„Ó HATALMAS ISTEN, DIONÜSZOSZ!”
„… Kiáltott föl Frügia boldog császára. Parancsold meg, hogy amihez csak hozzáérek, tiszta, fénylő arannyá váljék!” Arany. Még egyetlen fémnek sem volt hozzá hasonló sötét szerepe az emberiség több ezeréves történelmében. Ez a nemesfém szinte mámoros függőséget okozott. Megszerzéséért véres háborúkat vívtak, egész államok és népek semmisültek meg és birtoklásáért merényleteket követtek el. Az arany történelme egyben a civilizáció történelme is.
Első találkozása az emberrel több ezer évvel ezelőtti. Az ókor aranyban egyik leggazdagabb országa Egyiptom volt. Régészeti feltárások (és sajnos sírrablások történetéből) tudjuk, hogy milyen aranyban gazdag volt egy-egy fáraó sírkamrája. Az ékszereik (függők, nyakékek, karperecek, gyűrűk) és amuletteket páratlanul gazdagon díszítettek drága- és féldrágakövekkel. A legszebb tárgyakat Tutanhamon sírjából ismerjük.
Az első aranypénzek hazája Lüdia volt. Lüdia hatalmas rabszolgatartó állam volt, amely Kis-Ázsia nyugati részén terült el. Kiterjesztett kereskedelmet folytatott. Az elszámolások megkönnyítésére a lüdiaiak bevezették az aranyból vert pénzérmét. Miután Kürosz perzsa császár elfoglalta Lüdiát, más közel- és közép-keleti országokban is elkezdődött az aranypénz verése. Igen elterjedt volt akkoriban I. Dáriusz császár pénze, az ún. „Dárik”, mely nyilazó alakot ábrázolt.
Az alkamistáktól nyüzsgő középkor sötét pincéiben éjjel-nappal lobogott a láng. Retortákban fortyogtak a szivárvány valamennyi színében játszó folyadékok és fojtó füst szállt az üstökből és a tégelyekből. A középkori alkimisták rejtélyes tevékenysége olykor bűntényekhez vezetett. A templomos lovagok hatalmas összerabolt mesebeli kincsei hadjáratokat szültek, elevenen égették el a lovagrend vezető tisztjeit. Az emberek néhány gramm aranyért elvesztették emberi arculatukat. Így volt ez a XVI. század alkimista szenvedélyeinek hódoló, Amerika ősi államait barbár módon kifosztó, őslakosait lemészároló spanyol és portugál hódítók körében. Ha valahol aranylelőhelyeket találtak, rövid időn belül kincskeresők özönlötték el a területet. Az orosz aranyipar középpontját az Ural képezte. Itt találták meg az ország legnagyobb, 36 kg súlyú aranyrögét.
Bangkok közelében ismeretlen szobrász keze által készített hatalmas kő Buddha-szobor és annak fénylő belsejének történetéből kiderül, hogy mennyire volt féltett kincs az arany. Az 1930-as években az Buddha-szobor helyén fűrészüzemet akartak építeni. Így a szobor útban volt. Áthelyezése során minden óvatosság ellenére felrepedt a Buddha kőmelle. A nyílás mélyéről valami felvillant, ekkor döntöttek a kőmell eltávolításáról. A külső kőburkolatot lehántva egy 5,5 tonna tömegű, színaranyból készült Buddha-szobor tárult fel a jelenlévők előtt. Valószínű, hogy a szobor feudális törzs birtokosai öltöztették „kőruhába” a szobrot. Az is valószínű, hogy „levetkőztetni” már nem tudták, így (a legalább hét évszázados aranyszobrot) az idő megőrizte a XIX. század emberének.
Az emberiség története során napjainkig 50000 t-nál alig több aranyat hozott a felszínre. Ez a szám első hallásra soknak tűnik, azonban a mai kor geológusai szerint a földkéregben kb. 100 milliárd tonna (!) arany található. Az óceánok aranytartalékai pedig folyamatosan dúsulnak.
Az arany a legnehezebb fémek egyike. A tiszta arany nagyon lágy, képlékeny anyag. Gyufafejnyi darabjából 3 kilométernyi hosszú huzal nyújtható, vagy 50 négyzetméter átlátszó, zöldeskék lemez kalapálható ki. A tiszta aranyon még a körömmel való karcolás is nyomot hagy. Az arany egyik legfontosabb tulajdonsága a kivételesen nagy kémiai állékonysága. Nincsenek rá hatással sem a savak, sem a lúgok, csak a veszedelmes „királyvíz” (a salétromsav és sósav keveréke) képes az aranyat oldani.
Az aranyat gyakran a „fémek királyának” nevezik, dicsfénnyel veszik körül, értékelik és tisztelik. Ennek ellenére sorsa nem irigylésre méltó: hiszen az arany állandó fogoly. Széfekben, betonerődítményekben őrzik. Azonban biztos, hogy feladata ennél több. Az ipar aranyigénye évről évre növekszik. Ez az érdekes fém előbb-utóbb elhagyja a széfeket és átkerül az üzemekbe, laboratóriumokba, ahol sokféle érdekes munka várja.
Forrás: Sz. I. Veneckij: Barangolás a fémek birodalmában. Műszaki könyvkiadó, Budapest, 1986
ARANYAK A JÓSA ANDRÁS MÚZEUMBAN
Az Alföld, Erdély és a Felvidék találkozásánál fekvő Felső-Tisza-vidék geopolitikai helyzete révén gyakorta töltött be kulcsfontosságú szerepet a Kárpát-medence történetében. Stratégiai és kereskedelmi szempontból egyaránt preferált terület volt. Ennek megfelelően régészeti leletekben rendkívül gazdag; a leletegyüttesekben (egy-egy korszak elrejtett kincsleleteiben, előkelőbb sírjaiban) viszonylag gyakran kerülnek elő nemesfém tárgyak.
A Felső-Tisza-vidék területén már igen korán – Szabolcs megyében Jósa András (1834–1918), Szatmárban pedig Lehoczky Tivadar (1830–1915) munkássága nyomán – megkezdődött a régészeti leletek módszeres összegyűjtése. Nem véletlen tehát, hogy a nyíregyházi Jósa András Múzeum – dicsekvés nélkül állíthatjuk – nemcsak az ország legrégibb, de egyben leggazdagabb gyűjteményei közé is tartozik.
A régészeti tárgyak közül múzeumunk látogatói nagy érdeklődést tanúsítanak a nemesfémből – elsősorban az aranyból – készített műtárgyak iránt. E nagy értékű leletek egy része a “Sárga ördög” kiállításon tekinthető meg.
A régészeti gyűjtemény aranytárgyainak nemesfém értéke mellett nem elhanyagolható forrásértékük sem. Ez a tény indokolja azt a döntésünket, hogy nem egy-egy csillogó tárgyat kívánunk az alábbiakban ismertetni, hanem magát az aranytárgyat tartalmazó leletegyüttest.
A Szabolcsvármegyei múzeumba az első aranytárgy 1888-ban Zalkádról került. A gyűjtemény szépen szaporodott. A gazdagodó múzeumból 1944-ben valamennyi addig bekerült aranyleletét elhurcolták. A kollekció történetének az ezt követő gyászos évtizedeiről hiányoznak az információk, mindössze annyit tudunk, hogy évekig a Magyra Nemzeti Múzeum Történeti Múzeuma őrizte a visszakerült tárgyakat. 1955-ben „A Jósa András Múzeum aranytárgyakat nyilvántartó leltárkönyve” az 1955. január 6-án hazaszállított – „menekített”, s Csallány Dezső múzeumigazgató által meghatározott leletekkel indul. Ekkor 94 darab aranyat regisztráltak annak ellenére, hogy „Nem került vissza valamennyi aranytárgy a múzeumba.” A kollekciót 1997-ben a múzeum munkatársai közzé tették egy illusztrált katalógsban. Ekkor a tárgyak száma meghaladta a 150 darabot, összsúlyuk pedig megközelíti a másfél kilogrammot. Jellemző, hogy az azóta eltelt időszakban több, mint két tucat újabb aranylelettel gazdagodott a Jósa András Múzeum. E leletek történeti értéke felbecsülhetetlen.