeti Adattárának egyik irata⁵ szerint a nyíregyházi 48-as és függetlenségi párt alelnöki tisztét is betöltötte.

Élete végén szívbetegséggel küzdött, 1919-ben kérte nyugdíjazását. „A városi orvosi kar kiválóan tudományos tagja, Saáry Sándor dr. megrongált egészségi állapota miatt nyugdíjazását kérte. A képviselőtestület Saáry doktort, aki harminc éve buzgó és fáradhatatlan orvosa a városnak, a legmélyebb sajnálattal, fáradhatatlan, eredményes és értékes szolgálatainak a teljes elismerése mellett nyugdíjazza.” (Nyírvidék 1919. január 4.). Nyugdíjazása után kezdte el gyűjteményének tárgyait leírni, innentől kezdve a Nyírvidék folyamatosan publikálja cikkeit (Ld.: Saáry bibliográfia).

Hosszas betegség után 1926. augusztus 17-én, 64 éves korában halt meg.  

SAÁRY SÁNDOR, AZ ORVOS

„Két arc néz ránk, amikor (…) dr. Saáry Sándor életútjára visszatekintünk. Az egyik az orvosé, az az arc, amelyet a kötelességtudás fénye ragyog be. Szeretet, segíteni vágyás, áldozatos, odaadó munka készsége fejeződik ki a betegek felé hajló tekintetén.”

(Nyírvidék 1926. augusztus 19.)

Saáry Sándor csaknem három évtizeden át volt Nyíregyháza tisztiorvosa, a kerületi munkásbiztosító pénztár orvosa, később főorvosa, tíz éven át a főgimnázium iskolaorvosa. Ugyancsak tíz éven keresztül volt sóstói fürdőorvos, ami igencsak előkelő munka volt, hiszen Sóstót akkoriban még szinte csak az „úri népek” látogatták. Orvostársai tisztelettel, szeretettel emlegették a nevét, akárcsak a betegei.

Biztos adataink nincsenek róla, de nagy valószínűséggel oktatói tevékenységet is folytathatott, és figyelemmel kísérte az orvos tanoncok tanulmányait. Végrendeletében megemlékezik egy bizonyos Petrikovics László orvostanhallgatóról, akire az összes orvosi műszerét és könyveit ráhagyta. Ez a fiatalember több írásában is feltűnik, mint a régészeti munkáinak lelkes segítője.

Tiszteletbeli megyei főorvossá, megyei bizottsági taggá választották. A hadseregben császári és királyi tartalékos főorvos, majd királyi honvéd tartalékos főorvos volt. Az első világháborúban vöröskereszt kórházi osztályfőorvos, katonai barakk kórházi osztályfőorvos. Leszerelési okmányait⁶ megőrízte, ezek ma is a Jósa András Múzeum Történeti Adattárában találhatók. Közegészségügyi téren való kiváló működését a kormányzó egészségügyi tanácsosi címmel jutalmazta. Emellett a Szabolcsvármegyei Orvosszövetség díszelnöke, és a Vöröskereszt hadiékítményes 1. osztályú díszjelvényeinek tulajdonosa is volt.

L. Nagy Márta