„… csak azt folytatom belső kényszerből és szeretetből, amit eddig is végeztem, hogy mentől többet mentsek meg a múltból, a múltak tapasztalatából a jövendő számára, boldogulására.”

Kiss Lajos, néprajzkutató

„… alázat nélkül nem lehet jót írni.” – vallotta egyik levelében Kiss Lajos, visszaemlékezve pályakezdő éveire. A színésznek induló, művészetekkel mindig rokonszenvező fiatalember mégis e kettőtől látszólag oly távol álló területre, a tudomány vonzáskörébe került. 44 éven át szolgálta a hazai múzeumügyet előbb Hódmezővásárhelyen, majd Nyíregyházán. Tette mindezt a színészévek alatt tanult alázattal, a művészetek által mélyített érzékenységgel, a családi örökségül kapott lelkiismeretes munkával, valamint a bensőjéből fakadó teljességigénnyel. Kiss Lajos komolyan vette a tudományt, annak minden mozzanatát. A gyűjtéstől a rendszerezésen, feldolgozáson át a publikálásig és ismeretterjesztésig. S hogy miféle tudomány volt az övé? Elsősorban azzal az egyetemes igénnyel áthatott tudomány, mely az emberiség múltjának minél teljesebb megismerését célozza, és amely hite szerint egyben a jövő záloga. Ennek okán a néprajz és régészet mellett – a célt sohasem feledve – merészkedett olykor a földrajz, a nyelvészet, a műemlékvédelem területére. Jó szeme volt a gyűjtéshez, jó érzéke a lényeg megragadásához és jó tolla az íráshoz. 

Kiss Lajosnak majdnem kétszáz írása jelent meg életében nyomtatásban, amelyről tudomásunk van. A hódmezővásárhelyi évek alatt kezdett  el publikálni – ott jelentek meg tárcái és első híradásai a városi múzeum gyarapodásáról –, tudományos írói tevékenysége a nyíregyházi évek alatt teljesedett ki. 

Bár két bibliográfia is készült munkásságáról, még mindig nem mondhatjuk, hogy teljes lenne az életmű. Tóbiás Áron az író születésének 80. évfordulójára készítette az elsőt, mely 1964-ben jelent meg nyomtatásban, a Vásárhelyi kistükörben; Kőszegfalvi Ferenc állította össze két évtizeddel később a másodikat, mely külön füzetben jelent meg 1981-ben. A hódmezővásárhelyi levéltár Kiss Lajos hagyatékában több, publikációit összegző kéziratos feljegyzés van. Ugyanakkor tudjuk, hogy kisebb írásait nem tartotta nyilván, és azok számos esetben név nélkül jelentek meg. Ezek felkutatása még a jövő feladata.

Közel negyven hazai folyóiratban publikált. Tudományos dolgozatai a kor legnevesebb szakmai lapjaiban – a többi között a Néprajzi Értesítőben, az Ethnographiában, az Archaeologiai Értesítőben, a Magyar Nyelvben, a Népünk és Nyelvünkben – jelentek meg. Rövidebb, ismeretterjesztést célzó, a közönség figyelmét a megmentendő értékekre és múzeumra irányító írásait rendszerint a helyi lapokban tette közzé: a Szabolcsi Hírlapban, a Szabolcsi Hétfőben és legtöbbjét a Nyírvidékben. Az 1922-ben induló Szabolcsi Tanítónak nemcsak szerzője, hanem néprajzi rovatvezetője is volt.

Nem volt könnyű feladat kiválogatni a hírlapi cikkek rengetegéből azokat, amelyeket szerintünk ma is érdeklődéssel böngészhetünk. Szándékaink szerint igyekeztünk egy olyan válogatást adni az olvasók kezébe, mely megidézi szűkebb környezetünk, Nyíregyháza és megyénk múltjának – sok esetben elfeledett – nagyjait, tárgyi és szellemi emlékeit; és amely reprezentálja Kiss Lajos értékmentő munkáját. Az írásokat – mivel nem tudományos forráskiadás volt a célunk – a mai helyesírási szabályoknak megfelelően közöljük, egyúttal javítva a sajtó- és nyomdahibákat. Kiss Lajos sajátos stílusát megtartva csupán néhány esetben változtattunk a mondatszerkezeten, ott, ahol úgy láttuk, hogy az a (köz)érthetőséget szolgálja. Ezek külön jelölésével nem terheltük a szövegeket. Kizárólag a szerkesztői megjegyzéseket tettük szögletes zárójelbe.

A kötetben tucatnyi (ön)vallomással szakítottuk meg a cikkek sorozatát. Az író, a kortársak, az utódok vallomásai ezek, melyek mind-mind hozzájárulhatnak a Kiss Lajosról alkotott képünkhöz csakúgy, mint a kötet zárásaképp közölt néhány portréfotó. 

Időutazásra hívjuk tehát olvasóinkat az 1913-tól egészen 1941-ig terjedő tudósítások, olykor tudományos igényességgel megírt publikációk segítségével. Megismerhetjük ezekből az írásokból a korabeli múzeum értékeit, gyarapodását. Kilátogathatunk régészeti lelőhelyekre, ahol átélhetjük a leletek felfedezésének izgalmát. Találkozhatunk Jósa Andással, híres nagyapjával, dr. Jósa Istvánnal, vejével, Dohnál József doktorral, megtudhatjuk azt is, ki volt Magda Pál. Olvasóink ellátogathatnak a Nagy-Mohos-tó környékére, barangolhatnak a nyíregyházi erdő fái között, meglesve annak növény- és állatvilágát. Járhatnak az Ér-folyó partján, ahol egykor vízimalmok őrölték az „életet”. Kóborolhatnak elfeledett temetők sírhantjai között, hol megmentésre vár Timár János egykori híres színművészünk sírja. Szomorkodhatnak a tudós nyíregyházi kéményseprő, a legöregebb  szűcsmester vagy Fedics Mihály mesemondó halálán. A tudósítóval együtt örülhetnek a nagy magyar író, Móra Ferenc látogatásának. Képzeletben jót kortyolhatnak a nyírvíz édes nedűjéből.

 „Útszélen fekvő kincsek ezek…” – írja Kiss Lajos. Olyan kincsek, melyek mellett ő maga sohasem ment el közönyösen, melyeket igyekezett mindenkor megmenteni az utókornak, és most e lapokon ránk várnak…

"Útszélen fekvő kincsek ezek"

Válogatás Kiss Lajos cikkeiből

A Jósa András Múzeum Kiadványai 76.

Válogatta és szerkesztette:

D. Rácz Magdolna

L. Szőlősi Katalin