A LEGRÉGIBB ÉS ÉRDEMEKET SZERZETT
Az öreg Ural varázslatos drágakövek felbecsülhetetlen kincsét rejti magában. Egyetlen egyhez sem fűződik azonban annyi legenda és titokzatosság, mint a malachithoz, mely a civilizációval egyik szorosan összefüggő fémnek, a réznek egy érce. Ebből a Bazsev által megénekelt csodálatos zöld színű kőből a drágakőcsiszoló mesterek arany keze gyönyörű ékszereket, tárgyakat alkotott. Nem véletlen, hogy az orosz kupecek, külföldi kereskedők már a régi időkben is szívesen vásárolták és szállították külföldre.
Mi történne akkor, ha holnap eltűnne a Földről a réz? Hiszen a rézzel, csakúgy mint a vassal, úton-útfélen találkozhatunk, egyike legfontosabb fémeinknek.
A világon termelt és felhasznált mennyiség alapján a réz a fémek között a harmadik helyet foglalja el, és csak olyan „nagy halak” előzik meg, mint a vas és az alumínium. Ennek ellenére valamennyi kortársunk valószínűleg különösebb megrázkódtatás nélkül túlélné a réz eltűnését. A XX. század ugyanis a legcsodálatosabb és legeltérőbb tulajdonságú fémekkel kényeztette el az emberiséget. Barlangban lakó elődeinknek azonban nem lett volna könnyű, számukra ugyanis a réz volt az egyetlen, gyakorlatilag elérhető fém, amelyből fegyvereiket, vadász- és munkaeszközeiket, háztartási eszközeiket készítették. Igaz, hogy tradicionálisan rendelkezésükre állt még a kő, amely megelőzte a fémet, azonban a kőszerszámok a rézből készítettekhez képest számos hátránnyal rendelkeztek.
A réz az arannyal, ezüsttel, vassal, ólommal, ónnal és a higannyal együtt a fémek között a ,,nagy hetek” családját alkotja, amely ősidők óta ismert az emberiség előtt.
Feltételezik, hogy az ember mintegy 10 000 éve „fedezte fel” a rezet. Az ismertség kezdetben felszínes volt, idővel azonban az eltelt 2…4 ezer év alatt (ami a történelem szempontjából nem túl nagy idő) a réz egyre nélkülözhetetlenebbé vált, kiszorítva a kő használatát; a kőkorszakot a réz korszaka váltotta fel.
De vajon miért éppen a réz volt az első fém, amely az ember kezébe akadt? Miért éppen ez volt az a fém, amelynek az emberi társadalom fejlődésében ilyen nagy volt a szerepe?
Az időszámításunk előtti idők hét féméből csak három — az arany, az ezüst és a réz — fordul elő a Földön természetes állapotban, vagyis fémdarabok alakjában, mégpedig néha egészen nagy darabokban (a legnagyobb réztömb tömege, amelyet valaha is találtak a Földön fém alakban, 420 t volt). Őseink az arannyal és az ezüsttel azonban annyira ritkán találkoztak, hogy ezeket a fémeket széles körben nem tudták alkalmazni. A réz aránylag elterjedt a természetben és azonkívül, hogy jól alakítható, még megmunkálni is aránylag könnyű. Pontosan ezért vett az ember rézfegyvert a kezébe. És jóllehet ezek nem voltak olyan kemények, mint a kő, élettartamuk lényegesen nagyobb volt, mivel az eltompult rézszerszámot újra lehetett élesíteni és így ismét fel lehetett használni.
Az i. e. harmadik évezredben épült Egyiptomban a világ hét csodájának egyike, a Kheopsz-piramis. Ez a lenyűgöző fáraó sír 2 300 000 db, egyenként 2,5 t tömegű kőtömbből áll, amelyeket már rézszer-számokkal bányásztak ki és munkáltak meg.
Az ember fokozatosan megtanulta a réz előállítását érceiből is. Különösen híressé váltak a ciprusi lelőhelyek, tulajdonképpen ezeknek tulajdonítják a réz elnevezését is, amely latinul a sziget nevéhez hasonlóan kuprum.
Nem sokkal később azután az ember a rezet ónnal ötvözte, csodálatos ötvözetet, bronzot nyerve ezzel. A rézkorszakot felváltó bronzkorszak bolygónkon a kultúra történetének nagy korszaka. Abban az időben bronzból – a fegyverek mellett – a pompa és a díszítés tárgyait készítették. És ha létezett Egyiptomban reklám, akkor a karavánutak találkozásai helyén az ékszerkereskedők olyan papirusztáblákat állítottak fel, amelyek azt hirdették, hogy a bronztükör a legjobb ajándék a nők számára. Maga a „bronz” szó az Adriai tengerpartján álló kis olasz városka, Brindisi nevéből ered. Ez a kereskedelmi kikötő híres volt bronzáruiról. A latin elnevezés ,,ex Brundusi”, vagyis „réz Brindisiből” szolgált az ötvözet elnevezésének alapjául.
A rezet és a bronzot nemcsak az egyiptomiak ismerték, hanem az indusok, asszírok, rómaiak és a görögök is. Homérosz az Iliászban leírja, hogy az antik isten, Héphaisztosz kovács, a trójai háború hősének, Achillesnek rézből kovácsolt győzelmi pajzsot: „a fellobbanó tűzbe a szétroncsolhatatlan rezet maga taszította”.
A réz és a bronz már ősidőktől kezdve megnyerte a vésnökök, cizelláló mesterek tetszését. Már az i. e. ötödik században megkezdődött a réz- és bronzszobrok öntése. Ezek néha gigantikus méretűek voltak. Az i. e. III. század elején alkották pl. a rodoszi kolosszust, az Égei-tenger partján levő Rodosz hírességét. A rodoszi kolosszus Héliosz napisten 32 méteres (!) szobra, amely a Kheopsz-piramishoz hasonlóan egyike a világ hét csodájának és a kikötő belső öblének bejárata fölött emelkedett. Sajnos Harész mester grandiózus alkotása alig fél évszázadig pompázott, egy földrengés alkalmával romba dőlt és később fémhulladékként eladták a szíriaiaknak.
A bronzöntvények nagy mestereinek számítottak a japánok. A Todaidzsi templom gigantikus Buddha-szobra a VIII. században készült, tömege 400 tonna. Ahhoz, hogy ilyen szobrot lehessen önteni, valóban kiváló mesterekre volt szükség.
Napjainkban számos bronzszobor ismeretes, amelyek évszázadokkal korábban készültek, így a Marcus Aurelius, a Diszkoszvető, az Alvó Szatír stb. Mindez azt mutatja, hogy a bronz fontos szerepet játszott valaha a világ művészeti életében. Ez az ötvözet később is egyik alapanyagként szolgált a fémművesek, ötvösök kezében. Gondoljunk csak a híres „Rézlovasra”, Falcone francia szobrász halhatatlan alkotására.
Nemcsak maga a réz és ötvözetei, hanem más anyagokkal alkotott vegyületei is régtől fogva ismertek. G. Davy angol vegyész elemezte a régi freskókat és ezekben ecetsavas rézvegyületet fedezett fel zöld festék alakjában, amelyet régen rézzöld festék néven neveztek.
Az alexandriai kereskedők árui között nagyon elterjedt volt a „rézzöld”. Ezzel a festékkel festették a szemüket a hölgyek, a szem köré húzott zöld vonal akkor a jó ízlés jele volt. Egyébként a történelem ismétli önmagát, a szemfestés ma is divatos.
A XVI. század elején Moszkvában még termeltek olyan fegyvergyártók, mint pl. az „Ágyúház”, a „Puska-udvar”, ahol különböző kaliberű bronzfegyvereket készítettek. A fegyveröntés terén az orosz mesterek csodákat műveltek. Az öntészeti művészet büszkesége mindmáig a 40 tonnás „Cár-ágyú”, amelyet 1586-ban Andrej Csohov öntött bronzból. A másik csodálatos műszaki emlék a több mint 200 tonnás bronz „Cár-harang”, amelyet 1735- ben a Matarin mesterek — apa és fia — öntöttek az Ivan Velikij harangtorony részére. Ennek a XVI. századi építészeti emléknek a kupoláját egyébként aranyozott színréz lemezek borítják.
A rézhiány kérdése a történelem folyamán aztán vissza-visszatért. Gondoljunk csak azokra a háborús időszakokra, amikor harangokat rekviráltak, hogy ágyut öntsenek. Bármennyire is paradoxnak tűnik, a réz sokszor drágábbnak bizonyult az aranynál. Néhány évvel ezelőtt Londonban szokatlan aukcióra került sor, ahol mindössze egyetlen dolog került kalapács alá, mégpedig egy 1 penny névértékű rézpénz. A jelenlevők azonban jól tudták, hogy ez a kis fémdarab többet ér a garasnál. 1933-ban az angliai pénzverdében mindössze hat ilyen pénzdarab készült, ebből öt az angol kincstárba és a British Múzeumba, a hatodik magángyűjteménybe került. Új tulajdonosának szép kerek összeget kellett érte kiadnia, mégpedig névértékét 600.000-szer meghaladó összeget, 2600 font sterlinget.
Az utóbbi időben a geológusok és botanikusok egysége is szorosabbá fűződik az ún. indikációs geobotanika révén. Már P. Bazsev „Uráli mesék” c. munkájában találkozhattunk a csodatevő virággal, a „szakító-fűvel”, amely megmutatja az embereknek az arany-, vas- és rézlelőhelyeket. A föld mélyébe hatoló gyökerek ugyanis mint valami szivattyú, kiszívják a földből a különböző anyagokat. Ha a közelben valamilyen fém- vagy érclelőhely van, akkor ennek az anyagnak a koncentrációja a gyökérben, levélben, szárban lényegesen nagyobb a szokásosnál. Mindegyik növénynek megvan a kedvence. így pl. a kukorica és a lonc szereti az aranyat, az ibolya előnyben részesíti a cinket, az ürömfű szereti a mangánt, míg a fenyőknek a berillium a gyöngéjük. Egyik vagy másik elemnek a feldúsulása a növényben jelzésként szolgálhat a geológusok kutatásaihoz, amelyek gyakran fejeződnek be lelőhelyek feltárásával. A zöld növények segítségével sikerült rézmezőket feltárni Kazahsztánban és Tuvában.
Réges-régen vége már a rézkorszaknak, de az ember mégsem tudott megválni a réztől, hű barátjától.
Forrás: Sz. I. Veneckij: Barangolás a fémek birodalmában. Műszaki könyvkiadó, Budapest, 1986
ŐSI MESTERSÉGEK NYOMÁBAN >>
A nyíregyházi Jósa András Múzeumban állandó interaktív régészeti kiállítás felépítésének igénye 2006-ban jelentkezett. Ebben az évben született meg a ma is látható, illetve látogatható kiállítás (az 1980-as évek eleje óta állandó régészeti kiállítás nem volt). A múzeum elődje a Szabolcs Vármegyei Múzeum az ország egyik legrégibb múzeuma. Jósa András régészeti gyűjteményéből fejlődött múzeummá, s mind a mai napig legjelentősebb gyűjteménye a régészeti. Itt található az ország egyik leggazdagabb bronzkori és honfoglalás kori kollekciója. A régészeti leletek sokasága és azok színessége lehetővé tette, hogy a kiállítás egy folyamatot mutasson be. Éppen ezért a régészeti anyagot történetiségében kívántuk bemutatni. A vezérmotívum a „mesterségek születése”. Az egyes korszakok esetében erre helyezzük a fő hangsúlyt.