WEÖRES SÁNDOR: KERESZTÖLTÉS c. rajzpályázat

A zsűri szemével

Jósa András Múzeum | 2017. március 17. péntek

Izgalmas játékra invitált bennünket a Keresztöltés című játékvers, vagy versjáték. Ringató ritmusa, zeneisége van ennek a rövid gyermekversnek, mely már az első pillanatban magával ragad és elröpít egy mesebeli helyszínre, ahol látszólag nem történik semmi. Ez a semmi viszont magával ragadó. Kövér békák hintáznak a tóban, csillagok és virágszirmok szálldogálnak a levegőben, mindent eltölt a nyugalom és békesség érzete.

Ezek a gyerekek világához közelálló egyszerű dolgok az élet szépségére hívják fel a figyelmünket. Észre kell vennünk a mindennapi csodákat. Megállni, és gyönyörködni bennük.

Mint ahogy tette ezt az a közel 100 óvodás és iskoláskorú gyerek, akik a vers inspirációjára megalkották maguk kis álomvilágát. Örömmel, saját élményből és a fantáziából táplálkozva jöttek létre ezek a gyerekalkotások. Változatos technikákkal, sajátos eszközhasználattal készültek a színes rajzok, festmények és montázsok. Előkerült az akvarell, tempera, zsírkréta, olajpasztell és színes ceruza, hogy segítségükkel papírra vessék a versre megálmodott képeket. Igazán csodálatos dolog, amikor egy költemény vizuális képpé alakul. Kereszteződik a vers a képpel, a ritmus a színnel és a formákkal.

Ezeket a gyermeki víziókat láthatjuk itt a kiállításon.

A szakmai zsűri  – Ruttkainé Homoródi Éva festőművész és Endresz Ágnes látványtervező művész – korosztályonként választotta ki a legjobbnak ítélt alkotásokat. A döntés elsődleges szempontjai az  egyéni felfogás, eredetiség, a vers hangulatának megfelelő képi ábrázolás, valamint az önálló, tanári segítséget nélkülöző igényes kidolgozás volt.

 

Endresz Ágnes
látványtervező művész-művésztanár


Köszönjük támogatóinknak, hogy a Jósa András Múzeum díjait színesítve, a rajzpályázat nyerteseit és különdíjasait, illetve a közönségdíjas alkotót felajánlásaikkal megajándékozták:

Nagyközségi Önkormányzat, Levelek, Borsodi László polgármester
Kocka Palota, Nyíregyháza
Hotel Continent, Nyíregyháza
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
Aquarius Élmény- és Parkfürdő, Nyíregyháza
LOGIKO-P Játék, Vecsés és Nyíregyháza
Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság
Nyíregyházi Állatpark
Csodaszertár – Szatócsbolt, Nyíregyháza
Váczi Mihály Művelődési Ház, Nyíregyháza


Szeretettel gratulálunk a Weöres100 rajzpályázat közönségdíjasának Tolnai Kingának, a Móra Ferenc Általános Iskola (Nyíregyháza) 2. osztályos tanulójának.
 

Tolnai Kinga, Móra Ferenc Általános Iskola (Nyíregyháza) 2. osztály

 

I. helyezett (felső tagozatos), Rácz Boglárka – Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola

II. helyezett (felső tagozatos), Tóth Ágnes Réka – Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

III. helyezett (felső tagozatos), Kántor Jázmin – Tiszalöki Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

 

I. helyezett (alsó tagozatos), Perjési Nándor – Tiszalöki Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

 

II. helyezett (alsó tagozatos), Vadon Virág – Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola,
Garabonciás Alapfokú Művészeti Iskola

 

III. helyezett (alsó tagozatos), Hudák Panna – Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Vásárhelyi László

 

I. helyezett (óvodás), Karikó Hanna – Eszterlánc Északi Óvoda, Gyöngyszem Tagintézmény, Nyíregyháza

 

II. helyezett (óvodás), Koterla-Prokaz Anna – Mézeskalács Körzeti Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde

 

III. helyezett (óvodás), Pelikán Zselyke – Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

 

I. helyezett (különdíjas), Büscsei Marcell, Kollonay Nóra, Szopkó Bianka, Sztányi Márk – Nyíregyházi Göllesz Viktor Szakiskola, Általános Iskola és EGYMI

 

II. helyezett (különdíjas), Juhász Róbert Mózes, Istenes Réka, Szabó Milán, Tóth Natália Vivien, Albert Péter – Nyíregyházi Göllesz Viktor Szakiskola, Általános Iskola és EGYMI

 

I. helyezett (különdíjas), Zsigó Bertalan – Nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és EGYMI

 

II. helyezett (különdíjas), Lakatos Dániel – Nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és EGYMI

 

III. helyezett (különdíjas), Jóni Nikolász – Nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és EGYMI

 

További hírek

Éjszakai bekukkantó – mi kitárjuk az ajtót Babolcsi Andrea | 2017. október 26. csütörtök

Éjszakai bekukkantó – mi kitárjuk az ajtót Kulturális csemege a Jósa András Múzeumban A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében izgalmas esti kulturális barangolásra hívjuk az érdeklődőket a Jósa András Múzeumba 2017. október 30-án (hétfőn), 18-22 óra között. Az est folyamán Zsombori Erzsébet (Zsimbi) és Mayer Hella festőművészek alkotásaiból nyílik kiállítás, melyet Nagy Zsuka költő irodalmi ráhangolóval […]

Bővebben
“Kossuth címert akarunk!” | 2017. október 17. kedd

    „Kossuth címert akarunk!” A Jósa András Múzeum október 23-án 12.00-17.00 óráig hazai és nemzetközi írók, költők tollából megénekelt versekkel átszőtt történelmi utazásra hívja Önt és kedves családját. Az ünnepi program során az eseményeket korabeli fegyverbemutatóval, interaktív nyomozós játékkal és a szabadságot jelképező madárka elkészítésével idézzük fel. Az ünnep kezdetén a múzeumunk bejáratát őrző […]

Bővebben
Fejedelmi Családi Nap Vécseiné Lakatos Bernadett | 2017. október 9. hétfő

Bővebben