Trianon 100

Trianon 100

"Mert nem lehet feledni, nem, nem, soha,

Amíg magyar lesz és emlékezet"

/Juhász Gyula: Trianon/

Már száz év telt el a trianoni békediktátum aláírása óta, mégis élő, sajgó seb a mai napig. Beszélünk róla, hol hevesebben, hol beletörődötten, számos kérdés övezi, konferenciákon taglalják és könyvek születnek róla. Trianon az egyik legnagyobb történelmi traumája lett az országnak s a rá való emlékezéskor fel kell idéznünk milyen események előzték meg, és milyen körülmények között látott napvilágot az új világrendet alkotó békerendszer.

 

1918 késő őszén az első világháború a végéhez közelített. A katonák közül – akiket azzal kecsegtettek 1914 nyarán, hogy mire a falevelek lehullnak, már otthon lesznek – millióan haltak meg, egy teljes generációt gyászolt az ország, nem volt olyan magyar család ahonnan nem hiányzott volna valaki örökre. A hátország nyomorgott, a sokat szenvedett katonák hazatérve hangot adtak csalódottságuknak, letépték egyenruháikról a birodalmi jelvényeket, s a helyére őszirózsát tűztek. 1918 októberének utolsó napjaiban kitört az őszirózsás forradalom, többezres tömeg gyűlt az utcákra a fővárosban, a Monarchia felbomlott, s a bűnbakot kereső csőcselék néhány tagja Hermina úti villájában családja szeme láttára, hidegvérrel meggyilkolta gróf Tisza István miniszterelnököt.

 

1918. november 16-án a parlamentben kikiáltották a köztársaságot, a miniszterelnök gróf Károlyi Mihály lett, Tisza István politikai ellenfele. A háborúban elszenvedett vereség miatt meggyengült országban, azonban a politikai ígéreteknek csekély részét tudta csak megvalósítani, az elégedetlen tömegek pedig egyre inkább elfordultak tőle. 1919 januárjában már Berinkey Dénes volt a miniszterelnök, Károlyit köztársasági elnöknek választották. Azonban a két hónapig hatalmon lévő kormány olyan helyzettel került szembe, mely összeroppantotta. 1919. március 20-án kézbesítették számukra az ún. Vix-jegyzéket, mely a győztes antanthatalmak részéről érkezve követelte az ország keleti felének katonai kiürítését, a Tisza vonaláig, s egy semleges demarkációs vonal létrehozását mely az Alföld felét érintette volna. Nyilvánvalóvá vált, hogy az 1919. január 18-án megnyílt párizsi békekonferencia Magyarországot fel kívánta osztani az újonnan létrejött államok között. A Vix-jegyzéket a Berinkey-kormány elfogadhatatlannak tartotta, visszautasította azt, és lemondott.

 

Károlyi a szociáldemokratákat bízta meg kormányalakítással, akik azonban szövetségre léptek az agitátor Kun Bélával és a kommunistákkal.  Egyszerű dolguk volt, amikor a nyomorgó országnak azt ígérték, minden problémáját megoldják, ha ők állhatnak annak élén. 1919. március 21-én elkezdődött az a 133 vészterhes nap, mely Tanácsköztársaság néven öntött formát, s a Forradalmi Kormányzótanács tagjai gyors ütemben kiépítették a proletárdiktatúrát. Mindez alapot adott a román és csehszlovák csapatoknak arra, hogy a bolsevizmus elleni harc címszaván újabb magyar területekre nyújtsák be igényüket. 1919. április 16-án a román csapatok több ponton áttörték a magyar védelmi vonalakat és május elsejére elérték a Tisza vonalát, augusztusban elfoglalták Budapestet. A Tanácsköztársaság sikertelensége és az általuk vezetett vörös terror miatt, mely során azonnal ítélő bíróságon közel hatszáz halálos ítéletet hajtottak végre Kun Béla jóváhagyásával, a lakosság legnagyobb része elfordult tőlük, Kun Béla pedig magát mentve elmenekült a románok által kifosztott, gyötrelmes állapotban lévő országból.

 

A románok eközben egyre nagyobb darabokat haraptak ki az országtestből. Magyarország vesztesen került ki a háborúból, de 1919 nyarára mintha ez megismétlődött volna. Mindeközben már zajlottak a tárgyalások Párizsban és környékén, melyen a győztes nagyhatalmak bábáskodása mellett új világrend volt születőben. Ebben a világrendben pedig nem volt helye az addig ismert Magyarországnak. 1919 nyarától az országban anarchikus állapotok uralkodtak, egymást váltották a politikailag gyenge kormányok, de közben megalakult a szegedi ellenkormány mely már rendelkezett a helyzet rendezéséhez szükséges hadsereggel és politikai erővel.

 

Párizsban a győztes nagyhatalmak körültekintően kívántak eljárni, így több száz fős szakembergárda segítette munkájukat a békekötésben. Azonban a békekötések előkészületei során igen alacsony volt a Magyarországot, vagy ha kicsit távolabb megyünk, a Monarchiát valamelyest ismerő szakemberek száma. S ha az osztrák-magyar statisztikák nem simultak az általuk elképzeltekhez, akkor hibásnak minősítették azokat, s megtörtént a korrekció. 1919. január és 1920. január között egyébként Magyarországnak egyáltalán nem volt képviselete a békekonferencián. A nagyhatalmak ugyanis egyetlen, az alatt az idő alatt hatalmon lévő magyar kormányt sem ismert el legitimnek. Döntésük felülbírálta a magyar emberek hangját, legyen az bármilyen politikai irányultságú is. Egy alkalommal 1919 májusában történt egy tessék-lássék próbálkozás arra, hogy az akkor regnáló Kun Béla kormányának meghívót juttassanak el, az ezzel megbízott antant tisztviselő azonban időhúzással hiúsította meg az átadást. Ennek a diplomáciai szabályokat felrúgó lépésnek semmilyen következménye nem volt. Magyarország későbbi sorsáról az országhatárokon túl döntöttek, az új határ tervek gyakorlatilag 1919. február-március környékén készen voltak. Az a tény, hogy Magyarország sorsa a nagyhatalmak szempontjából relatíve nem volt olyan fajsúlyos, mint például Németországé vagy Ausztriáé, ellentmond annak, hogy a békediktátumban nem született még egy olyan szigorú és ilyen óriási területi és emberveszteséggel járó döntés, mint ami hazánkat sújtotta.

 

A magyar békedelegáció 1920. január elején indult Párizsba gróf Apponyi Albert vezetésével, amikorra a Magyarország számára valamelyest méltányosabb határokat megfogalmazó tábor egy jelentős képviselővel lett kevesebb, ekkorra ugyanis az Egyesült Államok már kivonult a konferenciáról. Az esély ekkor már nagyon kevés volt arra, hogy Magyarország eredeti formájában fennmaradhasson. Az antant ugyanis már elhatározta magát amellett, hogy a vesztes Osztrák-Magyar Monarchia területén nemzetállamokat hozzon létre. Ezt a magyar békedelegáció is tudomásul vette, és felvértezte magát arra, hogy képviselje a magyar érdeket, melyek ekkor az etnikai szempontok szerinti határmeghúzást támogatták.

 

Gróf Teleki Pál geográfus a későbbi szegedi ellenforradalmi kormány külügyminisztere, 1918 októberében más szakemberekkel együtt kidolgozta Magyarország etnográfiai térképét az ún. Vörös Térképet, amely a Kárpát-medence, vagyis Nagy-Magyarország nemzetiségi térképeként volt hivatott a Statisztikai Hivatal adataival kiegészítve képviselni azt a nyilvánvaló érdeket, hogy az ország, ha eredeti módon nem is, akkor néprajzi egységként alkothasson államot. Teleki Pál és munkatársainak hatalmas földrajzi, gazdasági és társadalmi tudásával hitelesen bizonyították, hogy a kontinensen nincs még egy olyan állam, melynek határai ennyi évszázadon keresztül is szilárdan álltak volna. Gyakorlatilag mindent megtettek az előkészületek alatt, amit megtehettek az ország érdekében. Ez azonban az országról döntő nagyhatalmakat nem hatotta meg.

 

Döbbenetes tény, hogy a magyar delegáció meghallgatására csak 1920. január 16-án, miután a béketervezést lezárták, került sor. Ekkor tartotta gróf Apponyi Albert híres beszédét, melyet Magyarország védelmében mondott. Ezt követően pedig a Teleki készítette Vörös Térképet is a bírák asztalára helyezte. A konferencia meghallgatta Magyarország álláspontját, a diplomáciai etikettnek eleget tett, de a meghozott döntésein nem változtatott. A békedelegáció 1920. március végén visszatért Budapestre. Az újbóli kiutazás 1920. június 2-án történt, hogy két nappal később aláírják azt a békediktátumot, mely megpecsételte Magyarország sorsát.

 

Az évek óta az országot sújtó csapások végső aktusaként 1920. június 4-én végül aláírásra került a trianoni békediktátum a versailles-i Trianon palotában. A Magyarországra mért döntés döbbenetesen súlyos volt. Országunk területe 283 000 km2-ről 93 000 km2-re csökkent. Ezzel hazánk területének kétharmadát elvesztette. A népesség 18,2 millió főről 7,6 millióra csökkent így az elcsatolt területeken 3,3 millió magyar került kisebbségbe. A Felvidéket és Kárpátalját Csehszlovákiához, Erdélyt, Partiumot és a Bánát keleti részét Romániához, a Szerémséget, Bácskát, a Bánság nyugati részét és a Muraközt a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, Burgenlandot Ausztriához csatolták

 

A trianoni békediktátum számtalan családot szakított szét, körülbelül 400 000 ember menekült vissza az anyaországba, akik mindent hátrahagyva szállás és vagyon nélkül vagonokban voltak kényszerűek lakni, s akikről az államnak kellett gondoskodni elmondhatatlanul nehéz helyzetében.

 

A trianoni béke mindemellett jóvátétel fizetésére is kötelezte Magyarországot, melynek összegét 1923-ban 200 millió aranykoronában határozták meg. Az országot katonailag is megfosztották erejétől, nehogy ilyen módon lépjen fel a döntések ellen. A cél a minden téren való ellehetetlenítés és meggyengítés volt. A seregünk maximum 35 000 főt számlálhatott, tilossá vált az általános hadkötelezettség és a modern fegyvernemek használata.

 

A gazdasági következmények az ország jövője, fennmaradása szempontjából rendkívül súlyosak voltak. A nyersanyagforrások az új határokon túlra kerültek, a feldolgozó üzemek pedig kihasználatlanul maradtak. A magyar erdők jelentős részét elveszítettük, így a faállomány is elveszett. Az új határok a hatalmas és szerteágazó vasúthálózatot szétszabdalták, amivel egyes tájegységek között megszűnt, vagy bonyolulttá vált a közlekedés.

 

A békediktátum következtében létrejött új államok közötti feszültség azt eredményezte, hogy az országok bezárkóztak, s a háború utáni egyébként is nehéz helyzetben ez az izoláció a térség gazdasági fejlődésén is érződött.

 

A trianoni döntést teljes szívből, egységesen utasította el az ország, tüntetéssorozatok indultak, a Trianont elutasító jelmondatok – a legismertebb a NEM! NEM! SOHA! – mindenütt megjelentek, az újságokban, a használati tárgyakon, a plakátokon a gyászoló Hungária siratta az országot. Az újságok felső sarkában, a dátum mellé zárójelben odaírták a Trianon óta eltelt évek számát, az emberek gyászt viseltek, a díszmagyar és a magyaros historizáló viselet került divatba, melyet gyász színekben és színesben is viseltek férfiak, asszonyok és a gyerekek is.

 

A békediktátum felülvizsgálata, vagyis a revízió kérdése vált a két háború közötti időszak, a Horthy-kor külpolitikájának elsődleges irányelvévé. Ez az elkeseredett vágy vezette kétségbeesetten az országot olyan támogató felé, akinek oldalán sikeresen valósíthatta volna meg törekvéseit. Így sodródott Magyarország a másik vesztes Németország irányába és ez vezette végső soron egy újabb háborúba. 1921-ben Bethlen István miniszterelnöksége kezdetén az ország a csőd szélén állt és gyászt viselt. Ebből a rendkívül nehéz helyzetből a Bethleni konszolidáció megfontolt lépései vezették ki, mely mindenképpen egy jobb időszakot hozott el a sokat szenvedett Magyarországnak.

 

A Jósa András Múzeumban a trianoni békediktátum centenáriumára való emlékezésképpen nyár végén nyílik majd kiállítás, melyben különleges tárgyi emlékekkel mutatjuk be Trianon az országot és a megyénket érintő következményeit.

Kertész Tünde Fruzsina
történész, muzeológus
Történeti Osztály
Jósa András Múzeum