Szabolcs megye hatóságának oklevelei II. (1387 – 1526)

Szabolcs megye hatóságának oklevelei II. (1387 – 1526)

500 Ft

A nyíregyházi Jósa András Múzeum Kiadványai 53. sz.

ISBN: 963 7220 51 8

Szerző: C.Tóth Norbert

Felelős kiadó: dr. Dám László

Szerkesztette: Németh Péter

Szerkesztés, tipográfia: Pristyák Erika

Nyomdai munkálatok: Tóth Imre nyomdája, Nyírtelek

Tóth Norbert történész,tudományos munkatárs.1974 – ben született Cegléden.Történészi képesítését – a középkori történelem specializációval együtt – 1997 – ben szerezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán. Ezévtől kezdve a Magyar Tudományos Akadémia – Magyar Országos Levéltár Zsigmond – kori Oklevéltár Kutatócsoportjának tagja. Tanulmányait tovább folytatva elvégezte az egyetem latin szakát is, majd 2000 – ben az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Történettudományi doktori iskolájának hallgatója lett. Megbízott előadóként a Katolikus Egyetem történelem szakán Árpád – és Zsigmond – kori szemináriumokat, valamint az ELTE Régészeti Intézetében Forrásgyakorlat címmel tart oklevélolvasást a leendő régészeknek.

Kutatási területe: középkori kormányzattörténet. a Győr – nemzetség, Zsigmond – kor története, középkori források kiadása.

Nyelv: magyar

Terjedelem: 275 o.

Formátum: B/5

Kötés: fűzött

Borító: puha fedelű