Jósa András Múzeum
RÉGÉSZETI GYŰJTEMÉNY
A XIX. században – elsősorban annak második felében – az ország területén számos régészeti egylet alakult. Ezek célja elsősorban egy adott településen vagy annak határában lévő régészeti emlékek felkutatására, feltárására irányult. Természetesen voltak ennél nagyobb léptékű elképzelések, amikor egy-egy megye régészeti lelőhelyeinek, érdekesebb objektumainak az összegyűjtése, kutatása volt a cél. Az egyletek többsége a lelkesedés elmúltával, az alapítók halálával, vagy egyszerűen csak érdektelenség miatt megszűnt. Számos esetben azonban „csírái” lettek a később megalakult és napjainkig létező professzionális múzeumoknak.
Így történt esetünkben. Az 1868. december 1-én megalakult Szabolcs vármegyei Régészeti Egylet volt a jogelődje a Jósa András Múzeumnak. De hogyan is kezdődött ennek a története?
A nyíregyházától nem messze, Geszteréd határában lévő halmok több, a kultúra és a régi dolgok iránt érdeklődő – mai szóval élve – értelmiségi érdeklődését felkeltette. Ezek között voltak tisztségviselők, földbirtokosok, plébánosok egyaránt. Köztük volt Jósa András (1834–1918) nagykállói orvos, valamint báró Vécsey József Szabolcs vármegye főispánja is. 1868 őszén került sor több, egymás közelében lévő halom – más néven kurgán – feltárására. Ennek köszönhetően az országban az elsők között kutattak meg szakszerűen ilyen jellegű objektumokat, még ha ezek az ásatások magukon is hordozták a tapasztalanság miatti gyermekbetegségeket.
A sikereken felbuzdulva alakult meg a régészeti egylet, melynek célját az alapítók a következőképpen határozták meg: „… a szorosan a megye határain belül napfényre került régészeti érdekkel bíró tárgyak föntartására törekedjék, azokat esetleg kutassa, és a megye székhelyén a műrégészeti anyagot hazánk ezen része őstörténetének tudományos megírására törekedjék.” Bár a lelkesedés idővel elhalványult, de Jósa Andrásnak, és az ő régészet iránti szenvedélyének köszönhetően a fellobbant láng soha nem hunyt ki.
Jósának két kedvelt kutatási területe, korszaka volt. Az egyik a honfoglalás kor, a másik pedig a bronzkor. Tekintve, hogy vármegyénk mindkét korszak anyagában bővelkedik – köztük számos, szebbnél szebb tárggyal – érdeklődése és lelkesedése tehát érthető. Résztvevője volt a Kárpát-medence első honfoglalás kori temetőjének a feltárásában (Hugyaj, ma: Érpatak, 1870), de munkássága alatt számos, ma már nemcsak szakkönyvekben, hanem tankönyvekben is előforduló tárgy múzeumba kerülése fűződik a nevéhez (az anarcsi hajfonatkorong, 1899; a gégényi ezüstcsésze, 1904; a bezdédi tarsolylemez, 1896). Már 1868-ban bekerült az első bronzdepó, és 1916-ra már 2015 bronzkori (bronz) tárgy lett lerajzolva. Nem véletlen, hogy Kárpát-medencei viszonylatban is a legjelentősebbek közé tartozó gyűjteményünk van ennek a két korszaknak az anyagából.
Az 1899-ben megnyílt – akkori nevén – Szabolcs vármegyei múzeum kiállításain az őskortól a középkorig mutatta be Jósa vármegyénk régészeti kultúráját, melynek anyagából külön kis katalógus is készült.
Utódja Kiss Lajos (1881–1965) alapvetően néprajzos érdeklődésű volt, de élénken érdeklődött és foglalkozott a régészettel is. Talán legjelentősebb ásatása – bár ez sajnos inkább csak a leletek begyűjtését jelentette – az 1927-ben előkerült geszterédi aranyszablyához köthető, de munkássága alatt került be az ófehértói aranydepó is.
A második világháborút követően Nyárády Mihály kapott megbízást az intézmény ügyvezetésére. A kapott feladatot: a romos múzeum életre hívását, az állandó régészeti és néprajzi kiállítás elindítását 1951-ben sikerrel oldotta meg. Így a múzeum tárgyi állománya rohamosan megduzzadt. A régészeti tárgyak száma meghaladta a 100000 darabot, mellyel így a harmadik-negyedik legnagyobb gyűjtemény volt a megyék tekintetében.
Ezekben az években általában a Nemzeti Múzeum végzett kutatásokat a megye területén, de ekkor került ide az első, egyetemet végzett régész Csallány Dezső személyében, aki múzeumigazgató is volt egyben. Ebben az időszakban régészként tevékenykedett intézményünkben Risztics Emilia, Nováki Gyula, Makkay János, Kalicz Nándor is. 1965-től dolgozott régészként Németh Péter, aki 1974-től vette át az igazgatói széket elődjétől, Dienes Istvántól. Utóbbi elsősorban honfoglalás korral foglalkozott, míg utódja emellett – érdeklődési körének megfelelően – számos középkori templom kutatását végezte el.
A 2000-es évek elején nagy változást hozott az M3-as autópálya vármegyénkbe eső szakaszának feltárási munkálatai. Egyrészt eddig soha nem látott nagyságú, egybefüggő területek kerülhettek feltárásra. Ezeken a lelőhelyeken lényegében a régészet által kutatott korszakok szinte mindegyike előkerült, tovább bővítve vármegyénk történetére vonatkozó ismereteinket. Másrészt ezzel párhuzamosan jelentősen bővült a bekerülő leletanyag mennyisége is, amely új kihívások elé állította a Régészeti Osztály munkatársait.
A múzeum alapját képező régészeti leletek száma az elmúlt, több mint 150 évben folyamatosan gyarapodott, és mára nagysága meghaladja a 700 000 darabot. Biztosak lehetünk benne, hogy ez a szám már a közel jövőben is több lesz, köszönhetően az újabb és újabb lelőhelyek feltárásainak!
leltározatlan
