Pelei Zsuzsa

Kelta bokaperecpár restaurálása


A 2013 szeptembere és 2014 júniusa közötti időszak egy számomra új és egyben nagyon vonzó szakma alapjainak elsajátításával telt. Ekkor végeztem a Magyar Nemzeti Múzeum keretein belül szervezett műtárgyvédelmi asszisztensképzést, melynek során megismerkedtem a múzeumi tárgyakat felépítő anyagfajták restaurálásával.


Kelta bokaperecpár restaurálása

Vizsgamunkám kiválasztásakor több olyan lelet került elő munkahelyem, a nyíregyházi Jósa András Múzeum raktáraiból, amely szóba jöhetett. Végül egy 2005-ben előkerült kelta hólyagos bokaperecpár mellett döntöttem, leginkább annak kissé misztikus volta miatt. Kihívást láttam benne, izgalmasnak találtam az azt körülvevő letűnt kultúrát.

A tárgyakat Almássy Katalin, a nyíregyházi múzeum régésze tárta fel az M3 autópálya építését megelőző ásatás során a 137. lelőhelyen (Nyíregyháza – Császárszállás, Vasútállmástól nyugatra).1 A tárgyakat a 219. számú hamvasztásos sírban találták, majd földlabdával emelték ki, és szállították a múzeumba.

A bokaperecpár restaurálása előtt a témavezetőmmel, Szatmáriné Bakonyi Eszterrel történt konzultáció során azt a célt tűztem ki magam elé, hogy a ma elfogadott, etikus eljárásokat alkalmazom a lehető legkisebb beavatkozás elve alapján.2

A KELTÁK MŰVÉSZETE

A Kr. e. V. századtól a Krisztus születéséig tartó időszakot a Mediterráneumon kívüli Európa történetében – egy svájci lelőhely után – LaTène kornak nevezzük. Ekkor született meg a jellegzetes, önálló kelta művészet. Mestereik művein sajátos módon egyesülnek a kora vaskori, a görög, az etruszk és a sztyeppei motívumok.A kelta időszak művészetéről leginkább „kisméretű” tárgyak díszítményei alapján beszélhetünk. Zömében használati tárgyaik, ékszereik, fegyvereik díszítését ismerjük. (Szabó–Petres 1974. 5–8.)

A KELETI KELTÁK MŰVÉSZETE

A kelta kultúrán belül külön kell választanunk a keleti kelták művészetét. A vándorlások, az új helyeken történő letelepedés során a kelták és a helybeliek között különböző típusú kapcsolatok alakultak ki. Erre egednek következtetni a régészeti leletanyagok alapján tett megfigyelések. A kelta művészet kezdeti szakaszában (Kr. e. V. század második fele – IV. század eleje) megfigyelhető a kelta művészet jellegzetességeinek befogadása a helyiek szempontjából, valamint a betelepülő kelták nyitottsága a helyiek hagyományai iránt. A Kr. e. IV. században az útkeresés időszaka következett művészetükben. Ekkor alakultak ki azok a műhelyek, melyekben keveredett a nyugatról hozott LaTène műveltség a helyiek művészetével sajátos vonásokat hozva létre. A Kr. e. IV. század vége – III. század eleje között a keleti kelta művészet kritikus periódusáról beszélhetünk. A kelták történelmében ez a szakasz a hellenisztikus világ elleni készülődésről szól. Művészetben ekkortól beszélhetünk a ma (eddig Waldalgesheim-stílus) már „folyamatos növényi stílusnak” nevezett időszakról, melyre a görög és etruszk növényfríz-motívum elterjedése jellemző. A keleti kelták művészetének virágkora a Kr. e. III–II. századra tehető. Ezen belül megkülönböztetjük a magyar kardstílust, a plasztikus stílust és a koiné-művészetet, valamint az oppidumok művészetét. A magyar kardstíluson belül a fegyverzet ornamentikája alapján osztályozzák, kategorizálják a tárgyakat. Ezzel párhuzamosan jelent meg egy másik művészeti kifejezésmód, melyre a pontosan megtervezett, térbeli ábrázolás jellemző. Motívumainak egy része növényi eredetű, a másik a „korai stílusból” alakult ki.

A tárgyak bronzöntéssel, viaszveszejtéses eljárással készültek. A plasztikus stílushoz első fázisában főleg fibulák és pecsétlős végű karperecek díszítményei tartoznak. Domborműves, relieftechnikával díszítették ékszereiket. A plasztikus stílus második fázisában hólyagos kar-, és lábperecek, valamint gombos lábú fibulák készültek. Ezeket a tárgyakat hangsúlyos domborműves díszítés, a görbe vonalak térbeli játéka jellemzi. A legfontosabb motívumok az S, a hármas forgó és a „yin-yang”. A plasztikus stílus időszakában készült három-, és négyhólyagos lábperecek kizárólag közép-Duna-vidéki alkotások. (Szabó 2005. 106–124.)

HÓLYAGOS KAR- ÉS BOKAPEREC

A bronzból öntött hólyagos kar- és bokaperecek a női viselet részeként tipikus ékszerek a keleti kelták körében. Általánosságban elmondható róluk, hogy plasztikus vagy vésett ornamentika csak kivételes esetekben látható rajtuk, nagyrészt díszítetlenek. Megkülönböztetésük a méretük alapján lehetséges. A karperecek hólyagjai általában 2-3 cm magasak, a 3 cm-nél magasabbak – ha belső átmérőjük 5 cm-nél nagyobb – bokaperecnek számítanak.

A kapcsolótagok egyes esetekben szerény díszítésűek. A négy hólyagból felépülők kapcsolótagjai kevésbé díszítettek, mint a három hólyagosak. A hólyagos bokaperecek része a zárótag mindkét oldalán kapcsolótaggal – az egyik a zárófül, a másik a befogadó fül –, valamint a hólyagok. Az ékszer felhelyezésekor feltehetően előbb a befogadó nyílásba illesztették a zárótag zárófülét, ezután összeillesztették a zsanér részeit, amelyet stifttel rögzítettek. Ez a tüske készülhetett fémből vagy szerves anyagból. A bokaperecek belsejében olykor megmarad az öntési mag, mely növényi maradványokkal kevert agyag. Amennyiben ez hiányzik, valószínűleg kiégett a készítés vagy a hamvasztás során.

Az általam kiválasztott leletek hamvasztásos sírból származnak. A halotthamvasztás a Kr. e. III. századtól terjedt el a kelták körében. A hamvasztásos sírok esetén az ékszerek az emberi testtel együtt megégtek, majd a hamvakat rejtő urna mellé helyezték őket. A hamvasztás közben a bronztárgyakban az anyag kisebb-nagyobb mértékben átalakul. A bronz felizzik a tűzben, kifényesedik és kis cseppek formájában kiválik belőle az alacsonyabb olvadáspontú ötvözőanyag. Ezután a tárgy megolvad, ráncosodik, végül elveszti eredeti formáját.

A VIZSGAMUNKAKÉNT VÁLASZTOTT BOKAPERECTÁR

Az általam restaurált bokaperecpár (1. kép)3 2005-ben került elő az M3 autópálya építését megelőző ásatás során a 137. lelőhely (Nyíregyháza – Császárszállás, Vasútállmástól nyugatra) 219. számú objektumából, egy hamvasztásos kelta sírból.

Bal oldalon az 1., jobb oldalon a 2. bokaperec

Bal oldalon az 1., jobb oldalon a 2. bokaperec

A lelőhely több rétegű: késő bronzkori település, kelta temető, császárkori település és temető, valamint Árpád-kori telep található rajta. Az 1741 kibontott objektum közül 43 a vegyes rítusú kelta temető sírja. A sírok közt kardos harcos temetkezése is előfordult. Kora a LT C1 időszakra határozható meg az üvegkarperecek, a női bronz övláncok, a vitézkötéses fibulák, valamint a négytagú bokaperecek alapján.4 Az LT C1 időszak a Kr. e. 200 körülre tehető, a keleti kelta kulturális koiné időszaka. Ekkor szilárdult meg a keleti kelta hatalom, kezdetét vette a pénzverés. Művészeti tevékenységére jellemző a magyar kardstílus és a plasztikus stílus.

A lelőhely 219. objektumának általam kiválasztott tárgyait in situ vették fel, azaz eredeti helyzetében, földlabdával tartották meg a restaurálásig. A földlabda a bokaperecek mellett összeégett, erősen korrodált vasmaradványokat, rossz megtartású bronzláncot és fibulatöredékeket, valamint csonttöredékeket is tartalmazott.

A bronzból készített hólyagos bokaperecek egy három hólyagból álló tagból és egy zsanérral kapcsolódó zárótagból épülnek fel. A több hólyagból felépülő részek egyik oldalán található egy befogadó nyílás, melybe a zárótag zárófüle illeszthető be, másik oldalon pedig a zárótaghoz kapcsolódó zsanér ellendarabja található.

1. bokaperec 85×80 mm, a zárótag hossza 82 mm.

2. bokaperec 107×85 mm, a zárótag hossza 82 mm.

A hólyagok magassága kb. 50 mm, szélességük kb. 45 mm.

A BOKAPERECEK KÉSZÍTÉSTECHNIKÁJA

A kiválasztott tárgyakat bronzból öntötték. Bronznak nevezzük a réz más fémekkel készített ötvözeteit. Az öntés és formázás a fémek megmunkálásának alakformáló műveletei közé sorolható. Ezen belül beszélhetünk tömör, üreges és félüreges öntvényekről. A nyíregyházi bokaperecek félüreges öntvények, amelyeket viaszveszejtéses eljárással készítettek.

A viaszveszejtés során szilárd magra viszik fel a viaszt, majd ezt megmintázzák, és újra szilárd anyaggal, agyagköpennyel borítják be. A burkot és a magot bronzszögekkel ütik át a rögzítés érdekében. Ezután égetés következik, mely során a mag és a köpeny közül kiolvad, majd kifolyik a viasz, így üreg keletkezik, melybe beleöntik az olvadt bronzot. Ha a fém megszilárdul, eltávolítják a külső agyagréteget, illetve a rögzítőszögeket és az öntőcsatornákba jutott bronzdarabokat. Ez az eljárás a kelta korszak során a plasztikus stílus virágkorára tökéletesedett. Az agyagmag olykor a hólyagok belsejében marad. Esetünkben valószínűleg a máglyán kiéghetett a tárgyakból.

A bokaperecekre a díszítettség nem jellemző, ha mégis előfordul, geometrikus mintákkal találkozhatunk a hólyagok felületén vagy a kapcsolótagokon. Az általam restaurált tárgyak esetében a több hólyagból álló tagok és a zárótag zsanérral kapcsolódó részén figyelhető meg félköríves, vékony vonal.

ÁLLAPOTFELMÉRÉS

A tárgyak viszonylag jó megtartásúak, a hamvasztás során megégtek, deformálódtak, helyenként erősen korrodáltak. Mindkét tárgy egyik oldalán a hólyagok felülete több helyen kilyukadt a korrózió miatt. Az alsó korróziós réteg fölött erősen kötött, meszes rárakódások, azon felül pedig lazán kötött szennyeződések (föld) volt megfigyelhető a tárgy felületén. Az égés során felületén egyenetlenségek alakultak ki. Az egyik darabon a kémiai károsodáson kívül erózió, mechanikai sérülés is megfigyelhető: erősen deformálódott, a zárótag zsanér része nem kapcsolható a többhólyagos tag zsanér ellendarabjához.

A réz-, és rézalapú tárgyakon változatos korróziós termékek jelenhetnek meg. Esetünkben összefüggő patinaréteg nem alakult ki, a felületet foltokban zöld patina, vöröses és egészen sötét, fekete foltok borították. A patina védőréteg, mely a kristályszerkezet lezárásaként alakul ki. A vörös foltokat réz(I)-oxid réteg alkotja, a barnásfekete pedig réz(II)-oxid. A levegő kéntartalma hatására ez a réteg réz-szulfiddá alakul, ez okozza a réztárgyak vörösesbarnától feketéig változó színét. Ha ez a réteg vékony és összefüggő, védelmet nyújt a tárgynak. Esetünkben egységes réteg nem alakult ki, helyenként itt is megjelent vöröses, barnás összefüggő foltok formájában. Problémát a védőfelület repedezetté, lyukacsossá válása okozott, ugyanis ekkor a nedvesség behatolhat a fémrészekig a tárgyra káros hatást gyakorló elektrokémiai folyamatot idézve elő.

A KONZERVÁLÁSI–RESTAURÁLÁSI TERV ELKÉSZÍTÉSE

A tárgy alapos állapotfelmérése után a témavezetővel konzultálva felmerült a tisztítás két lehetséges alternatívája. Az egyik a mechanikus tisztítás, a másik pedig a komlexképzőkkel történő vegyszeres eljárás. A lehetőségeket mérlegelve a mechanikus tisztítás mellett döntöttünk. Főként azért határoztunk emellett, mert a tárgyak belsejében megőrződtek szenesedett maradványok, amelyek a máglyán égetésre utalnak, a tárgy történetének szerves részét, lenyomatát képezik. Emellett fontos szempont volt az is, hogy szerettük volna megőrizni a felületen kialakult patinaréteget, mivel az nem veszélyezteti a tárgy állapotát, információt valószínűleg nem fed el, viszont esztétikus.

A mechanikus tisztítás előnyei a többi között, hogy a folyamata jól kontrollálható, eltávolítandó vegyi anyag nem marad a tárgyban, valamint megőrizhető a korróziós termékben lévő információ. Hátrányai közé sorolható, hogy a tárgy sérülhet (mechanikusan), nem minden rész hozzáférhető, és időigényes lehet.

A komplexképzős tisztítás esetén nem tudunk kialakítani olyan egyenletes felületet, mint a mechanikus tisztítás során, ugyanis a vegyszeres kezelés a felületet fémig tisztítja, ezáltal a korróziót úgy távolítja el, hogy a bronz felső rétegéből is kioldja a korróziós anyagot, így kráterek alakulnak ki.

A mechanikus tisztítás történhet vizes lemosással, amelyben felületaktív anyagot oldunk fel, valamint alkalmazhatunk műanyagkefét, szőrkefét stb. Célja a lazán kötött szennyeződések eltávolítása.

A tárgy nedves tisztítása után célszerű klorid-próbát végezni. Ez úgy történik, hogy a tárgyat legalább 24 órára párakamrába helyezzük. Pozitív eredmény esetén zöld „kivirágzást” észlelhetünk. A kloridok által okozott korrózió a legveszélyesebb a rézalapú tárgyak esetében, ugyanis akár morzsányi nátrium-klorid vagy a közeg gyenge sótartalma hatására megindul a réz-klorid kialakulása a felületen. Ez a vegyület nedvesség hatására réz-oxiddá alakul, miközben sósav képződik a kloridionból és a hidrogénionokból, majd újra reakcióba lép a felületen lévő rézatomokkal. A folyamat nedvesség és oxigén jelenlétében tovább folytatódik egészen addig, míg a fém teljes pusztulását eredményezi.

Az erősebben kötött szennyeződések eltávolításához megfelelő eszköz lehet a szike, fémkefe, elektromos csiszológép különféle csiszolófejekkel, ultrahangos tisztító stb. A mechanikus tisztítás során a védő korróziós réteget amennyire csak lehet, sértetlenül kell hagynunk. Ellenkező esetben felszínre kerül az alapfém, így újra ki lesz téve az esetleges károsító környezeti tényezőknek.

A tárgy mechanikus tisztítása után a konzerválás következik Paraloid B72 acetonos oldatában.

A restaurálás-konzerválás utolsó lépése egy speciális, méretre alakított, zárt, savmentes papír alapú tárolódoboz készítése, mely védi a tárgyat a káros környezeti hatásoktól, esetleges szennyeződésektől, valamint szállítás közben sem hagyja a tárgyat elmozdulni.

A RESTAURÁLÁS-KONZERVÁLÁS MENETE

A tárgyegyüttest – ahogy már említettem – in situ vették fel, így első lépésként a földlabdát kellett óvatosan kibontanom (2–3. kép). A bokaperecpár körül és a hólyagokban hamvakat, elszenesedett részeket, csontokat és az ilyen jellegű tárgyak mellett jellemzően megjelenő vékony bronzlánc töredékeit, bronz fibulák alkatrészeit és összeégett, erősen korrodált, fémmaggal nem rendelkező vastárgyak darabjait találtam (4. kép). A vizsgamunkára szánható idő szűke miatt a bokaperecek konzerválását végeztem el (5. kép).

Az 1. és a 2. bokakarperec

Az 1. és a 2. bokakarperec

A földlabdából előkerült leletek

A földlabdából előkerült leletek

A bokaperecpár restaurálás előtt

A bokaperecpár restaurálás előtt

TISZTÍTÁS

A tárgyak megtisztításához 2%-os Solovetes desztillált vizes lemosást alkalmaztam a felületi földes szennyeződések eltávolítására. A nedves tisztítás után viszonylag vastag rétegben maradt a felületen vízoldhatatlan meszes, karbonátos rárakódás, illetve a földes szennyeződések egy része is felfedezhető volt a tárgyon. A karbonátos réteg eltávolításához – főképp a hólyagok belsejéhez való nehézkes hozzáférés miatt – nátrium-hexametafoszfát 10%-os desztillált vizes oldatában áztattam a tárgyakat. Az oldatból kivéve tiszta desztillált vízben öblítettem le őket. Ezzel a módszerrel sikerült fellazítanom, majd éles pengével – kellő óvatosság és odafigyelés mellett – lefejtenem a felületről az erősen kötött szennyeződéseket. A bokaperecek mechanikus tisztítása során figyelembe kellett vennem, hogy a sok helyen meglévő patina, a védő korróziós réteg ne sérüljön. Olyan terülteken bukkant elő a mechanikus tisztítás során a fényes, rézszínű alapfém, ahol a fém felületén nem alakult ki védő korrózióréteg, hanem közvetlenül a meszes rárakódás borította.

A mechanikus tisztítás során a bokaperecpáron vékony, félköríves minta vált láthatóvá.

Ezután 24 órára exszikkátorba helyeztem a tárgyakat vizsgálva a kloridok esetleges jelenlétét. A klorid-próba negatív lett, vagyis nem volt jelen korróziót okozó vegyület a felső védőréteg alatt, a tisztítást tovább lehetett folytatni.

A szürkés, földes rétegek és a világos, karbonátos szennyeződések nagy részének szikével történő lehántolása után a felület egyengetéséhez, finomításához elektromos csiszológép segítségét vettem igénybe. A csiszolást mikromotorba fogott különböző keménységű gumifejekkel végeztem, a keményebb felől haladtam az egyre puhább, finomabb irányába, majd filckoronggal fejeztem be.

A bokaperec egyik félgömb alakú elemén apró hólyagok látszottak. A csiszolás során kiderült, hogy eredeti elképzelésem – miszerint ezek az égés során apró cseppek, hólyagok formájában kivált alacsonyabb olvadáspontú ötvözőanyag – téves, ugyanis ezek a göbök is karbonátos rárakódásoknak bizonyultak.

A TÁRGY RAGASZTÁSA

A mechanikus tisztítás során a meszes rárakódások eltávolításakor néhány erősebben korrodált területen (főleg, ahol a tárgy már előkerülésekor kilyukad) meggyengült az anyag, és több apró, körülbelül fél centiméteres rész letört. Ezek ragasztása földfestékekkel színezett UHU Plus Endfest 300 márkanevű kétkomponensű epoxi ragasztóval történt. Az erősebb és gyorsabb ragasztás érdekében a tárgyakat a letört rész pontos, eredeti helyére történő illesztése és alufóliával való rögzítése után infralámpa alá helyeztem. A lámpa felmelegítette a tárgyat, eközben a ragasztót kikevertem, hozzáadtam a földfestéket, majd egy bonctű segítségével a megvilágított tárgy törésfelületeire folyattam. Az infralámpa melege alatt hagytam a tárgyat körülbelül 20 percig. A ragasztó megkötése után csiszológéppel lesimítottam és mattítottam a kitüremkedő felületeket (6. kép).

A bokaperecpár restaurálás után

A bokaperecpár restaurálás után

PATINÁZÁS

A csiszolás és a ragasztás befejeztével a tárgyakat acetonba mártottam vízelvonás és zsírtalanítás céljából. Ezután szárítókamrába helyeztem. Száradás után ecsettel Schlippe-sót vittem fel a helyenként előbukkanó, rézszínű alapfémre. A patinázott felületeket desztillált vizes papírvattával áttöröltem. A Schlippe-só hatására a fémes, fényes felületek besötétedtek, így kevésbé ütnek el a patinaréteggel borított részektől.

KONZERVÁLÁS

A tisztítás, ragasztás és patinázás után sor került a bokaperecek konzerválására. A tárgyakat Paraloid B72 5%-os acetonos oldatába mártottam. Egészen addig benne tartottam, amíg apró buborékok szálltak a folyadék felszínére, jelezve a pórusok telítetlenségét. Ezután kiemeltem az oldatból, és szilikonpapírra helyeztem. A helyenként összegyűlt folyadékot papírvattával visszaszedtem.

A Paraloid B72 oldószeres metakrilát megfelelő védőbevonatot képez a bronztárgyak felületén, ugyanis a legtöbb – a védőbevonatokkal szemben állított – követelménynek megfelel (összefüggő, pórusmentes, láthatatlan és vékony, jól tapad a felülethez, kémiai átalakulás mentes, a nedvességet nem köti meg, nem ereszti át, hidegen alkalmazható, reverzibilis, rugalmas).

Az elkészült bokaperecpár; Az égés nyomai restaurálás után is megfigyelhetők maradtak; A félköríves vonaldísz jól láthatóvá vált a restaurálás során

Az elkészült bokaperecpár; Az égés nyomai restaurálás után is megfigyelhetők maradtak; A félköríves vonaldísz jól láthatóvá vált a restaurálás során

Véleményem szerint a tárgy restaurálása előtt kitűzött célok megvalósultak a kezelés folyamata során. A lehető legtöbb információt meghagytam a tárgyon, ami a történetiségéhez tartozik, a történetére utal. A bokaperecek felülete egyenletes lett a földes, majd a karbonátos szennyeződések eltávolítása, illetve az egyenetlen korróziós rétegek csiszolása, simítása után. Arról is megbizonyosodtam, hogy a tárgy anyaga nem tartalmazza az állapotát veszélyeztető kloridokat, így a megfelelő tárolási, kiállítási és szállítási előírásokat betartva, folyamatos ellenőrzés mellett még hosszú éveken át élvezhetjük a bokaperecek látványát. A restaurálás során a mechanikus tisztítás módszerét választottam, mivel szerettem volna minél több leolvasható információt megőrizni. A vegyszeres, komplexképzőkkel történő fémig tisztítás során talán eltűnt volna az apró, geometrikus díszítés, amely csak a nagyító alatt végzett aprólékos, szikével történő tisztítás folyamata közben vált láthatóvá. Emellett nagy előnye az általam alkalmazott módszernek a felület egyenletessé tétele, így, kráterek nem alakultak ki a bronz felületén, ami a kémiai beavatkozás során elkerülhetetlen lett volna. Végeredményben egy vöröstől a barnán át a zöldig terjedő színű bokaperec párt kaptunk, amelyről nem titkoljuk, hogy évszázadokat töltött el a mai M3 autópálya alatti talajban.

IRODALOM

Szabó 2005.

Szabó Miklós: A keleti kelták. A késő vaskor a Kárpát-medencében. L’Harmattan Kiadó, Budapest 2005.

Szabó–Petres 1974.

Szabó Miklós – F. Petres Éva: A keleti kelta művészet. [Eastern Celtic Art.] István Király Múzeum, Székesfehérvár 1974.


1 Köszönöm az ásató régész hozzájárulását a lelet jelen bemutatásához!

2 Köszönettel tartozom témavezetőmnek munkám során nyújtott segítségéért!

3 A fényképfelvételeket Nyíri Gábor készítette. Munkáját köszönöm!