A CSENGERSIMAI REFORMÁTUS TEMPLOM KUTATÁSA

A TEMPLOM KUTATÁS ELŐTT

A Szamos holtágának partján álló templom teljes egészében téglából épült. Szabálytalan téglalap alaprajzú hajójához félkörívvel záródó nyújtott szentély csatlakozik. A hajó nyugati sarkait átlós támpillérek támasztják. A szentélyt és a hajót magasan kiemelt, zsindellyel fedett nyeregtető zárja le, melynek nyugati végében kisebb torony emelkedik. A hajó déli falában nyíló három ablak közül kettő téglalap alakú és szegmensíwel záródik, míg a homlokzat nyugati végében lévő keskeny résablak félköríves lezárású. A szentély déli és északi falában egy-egy csúcsíves lezárású ablak nyílik. A hajó nyugati homlok-zatának széles rizalitjához kontyolt nyeregtetővel fedett „porticus” csatlakozik, mely a rajta olvasható évszám tanúsága szerint 1761-ben épült. A rizalit falában nyílik a szegmens áthidalójú bejárati kapu, melynek nyílászáró asztalosszerkezete jellegtelen. A homlokzatokat fehér meszelésű vakolat fedte, melynek alsó harmadát vastag cementes réteg takarta.

A hajóteret festett kazettás famennyezet borítja, mely 1761-ben készült. Szentélyét kékesszürkére festett, fűrészelt deszkákból hevenyészve összetákolt födémmel fedték le. A hajó nyugati és északi fala előtt klasszicista stílusú – jelenleg barnára festett – karzat áll. Az ugyancsak barnára festett – mai állapotában erősen sérült – szószéket a déli oldalon, a szentély és a hajó csatlakozásánál állították fel. Kosarát vájatolt törpe pilaszterek tagolják, cseppentője csonka kúp alakú. A szószékkorona nyolcszögű hangvetőjének ívelt (jelenleg hiányos) elemei alkották a kétszintes koronát. A hangvető belső oldalának közepén zöldeskék alapon plasztikus faragású, hatágú aranycsillag látható. Érdemes megemlítenünk, hogy a szószék elemei stílusuk alapján nem összetartozó darabok, azokat különböző időpontokban – a XVIII. század végén, illetve a XIX. század második felében – készítették. Az ülőpadok, a Mózes-szék, valamint a kegyúri stallum jelenleg barnára van festve, igen rossz állapotú (VERES 2000.). A falakat szintén fehér meszelésű vakolat fedte, melynek alsó harmadát többször is javították cementes habarccsal. Az épület körül látható feltöltés, a falak alsó szakaszát kívül-belül borító vastag cementes vakolat, valamint az épület falához épített széles cementjárda az épület tartós vizesedéséhez vezetett.

 

A TEMPLOM KUTATÁSA

A templom külső homlokzatairól eltávolítottuk a már említett fehér meszelésű -minden bizonnyal a XX. század második felében készült – cementes vakolatot, mely alatt korábbi rétegeket, néhány jelentéktelen és önmagában értékelhetetlen tenyérnyi töredéktől eltekintve nem találtunk. Szerencsénkre azonban az ablakok káváiról nem verték le a középkori, illetve a XVII-XIX. század során felvitt vakolatrétegeket. Az immár vakolat nélküli homlokzatokra rátekintve minden különösebb kutatás nélkül is megállapíthattuk, hogy a templom falait többször is javították, egyes szakaszait átfalazták, valamint a hajó és a szentély főpárkányainak magasságát utólagosan megváltoztatták. Alaposabb szemlélődés során bontásra utaló nyomokra is felfigyeltünk, sőt azt sem volt nehéz megállapítanunk, hogy az ablaknyílások sem egyszerre épültek.

A hajó déli homlokzatát három ablak töri át, melyek közül csupán a nyugati tekinthető a fallal egyidősnek. A félköríves, enyhén tölcsérbélletes résablak rézsűs kiképzésű káváin három vakolatréteget tudtunk elkülöníteni, melyek közül az alsó kettő középkorinak bizonyult. A résablak külső szélessége 56 cm, vallanak magassága 124 cm, legnagyobb magassága 152 cm, káváinak mélysége 34 cm. Belső nyílásának szélessége mindössze 11 cm. Az ablak nyu-gati kávájának felső, 40 cm-es szakaszát erősen megfaragták, amivel feltehetően a karzat kedvezőbb megvilágítását akarták elérni. Közvetlenül a téglafelületen egy sárgásszürke, mészdús összetételű, sárgásfehér meszelésű réteg húzódott. A felette lévő vakolat sárga meszelésű – kevés meszet tartalmazó -, homokos összetételű réteg volt, melyet 2-3 fehér, illetve sárgás meszelés fedett.

A homlokzat további két ablakának elhelyezését utólagosnak tartjuk. Az ablaknyílások egyidejűségét nemcsak megegyező méreteik, hanem falazási technikájuk, kötőhabarcsuk egyezése és szegmensíves áthidalójuk is megerősíti. A téglalap alakú és aránylag nagyméretű ablakok kialakításakor a falazatot egészen a falkoronától kezdődően bontották meg. Az ily módon kibontott falban helyezték el a szegmensíves áthidalókat, falazták ki a kávákat és könyöklőiket. Az ablakok vallanak magassága 170 cm, legnagyobb magasságuk 182 cm, szélességük 102 cm. Merőleges káváikat a téglák erőteljes megfaragásával képezték ki. A két ablak közötti, továbbá a keleti nyílás melletti falazatot többször is javították. A kávákban két vakolatréteget figyeltünk meg, melyek közül az alsó – fehér meszelésű – összetételében megegyezett a középkori résablak káváit fedő harmadik réteggel. A felső – fehér és sárga meszelésű – vakolat barna homokos, igen kevés meszet tartalmazott. Az ablakok szegmensíves áthidalóinál használt falazóhabarcs szürke homokos, kevés mésszel elegyítve. Az áthidaló tégláinak mérete: 28,7×14,9×6,4-7 cm.

A szentély déli falában lévő csúcsíves lezárású, ám áthidaló nélküli ablakról megállapítottuk, hogy az szintén másodlagos kialakítású. A merőleges kávájú nyílást egyszerűen a falazat áttörésével képezték ki. A kávákban húzódó vakolat megegyezett a hajó szegmensíves ablakainak káváit fedő második vakolatréteggel, azaz kevés meszet tartalmazó, barna, homokos összetételű volt. Az ablak vallanak magassága 132 cm, legnagyobb magassága 175 cm, szélessége pedig 68 cm. Falazóhabarcsa sárga, apró szemcsés homok, melyben kevés mész található.

Megbontva a kávákat egy korábbi, történetesen a fallal egyidős ablak nyomaira bukkantunk. Közvetlenül a nyugati káva szélén egy elbontott áthidaló váll feletti rövid, összesen három téglából álló indítását tártuk fel, ám a keleti oldalon mindössze a váll és az áthidaló fészkének rövid szakasza maradt ránk. A korábbi ablak káváit a jelenlegiek kialakításakor alig faragták vissza. A nyomok alapján kiszerkeszthető, feltehetően félköríves záródású ablaknyílás vallanak magassága 80 cm, szélessége (az utólagos faragások figyelembevételével) 60-65 cm, míg legnagyobb magassága 105-110 cm lehetett.

A szentély félköríves záródása keleti tengelyének két oldalán egy-egy rézsűs kávájú, félköríves záródású ablakot bontottunk ki, melyek minden kétséget kizáróan egyidősek a falazattal. Könyöklőjük, valamint káváiknak belső széle feltehetően a befalazáskor sérülhetett meg. A befalazáson olyan fehér meszelésű vakolatot találtunk, mely összetételében megegyezett a hajó szegmensíves lezárású ablakainak káváin lévő második réteggel. Befalazása tégla, kötőhabarcsa barna homokos összetételű, kevés mésszel elegyítve. Az ablakok szélessége 68 cm, válluk magassága 78-80 cm, legnagyobb magasságuk 110-112 cm. Kávájuk mélysége 35-38 cm. Könyöklőjük a jelenlegi terepszintről mért 180 cm-es magasságban húzódott. Az ablakok káváin két vakolatréteget találtunk. (Közvetlenül a téglán egy vékony és mészben dús, fehér meszelésű réteget figyeltünk meg. A felette húzódó vastagabb réteg barnás, ugyancsak mésszel telített, fehér meszelésekkel takart vakolat volt. Megjegyezzük, hogy ez utóbbi Összetételében igen közel áll a hajó nyugati végében lévő résablak káváin húzódó második réteghez.)

A szentély északi falában látható csúcsíves lezárású, de merőleges kávájú ablak nemcsak falazási technikájában, hanem méreteiben is különbözik az eddig vizsgált nyílásoktól. Annak ellenére, hogy az ablak a környező falazattal együtt épült és áthidalója rendkívül gondosan – a középkori falazási technikára emlékeztető módon – készült, a főfalak vizsgálata nyomán egyértelműen megállapíthattuk, hogy a nyílás nem sorolható a templom középkori építési periódusaihoz. Az ablak falazóhabarcsa barnásszürke, mészrögös összetételű. Az ablak szélessége 60 cm, vallanak magassága 148 cm, legnagyobb magassága 180 cm.

Mindenesetre a kutatásnak ezen fázisában is már érzékeltük – az ablakok kiképzésekor alkalmazott falazási technikákban, kötőhabarcsokban, méretekben és formákban tapasztalt eltérések, valamint a főfalak és a nyílások egymáshoz való viszonya alapján -, hogy a templom ablaknyílásai legalább öt különböző periódushoz tartoznak.
A hajó falai – eltekintve a sarkokat és környéküket érintő javításoktól, valamint a csekély léptékű, inkább csak a kiromlások befoltozását célzó átfalazásoktól, no meg az utólagosan elhelyezett ablaknyílásoktól – egységesnek tekinthetők. A fal kötőhabarcsa szürke-sárgásszürke és aprószemcsés összetételű, mészrögökkel elegyített. A téglák mérete: 25,1-26,2×11,9-12,5×6,4-6,5 cm. Ettől a falkorona mintegy 40-70 cm-es, a szentélyre is kiterjedő – végső soron ugyanazon építkezéshez sorolható – megemelése mind anyagában, mind falazási technikájában markánsan eltér. A legfelső 30 cm-es rész már az 1971. évi beavatkozás eredménye. Az emelést gépi téglákból falazták, kötőhabarcsa cementes.

Koronázópárkányra utaló nyomokat sehol nem találtunk – azt feltehetően valamelyik építési szakasz során bonthatták el, talán éppen a szegmensíves ablakok elhelyezésekor. A hajó nyugati sarkait támasztó lépcsős kiképzésű átlós támpillérek utólagosan épültek, hiszen nem állnak kötésben a hajó falaival. Az északnyugati sarok teljes átépítése, illetve a délnyugati saroknál látható hatalmas repedés és az északi fal kihasasodása mindenképpen a hajó falainak mozgására, bizonytalan statikai állapotára utal. Nyilvánvaló, hogy a támpillérek megépítésére annak idején ezért került sor. Mivel azonban a támpilléreket csak két-három ponton rögzítették a hajó falához, nem csoda hogy mára 5-10 cm-re is eltávolodtak a sarkoktól – így napjainkra elveszítették statikai szerepüket. Egy további, szintén utólagosan épült – majd azóta elbontott – pillér helyét fedeztük fel az északi homlokzat közepe táján. A kb. 60 cm széles pillérnek csupán lenyomata látható, még helyenként sem kötötték össze a hajó falával. Nem kétséges, hogy a tám szintén a fal megerősítésére épült. Az átlós támpillérek, illetve az északi pillér alapozási mélysége azonos, de a templom falalapozásánál lényegesen magasabb. Építésükre elég későn kerülhetett sor, tudniillik alapozásukat már egy templom körüli – a lábazati párkányt is eltakaró – feltöltésbe mélyítették. A hajó délkeleti sarkánál egy, a fallal kötésben, arra merőlegesen épült 65-75 cm széles és 60 cm hosszú (elbontott) támpillér alapozását tártuk fel (5. árok). A hajó és a támpillér alapozásai ugyan nem állnak kötésben egymással, de a felmenő falazatok szabályos kapcsolódása már kétségtelen. A pillér bekötésének csonkja jól megfigyelhető volt annak ellenére, hogy a sarok és közvetlen környékén tapasztalt számos javítás és kisebb átfalazás következtében csupán néhány nyom utalt az egykori támpillérre. A szegmensíves záródású ablak vallanak magasságában jól kivehető a pillér felső lezárásának síkra visszafaragott négy téglasora. A támpillért a későbbiek során 50 cm-rel meghosszabbították. Ennek oka nyilvánvalóan a kifelé mozduló falsarok megerősítése lehetett.

Annak ellenére, hogy a hajó délkeleti sarkán számtalan javítás és foltozás tapasztalható, egyértelműen kiderült, hogy (a hajó) később épült a szentélynél. A két fal nem áll egymással kötésben, habár azért két-három ponton (kétségtelenül utólagosan) összekapcsolták őket. Alaposan szemügyre véve és összehasonlítva a két falazatot először is feltűnő, hogy a szentély téglasorainak folyamatossága a hajó csatlakozásánál megszakad. Mindenesetre a szentélynél alkalmazott gondosabb falazás, a szűkebb fuga használata, az eltérő téglaméretek és a kötő-habarcsoknál tapasztalt különbözőség egyértelműen a hajó későbbi építését igazolták. A szentély tégláinak mérete: 28,2-28,5×13,1-13,3×6,8-6,9 cm. Kötőhabarcsuk szürkéssárga, aprószemcsés mészrögökkel elegyített, árnyalatnyival sötétebb mint a hajó falazóhabarcsa. A szentély déli falában lévő utólagosan kialakított ablak csúcsíves záradéka a bizonyára már elfalazott ívsoros párkány alsó részét roncsolta szét. A fallal egykorú 18 cm széles és 9 cm mély párkány idom-téglákból készült. Az idomtégla hossza 28,9, magassága 12,5, szélessége 9 cm. Az ív szélessége és magassága egyaránt 18 cm. Az idomtéglákat feles téglák támasztják alá. A párkányt (és hátfalát) sárgásfehér mészhabarccsal meszelték ki. Az ívsoros párkány felett már csak egy, helyenként két sor tégla tekinthető eredeti falazatnak. Az e felett – a jelenlegi párkány magasságig – húzódó falrészről megállapítottuk, hogy az utólagos emelés. A felfalazásban használt téglák mérete: 28,5x13x6,4-6,9 cm. Kötőhabarcsa barna homokos összetételű, igen kevés meszet tartalmaz. Az ívsoros párkánynak a hajó délnyugati sarka által takart szakaszát (a hajó építésekor) elbontották, csupán habarccsal eltömött fészkét találtuk meg.

A kutatás során megállapítottuk, hogy a szentély déli és északi fala minden kétséget kizáróan együtt épült a félköríves záródással. Nemcsak falazási technikájukban egyeznek, hanem a téglák méretei is azonosak, továbbá a falak is kötésben állnak egymással. Az ívsoros párkány a félköríves szakaszon kb. 40 cm-rel alacsonyabban húzódik. A teljes egészében megmaradt párkány végigfut a félköríves záródáson, majd az északi fal csatlakozásánál hirtelen megszakad. A szentély északi falának keleti, mintegy 40-50 cm hosszú szakasza még kötésben áll a félköríves záródással, azonban a nyugatra húzódó falazat már nem épült egybe. Azt is megállapítottuk, hogy a fal alsó része 100 cm-es magasságig még eredeti, és egy másodlagosan kiképzett rézsűs kávájú ajtónyílás nyugati oldalát is magába foglalja. Közvetlenül felette, de már az új falban másodlagos felhasználásban az egykori küszöbkő töredékeit találtuk meg. A keleti kávának csupán roncsolt nyomai kerültek elő. A rézsűs kávák tégláit – az eredeti falazat áttörése után – a főfal tégláinak erőteljes megfaragásával helyezték el, így kötésük esetleges. A küszöbkő eredetileg közvetlenül az alapozási kiugráson nyugodott. Megjegyzendő, hogy míg a szentély alapozási kiugrás nélkül épült meg, addig a hajó alapozása mindenhol szélesebb mint a felmenő falazat. Sikerült megfigyelnünk, hogy a hajó alapozása a szentélyére utólagosan épült rá – azzal semmiképpen nincs kötésben. Az eredeti fal feletti átfalazás melyben a már korábban említett, azzal egykorú ablak is látható – még a hajó sarkának felső kétharmadára is ráfordul. A szentélyfalon és a hajó keleti végén sikerült megfigyelnünk az elbontott sekrestye síkra visszafaragott, kb. 50-60 cm széles (a szentély esetén utólagosan becsatlakoztatott) csonkjait.-A szentélyfalon megmaradt nyomok alapján a sekrestye egykoron 280 cm magas lehetett.

A 2. és 4. számú kutatóárkainkkal a sekrestye kiterjedését határoztuk meg. A humusztakaró alatt egy tégla-habarccsal és szürke földdel kevert (60 cm vastag) feltöltés húzódott. A barna agyagos altalaj 130 cm mélységben bukkant elő. A kettő között barna agyaggal kevert, de egységesnek tekinthető szürkésbarna földes réteget találtunk. A 2. számú kutatóárok keleti metszetfala azonban ettől valamivel eltérő képet mutatott. Itt hiányzott a barna agyaggal kevert szürkésbarna egységes föld. Helyette, közvetlenül az altalajon kevés földdel kevert tégla-habarcsos réteg húzódott, mely a kutatóárok északi végében határozott, nagyjából függőleges vonalban szakadt meg. Ettől északra már a megszokott rétegviszonyok következtek. A rétegviszonyok elemzése után nem volt kétséges előttünk, hogy a kutatóárkot a sekrestye kibányászott keleti falának alapozási árkára „sikerült” kijelölnünk. A nyugati metszetfalban azonban már helyreállt a rend. Jól megfigyelhettük a sekrestye északi falának – a barna agyaggal kevert réteg tetejétől mélyülő, felül 100 cm, alul 60-65 cm széles tégla-habarccsal betöltött – alapozási árkát. A 2. számú kutatóárokra merőleges 4. számú kutatóárok déli metszetfalában ugyanezeket a rétegeket, továbbá a sekrestye nyugati falának alapozási árkát figyeltük meg. A templom felmenő falain megtalálható csatlakozások és a kutatóárkok metszetfalában megfigyelt alapozási árkok nyomán kiszer-keszthetővé vált a 200×250 cm alapterületű sekrestye, valamint falának 50-55 cm-es szélessége is.

A 8. számú kutatóárokkal a sekrestye elbontása után (a hajó északkeleti sarkán) kiképzett támpillér alapozását tártuk fel. A 90 cm széles és 60 cm hosszú támpillér az elbontott sekrestye nyugati falának meghagyott csonkja felhasználásával épült fel. Elbontásával kapcsolatban bizonytalanok vagyunk, talán a templom körüli feltöltés vagy közvetlenül annak megtörténte utáni időkre keltezhetjük.

Az 1. számú kutatóároknak a félköríves szentély keleti fala előtt húzódó szakaszával nemcsak a külső szintviszonyokat tisztáztuk, hanem feltártuk a felszín alatt rejtőző lábazati párkányt is. A kelet felé meredeken ereszkedő terepszint a templom északi oldalánál is megfigyelt – az épülettől kb. 6-7 méterre kezdődő – feltöltés következményeként alakult ki. A humusz alatti rétegek tulajdonképpen megegyeznek a 2. és 4. számú kutatóárkokban megfigyeltekkel, azaz a vastag feltöltés és az agyagos altalaj közötti réteg felszíne tekinthető a templomhoz csatlakozó eredeti terepszintnek. A félköríves szentélyzáródás alapozása a 2 méter mélyen húzódó agyagos altalajon nyugszik. Az alig 10 cm-es alapozási kiugráshoz az általunk középkori járószintként meghatározott réteg igazodott. Az agyagos altalajon egy 60-70 cm vastag – az alapozási kiugráshoz igazodó – szürkésbarna földes réteg húzódott. E felett egy további, 75-80 cm vastag szürkéssárga kevert feltöltést észleltünk, melyet a 20-25 cm-es humusz zárt le. Közvetlenül a jelenlegi felszín alatt bukkantunk rá az egykoron téglából és habarcsból kialakított lábazati párkányra. A feltehetően csapott félhengerből és felül ferde síkkal záródó – az alapozási kiugrástól mérve 65 cm magas – párkány kb. 15-20 cm-re ugrik a falazat síkja elé.

A hajó északi falánál kijelölt 3. kutatóárokkal úgyszintén az eredeti terep felszínét akartuk meghatározni, valamint a hajó – jelenleg föld alatt húzódó – lábazati párkányát  vizsgáltuk meg. A feltöltés ezen a szakaszon a fal mellett eléri az 50-60 cm-es vastagságot, mely a templom falától 6-7 méterre északra belesimul az eredeti felszínbe. A hajó alapozása közvetlenül az agyagos altalajra támaszkodik, alapozási kiugrása pedig 80 cm mélyen húzódik. A szürke agyagos altalaj 100-120 cm mélyen jelentkezett. Azon egy szürke, egységesnek mondható 20 cm-es réteget találtunk, melytől a felette lévő 30 cm vastag, nagyjából az alapozási kiugráshoz kapcsolódó sáv alig-alig volt elválasztható. A lépcsősen lezárt, az alapozási kiugrástól mért 58 cm magas és a fal síkja elé 15 cm-t előre ugró lábazati párkány a jelenlegi felszín alatt 30 cm-re került elő.

Az egységes nyugati homlokzat tengelyében nyílik a templom kapuja. A széles előépítményben álló szegmensíves lezárású ajtóról azonban a kutatás során derült ki, hogy másodlagos kialakítású. A jelenlegi ajtó szélessége 160 cm, vallanak magassága 230 cm, legnagyobb magassága 245 cm. Az ajtó két oldalán előkerült a mainál jóval szélesebb eredeti kapu falazott káváinak enyhén roncsolt külső széle, sőt még a váll feletti, mintegy 30-35 cm-es, rövid íves szakasza is ránk maradt. A feltehetően csúcsíves kapuzat külső szélessége 230 cm volt. Figyelembe véve a 30 cm-rel mélyebben húzódó középkori járószintet, a kapu magassága kb. 360 cm körüli lehetett. (A jelenlegi járószinttől mért vállmagassága 140 cm. A kávák a kapu szélétől 40-40 cm-re kerültek elő.) A belső oldal felől az eredeti kapu déli oldalát 60-80 cm szélességben elbontották, ám északi káváján csupán csekély mértékű roncsolást tapasztaltunk. Éppen ezért meghatározható volt vallanak magassága, mely a mélyebben húzódó egykori járószinttől mérve 190-195 cm. Feltehető, hogy a keskenyebb kapu elhelyezésekor a kívánatosnál nagyobb mértékű bontás történt. Ennek következtében megsemmisültek a közép-kori kapuzat bélletes kávái, valamint váll feletti része is.

A templombelsőben összehasonlíthatatlanul több vakolatréteget tudtunk megfigyelni, mint a külső homlokzatokon. Úgy tűnik, hogy a különböző építési szakaszok során – a külső homlokzatok lepusztult vakolatainak kényszerű eltávolításával szemben -a belsőben feltétlenül megtartották a jó állapotban lévő rétegeket és csak ott verték le, ahol rossz megtartásuk azt indokolttá tette. Mindenesetre megállapíthattuk, hogy a szentély falait (és a kibontott ablakok káváit) két középkori vakolat fedte, melyek összetételükben igen közel állnak egymáshoz. Jellemzőjük a mészrögös telítettség és az aránylag nagyméretű szemcsézettség. Az anyagot kanálhátas technikával vitték fel a falra. Az első vakolat sárgásfehér meszelésű, sárgás és mészdús összetételű. A hajó falain már csak a szentélyen másodiknak meghatározott (középkori) vakolatréteg volt megfigyelhető, mely fehér meszelésű és mészdús összetételű. A templom teljes falfelületén egy harmadik vakolatréteget is találtunk, melyen számtalan fehér meszelés húzódott. Ezt a sárgás, helyenként szürkével váltakozó mészrögös vakolatot a lábazat magasságában a cementes réteg váltja fel. Néhány ponton egy negyedik réteg (sárgás, homokos vakolat sárgásfehér és fehér meszelésekkel) is érzékelhető volt, mely talán korábbi lehet az általunk harmadik számú vakolatként meghatározott rétegnél.

A hajó déli falának három ablakáról már korábban szóltunk, mégis lényegesnek tartjuk megemlíteni, hogy a szegmensíves ablakok belső oldala felől sem találtunk korábbi nyílásokra utaló nyomokat. Mindazonáltal feltételezzük, hogy eredetileg a hajó nyugati résablakához hasonló nyílások lehettek a maiak helyén. A nyugati résablak alsó felét (mely részben a karzat mellvédjétől takart) a karzat építésekor falazták el. Az ablak szélessége 60 cm, belső szélessége 38 cm, káváinak mélysége 12 cm, vallanak magassága 149 cm. Nyugati kávájának felső szakaszát – a külső oldalhoz hasonlóan – 10 cm mélyen visszabontották. A karzat környékén tapasztalt szabálytalanságok pedig az annak elhelyezésekor keletkezett falrepedések kijavításaként értelmezhetőek.

A szentély déli, utólagosnak bizonyult csúcsíves ablakának nyugati káváján látható több szabálytalanság feltehetően – a külső felől amúgy sokkal többet mutató – középkori ablak vallanak, illetve a kb. 72 cm hosszú kávának a nyoma lehet. A hajó és a szentély csatlakozásánál – a legfelső vakolatréteg alól – az elbontott és a fal síkjáig visszafaragott diadalív csonkjai bukkantak elő. A 6-7. kutatóárokkal a kb. 70 cm széles és 52 cm hosszú diadalív 90 cm mély és 90 cm széles alapozását tártuk fel. Megállapítottuk, hogy a korábban épült, jelenleg szentélyként funkcionáló térhez csatlakozó diadalív és a hajó ugyanazon építési szakaszban készült. Ugyanakkor azt is tapasztalhattuk, hogy a jelenlegi szentély déli falának alsó felét ekkor alaposan átépítették. A kutatás nyomán kiderült, hogy az eredeti fal elé – a falazat erőteljes (8-12 cm mély) megvésése után – a szentély félköríves záródásáig tartó, ám attól határozottan elváló, de a diadalívvel kötésben álló köpenyfalat építettek. A fal visszavésése a csúcsíves ablak könyöklőjének magasságáig érzékelhető. A köpenyfal nincs kötésben a félköríves záródással. Ebben a köpenyfalban egy csúcsívekkel lezárt, kettős kegyúri ülőfülkét bontottunk ki. Befalazásának kötőhabarcsa barna föld, mely nem tartalmazott meszet. A téglák méretei: 28-29,1×12-13,1×5-5,6 cm. A felette lévő csúcsíves ablak kiképzésekor elpusztították a nyugati fülke záradékát. A fülkéket lépcsőzetesen kialakított lábazattal és fejezettel tagolt keskeny fal választja el. A fülkék szélessége 47 cm, válluk magassága 88 cm, a csúcsíveknél mért magasság 142 cm, mélységük pedig 48 cm. Az ülőpad a jelenlegi padlótól 69 cm-re húzódik. A fülkék oldal- és hátfalát – a hajóban megfigyelttel azonos – két rétegű, fehér meszelésű vakolat fedi. A fülkék hátfalát képező korábbi fal tégláinak felületét kivétel nélkül megfaragták. A vako-lattól mentes részeken jól elválasztható egymástól a korábbi fal és a köpenyezés.

Az északi oldalon a belső felől jól látszik a félköríves záródásig tartó falszakasz átépítése, mint ahogy az alatta húzódó eredeti falban kiképzett, majd elfalazott sekrestyeajtó maradványa is. A sekrestye küszöbének fészke a jelenlegi padló alatt 30 cm-rel került elő. A fészek magassága 15 cm.Az elbontott diadalív alapozásához hozzáépített L alakú téglatömböt szószék alapozásaként határoztuk meg (7. árok). A téglából falazott alapozás 120×90 cm alapterületű.

A félköríves záródás diadalív nélkül kapcsolódik a jelenlegi szentély falaihoz. A keletnyugati tengely két oldalán kibontott félköríves lezárású ablakok belső káváinak felületén is a külsőben megfigyelt két rétegű vakolatot találtuk meg. Az ablakok záradéka felett (kb. 30 cm-rel) az elbontott (negyedgömb) boltozat vallanak rövid, mintegy két sor téglából álló lefaragott indítására bukkantunk. Megállapítottuk, hogy a felette emelkedő falazat utólagos emelés. Kötőhabarcsa szürkés, mészrögös összetételű. Ebben az emelésben a déli oldalon egy aránylag nagyméretű (20×20 cm keresztmetszetű) gerendafészket bontottunk ki, amelyet feltételezésünk szerint egy meg nem valósult karzattartó befoglalójának szántak. Három kisméretű fülkét is feltártunk, melyek közül kettő egykorúnak bizonyult a falazattal. A déli oldalon lévő csúcsíves lezárású fülke 32 cm széles, vallanak magassága 36 cm, legnagyobb magassága 60 cm, mélysége 42 cm. Csúcsíves lezárását két egymásnak támasztott téglával oldották meg. Az északi oldalon két (pasztofórium) fülkét tártunk fel. Az egyik 32 cm széles, vallanak magassága 37 cm, legnagyobb magassága 59 cm, mélysége 44 cm. Csúcsíves lezárását ennek is két egymásnak támasztott téglával oldották meg. A másodlagosan kiképzett, aszimmetrikus csúcsíwel záródó fülke 33 cm széles, legnagyobb magassága 57 cm. A fallal együtt épült két fülke káváiban és hátfalukon mészhabarcsos meszelés, felette pedig fehér meszelésű mészrögös összetételű vékony vakolat húzódott. Ez utóbbi a másodlagosan kialakított fülkében is megtalálható volt. Megjegyezzük, hogy a szentély félköríves záródása az egyetlen tér, melyet eredetileg boltozat zárt le.

Az 1. kutatóárokkal, amelyet a templom kelet-nyugati tengelyében jelöltünk ki, a járószinteket határoztuk meg. Legalább olyan fontosnak tartottuk a falkutatás során körvonalazódó korábbi templom elbontott nyugati hajófala felszín alatt rejtőző alapozásának felderítését is. A hajó és a jelenlegi szentély csatlakozásától 130-140 cm-re nyugatra, közvetlenül az agyagos altalajon – amely már 80-90 cm-es mélységben jelentkezett – egy 10-20 cm vékony tégla-habarcsos réteg különült el a különben egységes szürkésbarna feltöltéstől. Úgy véltük, hogy a 90 cm széles és észak-déli irányú réteg nem lehet más, mint a későbbi építkezés során megsemmisített falalapozás maradványa. A 6. és a 7. számú kutatóárokban azonban ennél jóval több került elő. Ugyanebben a mélységben sikerült feltárnunk a – jelenlegi hajó építésekor részben elbontott – déli, illetve északi fal alapozásának erősen bolygatott legalsó sorát. Sőt, a 6. számú kutatóárok (nyugati) végében a nyugati falalapozás hosszabb szakasza is előkerült. Az elbontott alapozás felett ezen a szakaszon egy vékony planírozás volt megfigyelhető, melyet a jelenlegi hajóhoz tartozó és lejárt felületű agyagpadló zárt le, és amelyhez a fehér meszelésű vakolat tökéletesen igazodott. Az alapozások melletti cölöplyukak rendeltetését illetően tanácstalanok vagyunk, talán állványlétra befoglalására használhatták. A planírozás kb. 20-30 cm vastag, tégla-habarccsal kevert föld. Az agyagpadló 10-20 cm vastag, sötétbarna földből készült, mely a jelenlegi padlónál 40-50 cm-rel mélyebben fekszik. Ez az agyagpadló a hajó területén 15-20 cm-rel mélyebben húzódik, mint a szentélynél. Azonban a szentély keleti fala előtt három méterre az agyagpadlót egy 145 cm széles és 25-30 cm mély beásás szakítja meg, mely minden bizonnyal az oltár alapozási árkával azonosítható. Az agyagpadló a nyugati bejárat előtt tökéletesen igazodott a téglából falazott, 20-25 cm magas küszöb szintjéhez. A nyugati fal előtt a padlóra fektetett gerenda feltehetően egy korábbi karzat tartószerkezetéhez tartozhatott. A nyugati faltól 220 cm-re egy (nyugat-keleti irányba) fektetett gerenda 40×15 cm keresztmetszetű. E járószint felett még egy, sárgásbarna agyagból döngölt padlót tártunk fel. Ez a járószint már azonos magasságban – lépcső közbeiktatása nélkül – készült. Ezen a járószinten már csak a szentély területére korlátozódó tégla és a jelenlegi cementes padló húzódik. A téglák méretei: 31×14,9×6,6 cm. A kötőhabarcs szürkés, mészrögös összetételű.

A helyszíni kutatás eredményeinek kiértékelése után nem volt kétséges, hogy a templom jelenlegi alap- és térelrendezését, nyílászárórendszerét, valamint tömegformálását több építési szakasz nyomán nyerte el.

 

A TEMPLOM ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE

Az első építési periódusban egy kisméretű téglatemplom épült fel. A szabálytalan, közel négyzet alaprajzú síkmennyezetes hajóhoz negyedgömb boltozattal fedett, valamivel alacsonyabban záródó félköríves szentély csatlakozott. A hajó hossza 425 cm, szélessége a diadalívnél 450 cm, a nyugati végén pedig 510 cm és kb. 530-550 cm magas lehetett. A 2 méter sugarú szentély ennél valamival alacsonyabban – hozzávetőlegesen 480 cm-es magasságban -záródott. Az épületet idomtéglákból formált ívsoros főpárkány zárta le. A szentély lábazatának felső lezárása tégla-habarcsból kiképzett csapott félhenger, míg a hajónál a lábazat ferde síkkal záródott. A hajó és a szentély falainak vastagsága 75, illetve 85 cm. A lábazat magassága 55-65 cm.

A szentély keleti tengelyének két oldalán egy-egy tölcsérbélletes ablakot alakítottak ki. A hajó déli falát a szentély nyílásaival formailag és lényegében méreteiben is megegyező két vagy három ablak törte át. Az épület lefedésére vonatkozóan ugyan nem rendelkezünk információkkal, de feltételezzük, hogy a hajót magasan kiemelt nyeregtető fedhette. Ugyancsak nem ismerjük a bejárat pontos helyét. Véleményünk szerint azonban a feltehetően nagyon egyszerű kiképzésű kapu valószínűleg a nyugati fal tengelyében állhatott. A hajóhoz diadalív beiktatása nélkül csatlakozó szentély déli, illetve északi falában egy-egy csúcsíves, kisméretű fülkét (pasztofórium) alakítottak ki. A szentély tengelyében bizonyára oltár is állhatott. Padlója feltehetően döngölt agyag volt. A templom homlokzatait fehéressárgára meszelt vékony vakolat fedte, melyet a főpárkány és környékén egy sűrű mész-habarcs meszelés váltott fel. A belső tér falait egyszerűen csak fehérre meszelt vakolat borította.

Amint a fentiekből is kiderült az első épület nagyon egyszerű volt, kivitelezésében inkább az igénytelenség dominált. Szokványosnak mondható alaprajza, egyszerű térkapcsolása és tömegformálása, valamint félköríves ablakai, ívsoros főpárkánya, továbbá tégla-habarcsból formált lábazatai alapján az épületet a XII-XIII. század során meghonosodó, de még a XIV. század elején is épített, hosszanti elrendezésű falusi templomtípushoz sorolhatjuk (MAROSI 1975. 23-30.). Mindez persze azt is jelenti, hogy az épületen található csekély számú építészeti részletnek hagyományos művészettörténeti módszerekkel történő vizsgálata nem vezet és nem vezethet a kívánt eredményre – hiszen a templom pontos kormeghatározása alkalmazásukkal szinte lehetetlenségnek tűnik (a téma bővebb kifejtése: MAROSI 1975. 15., CABELLO-LUKÁCS 1981. 133-135.). (Csenger)sima esetében tovább nehezíti a helyzetet, hogy templomával kapcsolatos középkori adat mindeddig nem került elő és feltehetően nem is várható, továbbá – amint azt tapasztalni fogjuk – birtoklástörténete sem tartalmaz ilyen jellegű információt. Mező András adattárában nem szerepel Sima középkori temploma, így védőszentje ismeretlen előttünk (MEZŐ 2000.), de a pápai tizedet fizető plébániák között sem található meg (NÉMETH 1999.¹). Mindazonáltal nem lehet megkerülnünk a kérdést: ki vagy kik és mikor építették fel Simán a templomot?

Legelőször is tekintsük át a faluval és birtokosaival kapcsolatos történeti adatokat. A falu 1327-ben tűnik fel először a forrásokban, amikor Tatár Miklós leánya Erzsébet, Gordaa Jakab ispán felesége hitbérét és hozományát fiaira (Jánosra és Miklósra) ruházza. Tudniillik Erzsébet első házasságából (Dezsőtől) származó fiai, Dénes és Mihály Sima reájuk háramlott részének negyedét örök jogon Jakab fiainak átadják. Még ugyanebből az évből arról értesülünk, hogy Dezső fia Dénes simái és Mihály fia János mikolai nemesek perben állnak a Balogsemjén nembeli Mihály mester semjéni nemessel.² Az 1336-ban hamispénzverésért megégetett Szárazberki László simái birtokát a király lefoglalta, majd Szécsényi Tamás erdélyi vajdának adta.³ Természetesen Szárazberki testvérei, valamint fia és özvegye azonnal tiltakoztak és – mint látni fogjuk – nem egészen sikertelenül tették. Úgy látszik, hogy 1339-ben sikerült a vajdával megegyezniük. Ennek eredményeként Szárazberki fiai (Mihály, Jakab és János) simái hányadukat négy felé osztották, melyből egy rész Szécsényi Tamásnak jutott. Az egyességből azt is megtudhatjuk, hogy a testvérek és a vajda része a falu keleti fele volt, míg nyugatra Dezső fia Mihály tartozékai feküdtek.⁴ 1362-ben Szárazberki Dezső fia (aki feltehetően azonos a korábban Simainak is mondott Mihállyal) gyermektelen lévén, simái birtokrészét Mikolai Lászlóra és

János fiaira, Mihályra és Tamásra hagyta.⁵ 1401-ben Mikolai Tamás fiai (Miklós,Tamás, Benedek és Lőrinc) elfoglalták a Mikolai Domonkos szolgabíró és testvérei (László, Pál és fia Gergely) simái birtokrészén fekvő három házhelyet és azok tartozékait (Zso 11/1. 1158. reg.). Ezekből az adatokból világosan kitűnik, hogy a XIV. században Sima főbirtokosai a Simai-Mikolai-Szárazberki rokonság. A falu megalapítását Maksai Ferenc – annak ellenére, hogy első okleveles említése 1327 – legalább a XII. századra helyezi (MAKSAI 1940. 62., 207., 211. – birtokaik a középkor végére felaprózódtak), amiből persze egyáltalán nem következik, hogy ekkor a templom is állt. Mindenesetre a beregi, valamint a szatmári részekre vonatkozó adatok arra utalnak, hogy a XII. század utolsó harmadában már felépültek területünkön az első templomok (NÉMETH 2000. 8-10.). A mai Szatmár megye területén négy félköríves szentélyzáródású templomot ismerünk: a nyírtétit, a székelyit, a nyírmihálydit és a (csenger)simait. Nyírtét templomát (az enyhén csúcsíves ülőfülkéje alapján) a XIII. század végére szokás helyezni (NÉMETH 2000. 9.). Székely és Nyírmihálydi templomai ennél korábbiak, felépítésüket a XII-XIII. század fordulójára vagy a XIII. század elejére teszi a kutatás (NÉMETH 2000. 9., CABELLO-LUKÁCS 1983.⁶). Németh Péter Sima templomát velük hasonló korúnak véli. A Szabolcsban és Beregben, valamint Hajdú-Bihar megyében feltárt félköríves szentélyzáródású (kisméretű) templomok ugyancsak erre az időre keltezhetők, habár az alapfalak önmagukban természetesen pontosabb kormeg-határozásra szintén alkalmatlanok, hacsak egy-egy jól keltezhető (sír)melléklet nem siet a kutató segítségére (NÉMETH 2000. 9., MÓDY 1989.⁷, NEPPER-MÁTHÉ 1991. 135-137.⁸).

Befejezésképpen elmondhatjuk, hogy a falu birtokosa – s talán alapítója – a XIV. század első felében még szoros rokonságban álló, sőt több ízben egymás nevét is viselő Simai-Mikolai-Szárazberki atyafiság, kiknek közös származása egészen a XII. századig vezethető vissza (MAKSAI 1940. 62., 211.). Talán nem tűnik túlzásnak kijelentenünk, hogy a XII. század végén már kétségtelenül (Simán) birtokos Simai-Mikolai-Szárazberki rokonság feltehetően a század végére vagy a XIII. század elejére felépítette templomát.

A következő építkezés eredményeként jelentősen megváltozott a kisméretű templom. A hajó teljes nyugati, illetve északi és déli falának részleges elbontása után a megmaradt részhez egy 9,4 méter hosszú és 6,7 méter széles, síkmennyezettel fedett, délkeleti sarkán támpillérrel erősített hajót építettek. A magasan kiemelt tetővel fedett hajó északkeleti sarkához sekrestye csatlakozott, melyből az átjárást a templomtérbe – a korábbi hajó északi falában kialakított – rézsűs kávájú ajtó biztosította. Az új hajó déli homlokzatát három tölcsérbélletes résablak törte át. Nyugati falának enyhén kiugró előépítményében egy lépcsőzetes bélletű, csúcsíves lezárású, 230 cm széles és kb. 370 cm magas kapuzat nyílott. A hajót a korábbi templomhoz szintén csúcsíves diadalívvel kapcsolták. Ebben az új térelrendezésben kétségtelenül felismerhető a templom hármas (hosszanti) tagolása, amelyben a félköríves szentélyhez csatlakozó korábbi hajó funkciója lényegesen megváltozott. Az új hajó és a szentély közötti korábbi (hajó)tér ebben az elrendezésben mintegy szentélynégyezetként fogható fel. Déli falában helyezték el a kettős (csúcsívekkel lezárt, idomtéglákból falazott) kegyúri ülőfülkét. Ugyancsak nem elhanyagolható körülmény, hogy a sekrestyét is ebből a térből – a korábbi hajó északi falában elhelyezett ajtón át – lehetett megközelíteni. A félköríves szentély északi falában – nagyjából a kegyúri ülőfülkével szemben – egy újabb pasztofóriumot alakítottak ki.

A templomot kívül-belül egységesen kivakolták, majd fehérre meszelték. A belső padlót (a korábbi elbontása után) mélyebben képezték ki. A vékony és döngölt agyagpadló a diadalív vonalától kezdve egészen a félköríves szentélyzáródásig egy lépcsőnyivel magasabban húzódott.

Henszlmann Imre a templom építését a félköríves szentélyre, résablakaira, a támpillérek méreteire, az átlós tárnokra, valamint a csúcsíves lezárású ülőfülkére és bélletes kapuzatára való hivatkozással a XIII. század második felére helyezi. A műemléki topográfia feltehetően Henszlmannra támaszkodva a templomot szintén a XIII. századra datálja (HENSZLMANN 1864.). Véleményünk szerint azonban a hajó csúcsíves kapuzatával és kegyúri ülőfülkéjével együtt inkább épülhetett a XIV. század közepe táján. Építését szintén a Simai-Mikolai rokonsághoz kötjük, hiszen nem valószínű, hogy akár Szécsényi Tamás (aki csak néhány évig bírta a simái részeket), akár Csaholyi János itt építkezett volna. Amúgy hatalmas birtokaikhoz képest elenyészőnek számított a simái adomány. Simát a XIV. század közepén már a Mikolai család kezén találjuk.

Magáról a templomról az első alkalommal 1696 körül történik említés. Ekkor már a kálvinistáké („Istorum omnium templa Calvinistaeadministrant”) (HEVENESI). Későbbi történetét Buday Károly lelkész dolgozta fel az 1930-as években.⁹ Ebből megtudhatjuk, hogy az 1703. évi felkelés, majd az 1709. évi pestisjárvány következtében a falu elnépteledett. Sima 1710-ben (1729-ig) a szomszédos Géc filiája lett. 1717-ben a tatárok felgyújtották a templomot, amely ezután 10-12 évig romos állapotban állt. A község új birtokosai, Tunyogi Korda Mihály és felesége, Baji Erzsébet (a protestáns liturgia igényeinek megfelelően) a templomot újjáépítették (História Domus oldalszám nélkül). Úgy tűnik, hogy az építkezés 1729-ben vagy 1730-ban kezdődött el és csak 1734-ben fejeződhetett be. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy ekkor a templomot – melynek tornya fából készült – felépített álló épületként említik már meg.¹⁰

Most pedig vizsgáljuk meg, hogy az átépítés nyomán vajon milyen is lett az „új” templom. Nyilvánvaló, hogy a templom 1717-ben erősen megrongálódhatott, további lassú pusztulása még további 10-12 évig tartott. Az sem kétséges, hogy legelőször a romos falak kijavítására, megerősítésére koncentrálhattak. Ekkor falazták át a hajó északnyugati sarkát, javították ki a romos falkoronát, valamint ehhez az építkezéshez köthetjük a hajó nyugati sarkait erősítő átlós támpilléreket is. Feltehetően ekkor semmisíthették meg a hajó középkori koronázó-párkányát. A hajó statikailag meggyengült északi falát szintén támpillérrel támasztották meg. A protestáns liturgia szempontjából nélkülözhető sekrestyét elbontották, nyugati falának megtartott rövid csonkja ezután támpillérként funkcionált. A „négyzeti” tér (az első periódusban hajó) északi falának nagy részét elbontották, majd újrafalazták. A sek-restyeajtó alsó szakaszát befalazták. Az új fal tengelyében pedig egy csúcsíves lezárású ablaknyílást is kiképeztek, feltehetően az ugyancsak ekkoriban elkészült szószék megvilágítására. Az oltár elbontása után egy új – lépcső nélküli -, de valamivel magasabban húzódó agyagpadlót alakítottak ki.

Természetesen az épületet új zsindelyezett tetővel fedték. A templom falait kívül-belül újravakolták, majd fehérre meszelték. Ezzel persze nem fejeződtek be a munkálatok.

A XVIII-XIX. század folyamán végzett további beavatkozásokat – amint azt tapasztalni fogjuk – a folyamatos karbantartás, a templom berendezésének cseréje, illetve kiegészítése jellemzi.

1761-ben készült el a hajó kazettás famennyezete, valamint a nyugati kapu elé porticust emeltek (História Domus oldalszám nélkül, TOMBOR-GILYÉN 1986. 366.). Nem kizárt, hogy a karzat nyugati része és talán a padok nagy része is ekkortájt készült el. 1797-ben újfent zsindelyezték, 1799-ben pedig a szószékkorona készült el (História Domus oldalszám nélkül, TOMBOR-GILYÉN 1986. 366.). 1861-ben a karzat északi bővítését végezték el. Minden bizonnyal a padok előlapjait és magát a karzat nyugati részét is ekkor festették át kékre. Végezetül 1872-ben az új szószék készült el (História Domus oldalszám nélkül, TOMBOR-GILYÉN 1986. 366.).

1891-ben repedéseket észleltek a diadalíven. Ennek következményeként a közigazgatósági hatóság 1893-ban bezárta a templomot, egyúttal elrendelte a hibák kijavítását.¹¹

A beavatkozás következményeként a templom még meglévő – Henszlmann Imre által 1864-ben rajzban és írásban is rögzített – jelentős középkori részletei tűntek el (HENSZLMANN 1864. 152-153.¹²). Mindenesetre megállapíthatjuk, hogy a munkákat vezető kőműves nem állt a helyzet magaslatán. Nemcsak a félköríves szentélyzáródás boltozatát bontotta el, hanem a megrepedt diadalívet is – a statikai labilitás előidézőjeként pedig a hajó keleti sarkainak támjait jelölte meg, melyeket aztán szemrebbenés nélkül el is bontott. Ne gondoljuk azt, hogy ennyivel beérte. A hajó déli falának két középkori ablakát nyom nélkül tüntette el, helyükön a ma is látható két nagyméretű nyílást alakították ki. A félköríves szentélyzáródás két keleti ablakát elfalazták, míg a „szentélynégyezet” (korábbi hajó) déli ablakát szintén elbontották, az ablak alatti kegyúri fülkét pedig elfalazták. Munkájának megkoronázásaként elbontatta a bélletes nyugati kapuzatot is. Helyén egy szegmensíwel lezárt jellegtelen kaput alakítottak ki. Végezetül a már boltozat nélküli félköríves szentélyzáródást a hajó magasságáig felfalazták, majd szürkéskékre festett deszkákból összetákolt mennyezettel fedték. Feltehetően ekkor készülhetett el az agyagpadlót felváltó téglapadló. Nem sokkal e munkák befejezése után a „szentélynégyezet” elbontott déli, középkori ablakának helyére – az északról áthelyezett szószék jobb megvilágítására – egy csúcsíves, áthidaló nélküli ablakot nyitottak. Ezután már csak kisebb-nagyobb karbantartási munkákat végeztek a templomon.¹³

Juan Cabello a szerző engedélyével

 

---

1 Ezzel kapcsolatban a szerző csupán annyit jegyez meg: „Utoljára kell szólnunk azokról az egyházakról, amelyekről írásos forrásaink vagy teljesen hallgatnak, vagy igen késeiek, ám maga a templomépület bizonyíthatóan fennállt már a 13-14. század fordulóján. Ezek közé tartozik (Csenger)Sima…” (NÉMETH 1999. 101.).

2 A faluval és birtokosaival kapcsolatos középkori adatokért Németh Péternek tartozom köszönettel. ZICHY I. 304 („…possessione Syma…dionisius et Michaelfily Deseu…”), Ao II. 328 („…Dionisium filium Deseu nobilem de Sima etJohannem filium Michaelis nobilem de Mikola”) (MEZŐ-NÉMETH 1972. 40.). 1335-ben Mihály egy lólopás tanúja (Ao III. 150.) („…Michaelfilius Deseu de Syma…comitatu Zathmar”)

3 Ao III. 282. („…possessiones Zarrasberk et Symand vocatas in comitatu Zathmariensi…Ladislai de eadem Syma qui racione falsificacionis monetarum…”) (MAKSAI 1940. 211.) (Szárazberek a XIV. században vált le Mikoláról).

4 Ao V. 203. („…possessione Syma…Michaelifilio Desew…possessionum Zarrasberk et Syma…”). 1352-ben Szécsényi Tamás vajda részét Csaholyi Péter fia János szerezte meg (Ao V. 581.).

5 1357-ben Szatmár megye esküdtje volt (FEJÉR IX: 3. 688-689.). ,„JVlichaelfilius Deseu de Syma…” (Ao VI. 621.), 1391-ben Mikolai László és fiai, Pál, Domonkos és László, valamint Tamás és fiai, Miklós, Tamás, Benedek és Lőrinc, továbbá Domonkos fiai, János és Gergely tiltakoznak az ellen, hogy Simái Dezső fia Mihálynak leánya Erzsébet, Sosuar-i (Sásvár, Ugocsa m.) István fia Miklós felesége, valamint fiai, Péter és Pál, leányai Margit és Potentiána simái birtokrészüket Drág és Balk mestereknek és Balk fiainak eladják vagy elzálogosítsák (DOC.VAL. 408.).

6 Nyírmihálydiban a szentély keleti tengelyének két oldalán egy-egy résablak látható.

7 Módy György a XII. század elejére datálja Szentdemeter kb. 4×3,5 méter alapterületű templomát (Berettyóújfalu határában, Mesterházy Károly ásatása), míg a XII. század első felére helyezi a somai templomot. A kisméretű félköríves szentélyhez egy kb. 4×4 méter alapterületű hajó csatlakozik.

8 A Püspökladány határában feltárt, 4,5×4 méter alapterületű templom a XII. században épült fel.

9 A vonatkozó részek évszám feltüntetése nélkül szerepelnek a História Domusban. A korábbi, illetve a későbbi bejegyzések alapján a Buday Károly lelkész által írt történeti rész az 1930-as évek közepén vagy második felében keletkezhetett. Buday Károly a templom alaprajzát is közli.

10 Helytartótanács levéltára a MOL-ban. Acta Cassae Paroch. Dioec. Gr. no.l. Conscr. Paroch. in Processu Nagybányaiensi. 1734. f. 566., TOMBOR-GILYÉN 1986. 366. („Templum babent lapideum cum terrilignea commod”)

11 A vármegyei vegyes bizottság 1893. február 6-án szállt ki Simára (História Domus oldalszám nélkül). A renoválási munkálatok elvégzésével – Inácsi Papp Kálmán lelkész ellenkezésének dacára – Bottyán kőművest bízták meg.

12 „E templom régibb szomszédjainál, kivéve a Kis-Pelecskeét, melylyel egykorúnak tetszik; s így a hagyomány sem csatlakozik, mely a simái egyházat a számos partiak legrégibbjének tartja. Egyetlen 21’3″-nyi széles, 26′,5″-nyi hosszú hajójának főhomlokzatán két diagonal támot látunk, mely közt középen nyílik csúcs-ívvel ugyan zárt, de még a román ízlésű épszögü oldaltagozatokkal bíró kapu, sőt e kapu fölött még inkább román, mint csúcsíves, csúcsot is láthatni. A hajó déli oldalán van három felkörbe zárt keskeny ablak-közt behő tám nélkül. A diadalív 26,5″-nyi vastag. A diadal-ívnek külsőleg két egyenes állású tám felel meg…Ezen apsisban a vidéknek szokása ellenében két ablak látható, egyike észak-keletfelé, másika dél-keletfelé nézvén. A szentély déli falában ó-idomu papiszék is látható, két román korú oszloppal elválasztott helylyel, melynek mindketteje háromszöggel van födve.” A szószék is ekkor került a déli oldalra.

13 Pl. 1928-ban, amikor a zsindelyt palára cserélték. Kazettás famennyezetét az OMF 1973-ban restaurálta (TOMBOR-GILYÉN 1986. 366-368.).