A községtől mintegy 3 km-re északnyugatra, a Tisza árterében, Szene Balázs földjén a folyó időről időre elmosta a Ráctemetőnek nevezett domb magas partját. Főként őskori leletek kerültek innen a nyíregyházi múzeumba, de bizonyára csontvázak is áldozatul estek a víz pusztításának. Kalicz Nándor 1956 végén és 1957-ben végzett itt leletmentő ásatást, melynek során 30 honfoglalás kori sírt tárt fel. A Németh Péter által közölt temetőtérképen jól kivehető, hogy a temető nyugati részén lévő sírokat sikerült megmenteni egy minden bizonnyal nagyobb nyugvóhelyből. A sírok nyugati tájolásúak, a nyugati-északnyugati részen azonban két melléklet nélküli, fordított tájolású temetkezés helyezkedik el. A temetőrész sírjai meglehetősen szerény mellékletűek voltak, kivéve egy igen gazdag női (4.) és férfi (10.) sírt. Az előbbi halottját gazdagon feldíszített öltözékben, pompás kivitelű korongpárral, míg utóbbit lovával, lószerszámmal, tegezzel, ezüstszemes szemfedővel bocsátották túlvilági útjára. Úgy tűnik, hogy egy előkelő házaspár háznépével és szolgáival temetkezett e helyen.

A KORONGPÁR

Vékony ezüstlemezből kivágott hajfonatdíszítő korongok. Felületüket a háttérből kidomborított és ötvösmunkával kidolgozott növényi minta díszíti. Középről három erősen kiemelkedő cseppformájú levélalak csúcsával a perem felé indul, csúcsaiból kétlevelű levélcsokor ágazik szét, s a peremsáv mellett futva kapcsolódnak a szomszédos palmetta leveléhez. A csepp alakú levelek közepére két kör alakot ütöttek be. A három domború felületű levél közti mezőt egy-egy indaszáron ülő háromlevelű levélcsokor tölti ki.

A tiszaberceli hasfonatkorong előlapja (Fotó: Hapák József, adatok: A honfoglaló magyarság, 1996 Magyar Nemzeti Múzeum)

A peremsávon nittszögek nyomai látszanak, amelyekkel a korongokat – a szintén előkerült – sima felületű ezüst hátlaphoz erősítették. Néhány azonban a két korong közé befogott, mintegy 2 cm széles bőrszalag (vendégvarkocs) rögzítésére szolgált (egy darabja ennek is előkerült), néhány pedig alighanem egyszerűen díszítésként. (A hátlap ugyanis nem minden lyuknál van átütve.)

A minták közötti hátteret aranyozták.

Ugyanúgy, mint a rakamazi korong esetében, itt se, azonos a két korong. A jobb oldali jóval töredékesebb és kopottabb, aranyozása is csak nyomokban látható. Ráadásul itt az egyik központi domború levélalak helyén peremmel körülvett foglalat van, tehát egykor ékkőberakás volt benne. Nyilvánvaló, hogy az épebb darabot a kopottabb korábbiakról másolhatták. Ennek magyarázatát alighanem ugyanabban sejthetjük, mint a rakamaziét: az elhunyt leánykorában csak egy varkocsot és egy korongot viselt, majd férjhezmenetele után – haját immár két varkocsban viselvén – elkészíttette a hajkorongja párját is.

A hajfonatkorong hátlapja (Fotó: Hapák József, adatok: A honfoglaló magyarság, 1996 Magyar Nemzeti Múzeum)

A szerző, Fodor István engedélyével.

A HONFOGLALÓ MAGYARSÁG 1996.