“A történelem kovácsolta eggyé Szabolcsból, Szatmárból, Beregből, Ung és Ugocsa pereméből azt a megyét, melyet Váci Mihály, e táj szülötte a haza baloldalának nevezett. Ide rohanvást érkezik a Tisza, hogy merész ívvel karolja át a hatezer négyzetkilométernyi vidéket, amelyet megszelídülten szel át a Szamos, kanálisba kényszerítve a Kraszna, ágakra szakadva a Túr. A megye három országgal határos. Ukrajna, Szlovákia és Románia a szomszédai, a határ két oldalán élők rokoni szálai a kultúra, a szellemiség közvetítői is….

Szabolcs-Szatmár-Bereget a természet megáldotta minden szépséggel: máig őrzött csodavilágában otthon van a ritka madár, a jégkori virág, az évszázados fa, a sosem bolygatott ősgyep. A ma itt hazát találó több mint félmillió ember sejtjében hordozza a múltat. A história edzette az itt élőket, akik szüntelen csatákat vívtak vízzel, széllel, urasággal, szegénységgel, a szélrevetettség átkával. A Nyírben, Szatmárban, Beregben a Rétközben, a Nyíri Mezőségen, a megye sokszínű tájegységeiben hosszú idő alatt alakult ki a sokféleség egysége, melyben a honfoglalók öröksége a Partium szellemiségével, a kálvinista racionalizmussal és a görög katolikus buzgósággal, a szabadságharcos lelkesedéssel és a parasztmozgalom lázadó keménységével keveredik… Itt, e tájon született Bessenyei György, a testőr író. Itt írta le Kölcsey, hogy „megbűnhődte már e nép…”.

Itt szakadt világra Móricz, innen vitte magával egy világ üzenetét Krúdy, innen keresett kapcsolatot a világgal Czóbel Minka, itt dobbant százhúszat Váci szíve, e tájon ihlette drámára Ratkót, a költőt Szent István. Ezen a vidéken száz és száz néptanító igyekezett fogékonnyá tenni a kemény koponyákat. A diótörők, szöszölők, tegerimorzsolók, fonók közösségei évszázadokon át örökítették tovább a szépet, a jobbra vágyást, a jövőbe vetett hitet, a fennmaradáshoz kellő erőt, a dalba és szóba formált örök reményt. Ettől volt itt nagy a szegénység hatalma, így maradt itt tiszta az ember, s így üzenhetett a haza más tájainak. Az itt legszebben megőrzött magyar beszéd kincsnek bizonyult, tisztaságától az igaz is igazabb, a panasz is szomorúbb, a remény is színesebb. Innen indultak tíz- és tízezrek, hogy építők legyenek az ország különböző részein, kínálják munkájukat, és az óra ingájához hasonlóan járjanak ide-oda a városok és saját falvaik között. E távoli tájra még sokáig nem ért el más, csak az ígért. Lassan indult errefelé az élet a XX. század felé. Aztán megkésve bár, de gyárakat emeltek, vegyipar, gépipar, papírgyártás, mezőgazdasági gépipar, élelmiszerfeldolgozás talált otthonra a városokban és a nagyközönségekben…

… Szabolcs-Szatmár- Bereg gyönyörű. Érintetlen tájai, ligetei, csábító erdei, még iható folyói, őslápjai lenyűgözik, aki erre jár. De mind e szépség talmi lenne, ha nem látnánk meg benne az embert. A történelemben mindig a jobbra törőt, az erőset, a keményet, a harcot vállalót. Róla, vele és általa mondhatjuk el igazán, hogy valóban baloldala ez a hazának, és a szív: bal oldalt dobog.”

Forrás: Burget Lajos és Tahin Gyula – Szabolcs-Szatmár-Beregi Képeskönyv 1996, SZ-SZ-B. Megye Önkormányzata