Egy bronzkori sír Tiszadobról

Egy bronzkori sír Tiszadobról

Szöveg: PPM
Rajz: Svéda Csaba

Az életet adó folyótól nem messze összegyűlt egy kis csoport. Egy friss sírt álltak körül. A férfit gondosan fektették a gödörbe, bal oldalára. Arcát kelet felé fordították, ahogyan az szokás volt. Mellé helyeztek néhány tálat, bögrét, kis bronztárgyakat, amilyeneket használt életében, és amelyeknek hitük szerint a túlvilágon is hasznát vehette. Betemették a sírt, hogy a férfi örök nyugalmát semmi ne zavarja. Megemlékeztek a férfiról és talán arról is, hogy mit hagyott örökül a világnak.

Több mint 3000 évvel később régészek kezdtek ugyanott ásni. A mai Tiszadob területén, a régi Tisza meandere mellett. Dél elmúlt már, amikor egy lány szólt a többieknek, hogy egy térdkalácsra bukkant. A csapat összegyűlt, mert a térdkalácshoz egy egész ember kell, hogy tartozzék, és ők éppen sírokat kerestek. Nagy izgalom támadt. Közösen ástak, egyre finomabb szerszámokkal. Ásóval és lapáttal kezdték, szikével és ecsettel fejezték be. Sorban előbukkant a csontváz és a mellé helyezett edények. Nem ilyen sírt kerestek, persze ennek is örültek, hiszen a csapat felének ez volt az első csontváza. Miután leporolták az összes csontot, jobban szemügyre vették a gödröt. Egy csaknem teljes csontváz feküdt benne, a bal oldalán, karja a testéhez húzva, a lába behajlítva. A lába mellett két bögre és egy tál volt, a kezétől nem messze egy kisebb bögre. Pár kisebb bronztárgy is volt a sírban, a háta mögött pedig egy nyílhegy. Valamennyi kerámia szép feketére volt égetve. Az edények jellege alapján gyorsan kiderült, hogy ez egy bronzkori sír. A díszítésből és a váz helyzetéből azt is lehetett tudni, hogy a Füzesabony kultúra népéhez tatozott. Ez a nép a mai Északkelet-Magyarország, Nyugat-Románia és Kelet-Szlovákia területét lakta a középső bronzkorban (körülbelül Kr. e 1700 – 1300 között). Nem lehet tudni, hogy miben hittek, de a halottaikat nagy gonddal temették el. A férfiakat a bal oldalukra fektették, fejük dél felé mutatott. A nőket a jobb oldalukon temették el, fejjel észak felé. Az arc így mindkét nem esetében kelet felé fordult. Így azt is lehetett tudni, hogy a sírban fekvő csontváz egy férfié. A csapat megcsodálta még egyszer a készre kibontott gödröt, majd nekiláttak a munkának. Fényképeztek, írtak, rajzoltak, majd a végén az edényeket és a csontokat óvatosan kiemelték eredeti helyükről. Azt tudták, hogy a Füzesabony kultúra népe híres a gyönyörűen kimunkált kerámiákról, de a csontváz lábánál talált bögrék és a tál minden várakozást felülmúlt. A fekete anyag bütykös és kannelúrás díszítése egy mai mesternek is büszkeségre adna okot.

Miután a leletek bekerültek a Jósa András Múzeumba, kezdetét vehette a feldolgozás. A Holt-Tisza kanyarulatának másik oldalán fekszik a tiszadobi Andrássy-kastély, amelynek kertjéből számos Füzesabony kultúrájú sír került elő. Ott már bebizonyosodott, hogy a temetkezések a kultúra első és középső időszakából származtak. Egy régész a legtöbb kutatással csak esélyt akar magának teremteni, hogy tovább áshasson, így a férfi sírjánál a legnagyobb kérdés az volt, hogy származhat-e esetleg későbbről. Ugyanis ha későbbi, akkor lehet azt mondaunk, hogy az Andrássy-kastély temetőjét felhagyták, és onnan nem messze kezdtek egy újat. Ami persze okot ad egy újabb ásatásra. A férfi sírjánál nem ez volt a helyzet. Az edények díszítései pontosan egybevágtak a kastély kertjében talált sírok kerámiáival. Annyit sikerült bizonyítanunk, hogy a telep temetője nem csak a kastélykertre korlátozódik.

Nem tudjuk, hogy a régen eltemetett férfi népe miben hitt. Biztos, hogy volt egy elképzelésük a túlvilágról. A csoport, amely régen körülállta a férfi sírját, gondolt arra, hogy mi maradt nekik örökségül. Mi, akik évezredekkel később megtaláltuk, annyit tehetünk, hogy a leleteket a humánum jegyében kezeljük és dolgozzuk fel, hogy az utókor tanulhasson belőle.