Diana Iegar

Csaroda


A csarodai református templom a Csaroda patak által kialakított kis szigeten áll: a beregi Tiszaháton, az egykor mocsaras, vadvizes területből kiemelkedő szárazulat kisebb magaslatán épült a kicsiny, alig hatszáz lelkes falucska középkori eredetű református temploma. A templom falát 1642-ben hímzésre emlékeztető, virágos-leveles kék-vörös mintákkal pingálták tele. Amióta föltárták és restaurálták a középkori freskókat, azóta megváltozott a templombelső hangulata...


Csaroda

A falu a Káta nembeli Csarnavodai család birtoka volt, írott forrás először 1299-ben említi. A ma is álló temploma valószínű- leg még abból a korból származik. A vidék azon kevés egyházi épülete közé tartozik, amelyik nem ment át gyökeres átépítésen, és így mind a mai napig őrzi eredeti ajtóit és ablakait is. Belső, illetve külső falfestményeit 1970 óta több ciklusban tárták fel. A háromrétegű falfestmény legfelső rétege a 17. századból származik, amikortól a templomot a reformátusok használják, és virág, illetve növényi motívumok jellemzik. A legkorábbi freskót a hajó északi és déli falán azonosították, ez a 13. század végéről származik és szenteket ábrázol. A déli fal alakjait nem sikerült azonosítani, az északi falon Szent János, Szent Péter és Pál, Szent Kozma és Damján, Szűz Mária és egy Mettercia (Szent Anna, Szűz Mária és a gyerek Jézus) ábrázolások láthatók. A diadalíven és a szentélyben talált freskók a 14. században készült, és a négy egyházatyát ábrázolja (Szent Ambrust, Szent Ágostont, Szent Jeromost és Nagy Szent Gergelyt). A szentélyben a 12 apostol látható, akik közül hatot lehetett minden kétséget kizáróan azonosítani: Andrást, Jánost, Pétert, Tamást, Bertalant és Simont. A szentély keleti falán vágott ablak oldalkeretein Szent Dorottya és Alexandriai Szent Katalin alakja tűnik fel, felső részén pedig a halott Krisztust (Imago Pietatis) örökítette meg a mester. Igen ritka jelenet a környék középkori templomainak freskóin, általában csak Jézus meztelen felsőtestét ábrázolja, amint kiemelkedik koporsóból. A Megváltót fején töviskoszorúval, sebeit tüntetően kiemelve, keresztbe tett kézzel és a szemlélő felől nézve baloldalra ejtett fejjel ábrázolta a festő. A bizánci eredetű áhítat-ábrázolás széles körben elterjedt a 13. századtól kezdődően. A megjelenítés szimbolikája az átmenetet ábrázolja a teológiai megközelítés (amelyik a krisztusi szenvedést a Megváltó isteni oldaláról mutatja meg) és az egyszerű ember áhítata között (ez Jézus emberi mivoltára teszi a hangsúlyt), ami Krisztus áldozatának nagyságát az emberi együttérzést felébresztve próbálja meg kidomborítani.

 

A falképek feltárását és restaurálását Sztrakai Judit végezte

Forrás és bővebb információ: http://www.epatrimonium2.eu/