Mielőtt részletesen bemutatnám és elemezném a történeti Magyarország területén előkerült Árpád- és késő középkori téglaégető kemencéket, szükségesnek látom a témával kapcsolatos eddigi kutatási eredmények bemutatását a kemencék rövid ismertetésével együtt.¹

Az első ismert – korszakunkba tartozó – kemence Csongrád–Várháton került elő még 1855-ben, amikor is a Tisza árvize egy boltozott üreget mosott ki a környezetéből kiemelkedő domb oldalából (Tari 1979. 199., Lőrinczy 1989/90. 159.). Ennek feltárása és felmérése természetesen nem történt meg, csakúgy, mint azé az 1903-ban megtalált kemencéé sem, amelyet tanyasi iskola építése során találtak ugyanennek a dombhátnak a tetején (Tari 1979. 202., Lőrinczy 1989/90. 161.). Szőlő alá forgatáskor került elő a harmadik kemence. Ezt már Csallány Gábor, a Csongrád vármegyei múzeum igazgatója feltárta, majd lefényképezése után visszatemettette (Lőrinczy 1989/90. 161. és 4. jegyzet). A lelőhelyen a negyedik kemencére 1936-ban bukkantak rá a Csongrád és Csépa között épülő műút munkálatai során. Ezt szintén Csallány Gábor tárta fel és fotózta le, a kemence pedig az építkezés folytatásakor megsemmisült (Lőrinczy 1989/90. 162. és 5. jegyzet). A feltárt objektumokat Csallány Gábor középkori fűtőalkalmatosságként határozta meg. Ezt a véleményét az üvegnegatívokat tartalmazó borítékokra írta rá. A fényképeken kívül más dokumentációt nem készített (Lőrinczy 1989/90. 162. és 6. jegyzet). Zalotai Elemér – aki Csallány beosztottja volt – szerint azért nem készült rajz és felmérés a kibontott objektumokról, mert az igazgató jelentéktelennek, illetve török korinak vélte a feltárt építményeket (Tari 1979. 199.). Csallány csak később változtatta meg a véleményét a kérdéssel kapcsolatban. Az objektumról végül mégis maradt egy rajz, amelyet Tari László és Palásti Pál emlékezetből készített, mivel a kemencét a felmérés tervezett időpontjára már széthordták. A rajz hitelességét nagymértékben növeli az a tény, hogy a kibontott kemencét mindketten látták, valamint az, hogy Tari még az ásatás elején le is  fényképezte (Tari 1979. 199.). A lelőhelyen 1959-ben Csallány Dezső és Párducz Mihály végzett egynapos próbaásatást az iskolával szemben lévő tanyaudvaron, ez azonban mindössze egy darab szarmata cserepet eredményezett, s mint Csallány írja: „… a sikertelenség és az eredmény bizonytalansága miatt további kiadásokba nem bocsátkoztunk.” (Csallány 1959. 28.) A már korábban feltárt objektumok funkciójáról eltérő vélemények alakultak ki. Mint láttuk Csallány Gábor kis kitérők után középkori fűtőépítményként határozta meg a kemencéket, s hasonlóképpen vélekedett Párducz Mihály is (Lőrinczy 1989/90. 162. és 7. jegyzet). Másként közelített a kérdéshez Csallány Dezső, aki szerint a: „…fürdő melegítőkamrájának látszó objektum jelenlétét a Tiszavidék ilyen elhagyatott helyén semmi sem indokolja, és semmiféle nyoma sincs annak, hogy Onegesios hun fővezér fürdőépítkezése óta ezen a tájon bárki épített volna ilyet.” (Csall ány 1959. 28.) Hasonló módon gondolkodott Tari László is, ő azonban a feltárt kemencéket Attila palotáinak fűtésével hozta kapcsolatba (Tari 1979. 213–214.).

A lelőhelyen Nagy Katalin végzett leletmentést. Beszámolóját röviden idézi Tari László (Tari 1979. 202.), s megjelent róla egy rövid jelentés a Régészeti Füzetekben is. Ebben az ásató valószínűsíti, hogy egy török kori fürdőépítmény nyomaira bukkant, amelynek megtalálta a tűzterét és a hozzá tartozó csatornákat (Nagy 1965.). Valójában ez az 1936-ban és 1987-ben megkutatott kemence részlete volt.²

Téglaégető kemencéket nem csak Csongrádon találtak a század első felében. Implom József Gyula–Szeregyházán 1933-ban egy Árpád-kori templomot és temetőt ásatott, s itt talált egy kisebb és egy nagyobb téglaégető kemencét, melyeket fel is tárt. A két kemence – úgy tűnik – két időszakban működött: a XII. és a XIII. században (Lőrinczy 1989/90. 174., 28. jegyzet).

Zala megyében, Pókaszepetken dokumentált egy kemencét Vándor László 1974-ben. A leletmentés során egy nagyméretű, félig földbe ásott, osztott tűzterű, rostéllyal ellátott, épített kemence került elő. A feltáró véleménye szerint az előkerült mészkőrögök, valamint a téglatörmelék alapján mész- és téglaégetésre egyaránt használták. Korát a cserepek perem formái alapján a XIII. századra datálta (Vándor 1981. 73–76.).

A következő középkori téglaégető kemencéről szóló híradás a Régészeti Füzetekben látott napvilágot Horváth István és H. Kelemen Márta tollából. A Komárom-Esztergom megyei Bajnán–Paperdőn, a Bem József utca 5. számú ház előtt előkerült kemencét az úttest szélén ásott csatornaárokkal vágták át. Feltárására nem volt lehetőség, mivel a járda, illetve az úttest alá húzódott. A kemence korát a cserepek alapján határozták meg. Maradványairól rajz, illetve fénykép készült (Horváth –Kelemen 1975.).³

Hiteles körülmények között és jól dokumentáltan került feltárásra Tiszalök–Kövestelken három egymás közelében fekvő kemence Lőrinczy Gábor ásatásán 1981–82-ben. A kemencék meglehetősen jó állapotban maradtak meg. Egyúttal sikerült feltárnia az objektumok  munkagödrét is. Az építményeket az előkerült leletek és a párhuzamok alapján téglaégető kemencéknek határozta meg. Korhatározó anyag nem került elő, csak annyi biztos, hogy a kemencéket az avar kor után építették, mivel az egyik munkagödör egy avar sírt vágott. Az ásató ezeket feltételesen az Árpád-korra keltezte (Lőrinczy 1984. 155–164.).⁴

Két nagyméretű dömösi téglaégetőről adott hírt Gerevich László 1983-ban. Korukat a XIV. századra határozta meg, megjegyezve, hogy működésük kezdete kissé korábbra is tehető. Ő volt az első, aki a feltárt kemencékhez külföldről párhuzamot hozott, nevezetesen Szlovákia területéről, Hetényből (Chotín). Elsőként ő tett közzé korabeli téglaégető kemenceábrázolást publikációjában. Bár a metszet a XVI. század második harmadából való, ez idáig az egyetlen, amelyet Magyarországról ismerünk a témával kapcsolatban (Gerevich 1983. 407–408.).

Szekeres László 1985-ben ismertette a Zenta (Senta)–Mákoson 1975-ben előkerült középkori kemencét (Szekeres 1985. 30–35.).

A Doboz–Faluhelyen végzett ásatásainak eredményeit 1986-ban tette közzé Kovalovszki Júlia. Ebben a tanulmányában mutatott be egy érdekes objektumot, amelyet a téglából épült templomtól északra mintegy 20 m-re találtak. A felszín alatt 20–25 cm mélységben került elő egy szabálytalan kör alaprajzú, kb. 5 m átmérőjű, erősen átégett felületű objektum. Feltételezése szerint itt égethették ki a templom építéséhez szükséges téglát. A templom közelsége ezt indokolja, s magam is valószínűnek tartom, azt azonban meg kell jegyeznem, hogy kör alaprajzú földfelszínre épített kemencét a néprajzi anyagból nem ismerek. Ez azonban nem zárja ki, hogy régebben nem építettek ilyet. A kérdés eldöntéséhez több hitelesen megfigyelt esetre lenne szükség, mivel erre a típusra jelenleg ez az egyetlen példánk (Kovalovszki 1986.).

Talán a legismertebb és legtöbbször idézett példa az Őriszentpéteren előkerült késő középkori kemence, melynek részletes leírását 1987-ben tette közzé Valter Ilona. A 6×5,5 m alapterületű, kavicsokból álló rostélyú kemence korát a benne talált leletanyag alapján az 1500-as évek elejére keltezte. Tanulmányában a teljesség igénye nélkül összegyűjtötte a már publikált kemencéket, s megpróbálta azokat tipologizálni. Részletesen elemezte a különféle típusokat, működési elvüket. A lelőhellyel kapcsolatban több írásos forrást említ, melyekben szó esik a téglaégetőkről. Igaz, ezek a feltárt kemencénél jóval későbbiek, ami alighanem jelzi, hogy a környéken további kemencék találhatóak
(Valt er 1981., Valt er 1983., Valt er 1987., Valt er 1989.).

Jelentősen bővítette ismereteinket Lőrinczy Gábor részleteiben már hivatkozott dolgozata. Leletmentő ásatás során 1987-ben Csongrád–Várháton tártak fel egy kemencét, amelyről utóbb kiderült, hogy azonos a Csallány Gábor által 1929-ben már megtalálttal. Ennek kapcsán Lőrinczy részletesen foglalkozott a Várháton előkerült kemencékkel, tisztázta funkciójukat, s megpróbálta rekonstruálni elhelyezkedésüket. Közzétette a Békéscsaba–Mezőmegyer lelőhelyről előkerült, Szatmári Imre által ásott kemencét, valamint beemelte a szakmai köztudatba az addig kevéssé ismert zentai kemencét. Munkájában összegyűjtötte az addig ismert kemencéket: tíz lelőhelyről tizenöt kemencét, amelyekről több-kevesebb információ állt rendelkezésre. Megpróbálta ezeket tipologizálni felépítésük, elhelyezkedésük, koruk szerint. Véleménye szerint a kemencék többségénél nem római hagyományokat követtek; kivéve talán a pókaszepetki, csongrádi és az őriszentpéteri kemencéket.
Lényeges megállapítása, hogy a kemencék mindenütt élővíz mellé települtek. Ezt a téglás mesterség vízigényével, valamint a téglák esetleges szállításával magyarázta (Lőrinczy 1989/90. 159–180.).⁵

A Tolna megyei földvárkutatás keretében végzett szondázó-hitelesítő ásatást Miklós Zsuzsa Dombóvár–Szigeterdőn. Az itt feltárt  lakótoronytól nyugatra került elő az az – egyszer már Rosner Gyula által feltárt, s általa „öregtoronynak” nevezett – épület, amelyről az újabb kutatások során derült ki, hogy valójában egy téglaégető kemence. A feltöltéséből származó dénárok tanúsága szerint működése 1270–72 előtt mindenképpen befejeződött. Ez egyúttal a lakótorony építését is datálja (Mikl ós 1999., Mikl ós 2000.).

M. Nepper Ibolya számolt be 2001-es ásatási jelentésében egy kurgánba ásott téglaégető kemencéről, mely Hajdúszoboszló–Árkos-halmon került elő. A kemencét a XII. század végére –XIII. század elejére keltezte (Nepp er 2001.).

Kárpáti Zoltán, egy rövid jelentésben tett említést téglaégetésre utaló jelenségekről Budapestről, a Zsigmond térről (Kárpáti 2000.).

A témával nemrégiben Kelemen Éva foglalkozott, aki kitért a tégla készítésére, méreteire és a bélyeges téglákra, valamint a középkori kemencékre (Kelemen 2001.).

Az újabb publikációk sorában meg kell említenem a fentebb már emlegetett hetényi kemencéket, melyeket nemrégiben publikáltak (Čurný–Romsauer 2009. 523–540.).

Autópálya építéséhez kapcsolódó megelőző ásatás során került elő 2008-ban Paks határában⁶ egy elpusztult középkori település temploma, melynek közelében egy mész-, illetve egy téglaégető kemencét találtak. (Oláh–Kele–Ács 2010. 197–248.).⁷
A fentiekben részletesen felsoroltam azokat a lelőhelyeket, ahol kemencéket találtak, illetve részletesebben idéztem azoknak a szerzőknek a véleményét, akik a témával kapcsolatban új és fontos megállapításokat tettek. Ezek sorából Valter Ilona és Lőrinczy Gábor munkássága emelkedik ki, akiknek eredményei és megfigyelései a további kutatások számára mérvadóak. A továbbiakban jómagam is megpróbálom új adatokkal és szempontokkal gazdagítani a témával kapcsolatos ismereteket.

1 A kutatástörténet bemutatásához jelentős mértékben felhasználtam Lőrinczy Gábor egy korábbi tanulmányát (Lőrinczy 1989/90.).

2 Lőrinczy Gábor szíves szóbeli közlése.

3 A teljesség kedvéért említem meg, hogy a Régészeti Füzetek 1979-ben megjelent kötetében olvasható Palágyi Szilviának egy rövid jelentése az Árpád-kori ásatási eredményeket bemutató fejezetnél, amelyből arról értesülünk, hogy Balatonfüreden, a Fürdő utca 15. számú telken árokásás közben egy téglaégető kemence került elő. A kemence munkagödrében tegula és imbrex töredékeket találtak, míg az árokban kissé távolabb Árpád- és középkori cserepeket (Palágyi 1979.). A Veszprém megyei római kori téglaégető kemencéket közlő cikkében azonban a Fürdő utcában előkerült kemence már római koriként szerepel; a közölt rajzok és fényképek alapján jogosan: a kemence felépítése és szerkezete ugyanis megegyezik a többi római kori kemence szerkezetével. Az előkerült leletanyag pedig ismételten alátámasztja a  kormeghatározás helyességét (Palágyi 1993/94. 215–220.).

4 Tanulmányában Lőrinczy Gábor hivatkozott még egy adatra a Vásárosnaményi Beregi Múzeum Adattárából (9/330), mely szerint Gyüre község (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) határában előkerült egy téglaégető kemence (Lőrinczy 1984. 157.). Az adattári jelentés szerint Gyürén a tiszai gát építésekor egy Árpád-kori téglaégető kemence látott napvilágot. Erről Csiszár Árpád vásárosnaményi múzeumigazgató értesítette Németh Pétert, a Jósa András Múzeum igazgatóját. A méreteket együtt vették fel. Ennél több adatot azonban nem találtam a kemencével kapcsolatban. (A levél másolatát Varga János, a Vásárosnaményi Beregi Múzeum igazgatója juttatta el hozzám. Segítségét ezúton is köszönöm!)

5 Nem középkori ugyan, de érdemesnek tartom röviden bemutatni a Szegvár–Kastély lelőhelyen előkerült kemencét. A volt megyeháza területén a régészeti kutatásokat Vörös Gabriella végezte 1988–1991 között, melynek eredményeit két, rövid összefoglalásban ismertette (Vörös 1991., Vörös 1993/94., ugyanaz Vörös 2000.). A dokumentáció felhasználásának engedélyezéséért ezúton is köszönetet mondok!
A kastélyt – a későbbi megyeházát – gróf Károlyi Sándor építtette 1726 és 1728 között (Vörös 1993/94. 35. 2. jegyzet). Az építkezéshez a felhasznált téglát helyben égették. A kemence sarkát az ásatások során a várnagyi épület alapjától 4 m-re sikerült megfigyelni. Ezzel kapcsolatban Vörös Gabriella a következőket írja: „Az égető kemencét sem tártuk fel, így pontos méreteit nem tudjuk, de legalább 15 m hosszú és két méter mély lehetett. A téglák kiégetése után feleslegessé vált, ezért homokkal tömték be.” (Vörös 1993/94. 36.) Az égetővel kapcsolatba hozható bejegyzést olvashatunk a gróf naplójában 1726. május 2-án: „Megjárván az épületet [Szegváron] és revidiálván a téglát s meszet, az göbölyeimet, s vetéseimet is megtekintettem és jöttem Csongrádra.” (Károlyi 1865. 212.) A kemencét 1732-re már biztosan betemették, mivel az ebben az évben készült – a kastélyt és környékét részletesen leíró – inventárium már nem említi (Szegvári inventátio – 1732: P397/183. cs.
222.; fénymásolata a szentesi Koszta József Múzeumban).
A fent említett okok miatt a kemence szerkezetét nem ismerjük részletesen, így az további következtetések levonására nem
alkalmas.

6 A lelőhely a tanulmányban Paks–Cseresznyés néven szerepel. K. Németh András azonban a középkori Tolna megye templomait bemutató kötetében arra hívja fel a figyelmet, hogy a feltárás során előkerült templom és településrészlet nem lehet azonos a Cseresznyéspuszta-dűlőben (Bíbichegy) fekvő Akalaccsal, az ugyanis az ásatás helyszínétől több mint 4 km-re ÉNy-ra fekszik. Könyvében a lelőhely hivatalos neve Paks–Vizes-dűlő. Az egykori település neve bizonytalan, talán a középkori Bir településsel azonosítható (Németh 2011. 126., 131–132. és 1481. lábjegyzet). Magam – elfogadva K. Németh András véleményét – a továbbiakban a Paks–Vizes-dűlő nevet használom. A félreértések elkerülése végett – ahol szükséges – lábjegyzetben utalok a névcserére.

7 Ugyanebben a kötetben még szerepel egy adat, mely talán egy XIX–XX. századi téglaégetőre(?) utal (Nyerges 2010. 36.).
Végül, de nem utolsó sorban röviden meg kell még említenem a középkori kemencék sorában azt a hármat, melyeket 2006-ban Vizi Márta tárt fel az M6-os autópályán, Bátaszék–Leperdpuszta lelőhelyen. Itt egy patakparton három téglalap alaprajzú, három csatornás kemencét – közülük az egyiket az idők folyamán két csatornássá alakították át – tárt fel munkagödrükkel együtt. A feltárt kemencéket önálló tanulmányban mutatja be majd az ásató. Ezúton is köszönöm Vizi Mártának a hivatkozás lehetőségét.