Feltételezések alapján meglehet, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Dessewffy család dísztárgyai közé tartozott. Szathmáry László, a múzeum volt igazgatója szerint Gombás András múzeumalapító igazgató idejében került a gyűjteménybe az 1960-as években. A műtárgy készítésének ideje a szakvélemények szerint a japán Meiji-kor (1868–1912) idejére tehető. Múzeumba kerülésének körülményei ismeretlenek. A tárgy vizsgálatának és restaurálásának eredményeképpen számos igényes és finom fémműves technikai megoldás vált láthatóvá rajta.
KÉSZÍTÉSTECHNIKAI ELEMZÉS
A 31,5 cm magas váza nagy valószínűséggel dísztárgynak készült. Alapanyaga réz ötvözet, melyre már a vizsgálatok előtt következtetni lehetett az egész felületét borító korróziós termékek zöldes-szürkés színéből. Jellegzetes, finom, aprólékos vonalakból álló díszítményei – a páva és egy énekesmadár ábrázolás, a peónia, azaz bazsarózsa és egyéb virágmotívumok, növényi indadíszek, levelek – és készítéstechnikai megoldásai – fémberakások, fémrátétek, aranyozás, vésés és különféle színű patinák alkalmazása – a japán, kínai fémművességre jellemző módszereket idézik. A díszítések a váza nyaki és hasi részén, valamint a talprészen is inda- és levéldíszek formájában jelennek meg.
A váza két oldala restaurálás előtt (fotó: Nyíri Gábor)
A vázatest kialakítása
A talpazatból négy helyen is letört részek törési felületének jellegéből, a váza nagy falvastagságából és súlyából arra lehet következtetni, hogy öntéssel készítették.
A díszítmények készítésének technikája
„A japán művészek kis felületeken gyakran egész jeleneteket, tájképet, állatcsoportokat tárnak elénk, a fejlett festészeti felfogásnak köszönhetően a legrafináltabb technikai eszközökkel. A domborműábrázolásokat, vésett rajzokat, tausírozást, különféle színű fémlapocskákat, berakást, sőt zománcokat is gyakran kombinálva egyetlen tárgy felületén egyszerre alkalmazták. Kedvelt témájuk volt a növény madár együttes ábrázolása.”2 A vázákon és füstölőkön színes ötvözetek, rátétek, berakások alkalmazásával képszerű, sokszor festői hatásra törekedtek. Mindezen technikai megoldások – a zománc kivételével – a tanulmány tárgyát képező váza felületén is megjelennek, finom kidolgozottsággal.
A vázán lévő énekesmadár motívum (fotó: Nyíri Gábor)
A váza peremét, nyaki részét, a has és a talpgyűrű felületét egyaránt vörösrézből, sárgarézből, és különféle ezüstötvözetből készült berakásokkal díszítették. Kialakításuk a tausírozás módszerével készült. Ezt a kiesett berakások helyeiről készült felvételek is jól szemléltetik.
Kiesett levél és növényszár berakások helyei (fotó: Nyíri Gábor)
Nemcsak a váza felületén látható növényi motívumokat, hanem a berakások, rátétek felületét is díszítették utólagosan véséssel és különféle profilú cizelláló szerszámok segítségével.
A peremrészen az ezüstből készített indaberakások közötti, petúniához hasonló virágdíszeket, a nyaki részen látható gránátalmadísz központi motívumát, a madarak csőrét és a páva szárnytő-tollait, illetve a farktollán lévő „pávaszemeket”, a páva alatti peónia motívumot és az énekesmadár mellett lévő virágábrázolásokat mind egyfajta hideg aranyozással emelték ki a többi motívum közül.
A megkopott hideg aranyozás bekarcolt alapja (fotó: Nyíri Gábor)
Ezüst berakással illetve aranyozással készült virágmotívum (fotó: Nyíri Gábor)
ANYAGVIZSGÁLATOK
Elektronsugaras mikroanalízis (EMA)
Az EMA3 vizsgálat célja a vázát alkotó alapfém összetételének meghatározása volt, mivel a felületén kialakult korróziós rétegek zöldes színéből arra lehetett csak következtetni, hogy alapanyaga valamilyen rézötvözet lehet. Köztudott, hogy a bronz elnevezés csak nagy általánosságban használható, fontos volt tehát az ötvözet alkotóinak pontos meghatározása. Az ötvöző anyagok arányainak tisztázása ilyen esetekben arra is lehetőséget ad, hogy a tárgyat összehasonlíthassuk más korabeli tárgyakkal. Ha ez alapján sikerül analógiának tekinthető darabot találni, az segítséget nyújthat az alapanyag származásának, a tárgy készítési helyének és eredetiségének meghatározásában is. A váza felületét díszítő berakások és rátétek anyagvizsgálata adatgyűjtés szempontjából szintén nagyon fontos.
A váza alapfémének vizsgálata, eredmények
Mikroméretű mintákat vettünk a tárgy azon részeiből, melyekből következtetni tudtunk a főbb alkotóanyagokra.Elsősorban azt vizsgálatuk, hogy a vázatest és a talprész ötvözői azonosak vagy különbözőek. A mintavételek helyének megválasztása úgy történt, hogy a mérési eredmények alapján igazolni vagy cáfolni lehessen azt, hogy a váza több darabból készült.
Az ötvözet inhomogén, ebből adódik, hogy minden mérés eredménye más. Az 1. minta négy pontján négy eltérő összetétel figyelhető meg. A 2. minta öt pontjáról öt különböző adatot kaptunk. Van, ahol kiugróan magas az ólomtartalom. Ennek oka az, hogy az ólom ötvözéskor nem tud egyenletesen elkeveredni a többi fémmel, ezért zárványok formájában marad meg.
Az eredmények kiértékelésének megkönnyítésére, ill. átláthatóbbá tételére táblázatba rendeztük az adatokat. A táblázatban a félmennyiségi vizsgálat eredményei találhatók.4
A váza alapanyagának vizsgálati eredményei (EMA)
A műtárgy díszítményeiből vett minták vizsgálati eredményei (EMA)
Röntgenfluoreszcens spektrometria (XRF) 5
A munka során lehetőség nyílt röntgenfluoreszsens spektroszkópiás vizsgálat végeztetésére is. A kézi műszerrel végezhető eljárás alkalmas arra, hogy a tárgy felületét vizsgálva, roncsolásmentesen, mintavétel nélkül, kapjunk eredményeket a vizsgált terület elemi összetevőiről. E módszerrel az alapfémet és a berakások elemi összetételét, az ötvöző anyagok arányát, valamint az aranyozást vizsgáltuk.
A röntgenfluoreszcens analízis eredményei
Az EMA és XRF vizsgálatok eredményei az alapfémre vonatkozóan kimutatták, hogy a váza felső részét és alsó talprészét is ugyanabból a rézötvözetből állították elő. A váza alapfémének összetétele: 69% vörösréz, 7% ólom és 25% cink (átlagértékek), mely alapján kijelenthetjük, hogy ólom tartalmú sárgarézből készült.
A vázáról készült röntgenfelvétel
Röntgen-átvilágítás
E vizsgálat6 alkalmazásának előnye, hogy általa megkülönböztethetőek az eltérő anyagfajták. A röntgenfelvételeken a korrózióstermék rétegek, illetve egyéb szennyeződések által eltakart díszítmények is jobban kivehetőek. A radiográfiás képek nagy segítséget jelentettek tisztítás közben. A felvételeken szépen kirajzolódtak a váza nyakán található vékony ezüst, illetve vörösréz berakások vonalai. Az is megfigyelhetővé vált, hogy a domborított madár rátétek két különféle fém (ezüst és rézötvözet) összeapplikálásával készültek. Az énekesmadár feje és szárnyai, illetve a farktolla és a páva szárny és farktő tollai is egyféle anyagként (vörösréz) jelentek meg. A kismadár háta és a páva hát- és fejrésze pedig, a növények száraihoz és a nyak résznél lévő indadísz-berakásokhoz hasonlóan ezüstből készült. A másik fő kérdés, melyre ettől a vizsgálattól vártunk választ, az öntés technikájára vonatkozott. Az öntőcsonkok és öntővarratok elhelyezkedéséből részletesebb információt kaphattunk volna az öntési technika menetéről, de sajnos a röntgenképeken ilyenek nem látszódtak.
A VÁZA RESTAURÁLÁSA
A tárgy állapotfelmérése
A váza felületét, a belsejét, illetve a díszítések mélyedéseit is földes, karbonátos szennyeződések, rárakódások borították. A műtárgy több helyen behorpadt, talprésze deformálódott, illetve abból négy helyen is letörött egy-egy darab. Oldalain két-két lyuk volt található, ezek valószínűleg fülek rögzítésére szolgálhattak, melyek az átvétel idején már hiányoztak. A tárgyon lévő fémberakások több helyen sérültek, deformálódtak, kilazultak, néhol ki is estek. A váza egész felületét egyenletes légköri, illetve zsíros szennyeződés borította, mely több helyen szinte teljesen elfedte a díszítéseket. A felszínen elszórtan fehér és sárga színű festékfoltok voltak megfigyelhetőek. A nyaki részen megmaradt egy letépett, enyves papírragasztó-darab, melyről feltételezhető, hogy eredetileg valamilyen, a tárgyra vonatkozó adatot hordozhatott. A virágmotívumokon és a madárábrázolásokon lévő aranyozás néhol megkopott, vagy eltakarta a szennyeződés. A tárgyon szabad szemmel is látható friss, illetve régi karcolások voltak.
A váza felületét zöldes, barnás, illetve néhol fekete korrózióréteg borította, amelyből réz-szulfid, réz-oxid, valamint réz-karbonát jelenlétére lehetett következtetni. Felmerült a gyanú, hogy a tárgy talprésze felett kisebb területeken a korróziós réteg réz-klorid tartalmú. A korrózió mértéke a helytől függően változó volt.
Korróziós termékek a váza felületén (fotó: Nyíri Gábor)
A váza tisztítás közben, részlet (fotó: Nyíri Gábor)
Az indadíszeket és a növények szárait alkotó, ezüstből készült berakásokat kékes-fekete szulfidréteg fedte. A madarak testén kialakított kékes patina helyenként megkopott. A váza testének és talpának összeforrasztásához alkalmazott ón forraszanyag nyomait nem dolgozták el, felületét az alapfémek korróziós termékei borították. Korábbi javítás/restaurálás vagy egyéb beavatkozások nyomait nem fedeztük fel. A váza minden sérülés és hiány ellenére alapjaiban jó megtartású volt.
A madár hátán megkopott patinaréteg (fotó: Nyíri Gábor)
Tisztítás
A lazán kötődő szennyeződések szárazon való eltávolítását felületaktív anyag (Solovet) 2%-os desztillált vizes oldatával történt tisztítás követte. A karbonátos rárakódásokat nátrium-hexametafoszfát 10%-os oldatával, kívülről egy bambuszpálcára tekert vatta segítségével, belülről átitatott papírvattás pakolással távolítottuk el. Voltak berakások, amelyek még ilyen óvatos tisztítás mellett is kiestek, mivel a horpadások miatt sérültek voltak, elhajlottak, és elváltak az alapfém felületétől. Ezeket a tisztításig az alájuk berakódott szennyeződések tartották csak a helyükön. A tisztulás folyamatát óránként ellenőriztük, illetve ugyanezen időközönként a papírvattát újra cseréltük. A talprész tisztításánál szintén ezt a tamponálásos módszert alkalmaztuk. A karbonátos rárakódásokat a váza belsejéből és a talprészről így el lehetett távolítani.
A felületen kialakult, a műtárgy állapotát veszélyeztető korróziós termékek eltávolítása helyileg, ónozott bronzokhoz használatos tisztítófolyadékkal7 történt, mely nem oldotta a megőrizni kívánt patinarétegeket. Többszöri alkalmazását követően desztillált vizes semlegesítés következett. A folyamatot meg-megszakítva a tárgy tompa szikével, illetve bambuszpálcával végzett mechanikus tisztítására is sor került. Mindez óvatosan történt, vigyázva, hogy meg ne sérüljön a tárgy felületén kialakult, illetve mesterségesen kialakított, megtartandó patina. Az aranyozott díszek tisztítását helyileg citromsavval, az ezüstberakásokét savas tiokarbamid oldattal (Argentollal), majd az ilyen módon kezelt felületek semlegesítését nátrium-karbonát porral (szódával) és desztillált vízzel végeztük.
Egyengetés
A tárgyon keletkezett horpadások kiegyengetése rezgődomborítással történt. A könnyebb alakíthatóság érdekében a váza deformált részeit hőlégfúvóval melegítettük. A munka közben nagy odafigyelést igényelt, hogy a díszítések patinázott felületei ne sérüljenek. A domborításhoz egy, a váza formájához megfelelően idomuló, derékszögben hajlított gömbacél szolgált segítségül. Az acél vízszintes részére mért óvatos ütésektől a gömbacél rezegni kezdett, aminek hatására a horpadások lassan visszaalakultak eredeti állapotukba. A munka során vigyázni kellett arra, hogy a fém anyaga nehogy túlnyúljon. 8
Az egyengetés során az alapfém ridegsége miatt néhol mikrorepedések keletkeztek a felületen. A váza esztétikusabb megjelenése érdekében az egyengetéskor keletkezett sérülések ellenére is úgy döntöttünk, hogy fontos az eredeti formához közelítő állapot kialakítása. A keletkezett repedések kitöltése színezett Duracrollal történt az esztétikai megjelenés javítása végett. Ez a metakrilát alapú, hőre lágyuló műanyag lehetővé tette felrakás után a felmelegített szikével végzett finomabb, részletesebb kialakítást. A tárgy deformálódott peremét és talpát a tervek szerint szintén hőlégfúvóval való melegítés után, egy megfelelő formájú fa alátéten egyengettük volna ki. Az átkristályosodott anyag azonban túl ridegnek és törékenynek bizonyult, ezért a visszaalakítás ebben az esetben is csak egy bizonyos mértékig sikerült.
Kiegészítés
A fül- és talprészre vonatkozólag nem sikerült megfelelő analógiát találni, ezért a hiányok pótlása itt nem volt lehetséges. Kiegészítésekre csak a növények ezüstből, illetve vörösrézből készített szárainak és a váza peremén lévő hiányzó virágdísznek az esetében volt lehetőség. A pótlások 0,1mm vastag ezüst9 és vörösréz lemezből készültek. A lemezek megfelelő vastagságát hengerléssel, méretét és alakját olló és különféle profilú reszelők segítségével alakítottuk ki. A váza horpadásainak egyengetésekor kiesett, már eleve deformálódott levélberakások formára alakítása alapfémük ridegsége, törékenysége miatt csak kitüzelésük után volt lehetséges. Ennek a műveletnek során azonban a berakások elvesztették patinájukat. A leveleket kézzel és különféle profilú fogók segítségével megfelelő ívűre kellett alakítani, hogy eredeti helyükre visszarakhatók legyenek.
Ragasztás
A kiegyengetett és helyükre illesztett berakások rögzítésében egy ún. simbari- keret segített. Ez az eszköz egy olyan háromdimenziós presszionáló keret, melyet japán lakktárgyak felvált lakkrétegeinek visszaszorítására illetve rögzítésére fejlesztettek ki, de más tárgyak restaurálásához, kiesett berakások és felvált rétegek egyenletes rögzítéséhez is alkalmazható. A keret eredetileg japán ciprusból készül, azonban nálunk ez a fafajta nem beszerezhető, ezért hasonló tulajdonságokkal rendelkező egzótát, okumét használtak a készítéséhez.11 Oldalainál kialakított nútokban mozgatható keresztlécek találhatóak, melyek belső oldalait szilikongumi lapokkal vonták be. Ezeknek, és a tárgyhoz rögzítendő berakások felületére helyezett gumilapoknak köszönhetően, a megfelelő mértékű nyomás kialakításához használt rugalmas bambuszpálcák nem mozdulnak el a felületen, és így segítik elő a berakások egyenletes rögzítését.
A gumilapok méretei formára vágással szükség szerint szabályozhatóak. A váza stabil alátámasztása papírvattába tekert polisztirol-hab lapok segítségével történt. A legfelső lap felületébe a váza nyaki és hasi részéhez illeszkedő, megfelelő méretű bemélyedéseket alakítottunk ki a még pontosabb rögzítés elősegítésére. A kiesett, kiegyengetett levélberakások és egyéb kisebb berakások Araldite Liqid Steel kétkomponensű epoxigyanta alapú ragasztó használatával kerültek a helyükre.
A simbari-keret alkalmazása; Rögzítés szilikongumi lapokkal és bambuszpálcákkal (fotó: Nyíri Gábor)
Aranyozás
Az aranyozott részek tisztítása után láthatóvá vált, hogy az aranyozás – a páva farktollain látható aranyozott „pávaszemek” esetében – a kialakult felületi korrózió és a mechanikai sérülések (súrlódás) hatására erősen megkopott. A váza esztétikus megjelenésének érdekében úgy döntöttünk, hogy a hiányos területek aranyozását pótoljuk. Ehhez a Rhodinett cég – a restaurálási gyakorlatban már bevált – sárga színű aranyozó elektrolitját alkalmaztuk, helyi mozgóanódos elektrolízissel. Azért volt ez megfelelő megoldást, mert az így kialakított aranybevonat a különféle aranyozó pasztáknál, illetve poroknál sokkal inkább megközelíti az eredeti aranyozott felszín megjelenését. Előnyös továbbá, hogy az eljárás reverzibilis, mert a felvitt réteg a pólusok megcserélésével – az aranyozó oldat használatával – visszaszedhető a felületről.
Patinázás
A berakások újrapatinázásánál a tisztított, még az eredeti patinázás nyomait őrző állapotot vettük alapul, mely korábban dokumentálásra került. Ezek alapján történt a berakások eredeti tónusának, színvilágának, a tárgy díszítményeinek, megjelenésének visszaállítása.
A sárgaréz díszítő elemek visszapatinázása szelén-dioxid tartalmú patinázó folyadékkal12 történt, melynek hatására barnás-fekete réz-szelenid keletkezik a rézötvözet felületén. A vörösréz berakásokhoz Slippe-só (nátrium-tioantimonát), az ezüstökéhez a kénmáj (kálium-szulfid és/vagy nátrium-szulfid) desztillált vizes oldatának használata volt a legmegfelelőbb megoldás. A kiegészítések esetében, ahol nehezebben fogta meg a felületet a patinázószer, ott citromsavval előmarattuk a felszínt, ezzel segítve a kénmáj reakcióját. A magasabb réztartalmú ezüstberakások esetében a kénmáj és a szelén-dioxid tartalmú patinázószer vegyes alkalmazása vált be. A megfelelő színhatás kialakítására néhol tiokarbamid 15%-os vizes oldatát használatuk. A visszapatinázás során végig figyelni kellett arra, hogy a kialakított réteg egységes, egyenletes legyen.
A patinázott felületek egységesítésére kézi csiszológépbe fogható, különféle finomságú filckorong feltétek és szőrkefék szolgáltak. A váza belsejében kénmájjal nem lehetett elérni a megfelelő színárnyalatot ezért egy vékony grafit13 alapú bevonat került a felületre. Ez csak az egységes esztétikai megjelenés elérését segítő megoldás volt. A grafit nem indít el korróziós folyamatokat, reverzibilis, a termék kötőanyaga acetonnal visszaoldható. Mechanikusan egységesen jól szétteríthető a felületen.
Konzerválás
Azokon a helyeken, ahol esély volt arra, hogy a korróziós termék réz-kloridot tartalmaz, benztriazol 2%-os alkoholos oldatát alkalmaztuk. A gyűrűs molekula datív kötéssel kapcsolódik a réz-klorid rézatomjához, és ezáltal hidrofóbbá teszi a vegyületet. A víz ennek következtében nem tud reakcióba lépni a kloridokkal.
Felületvédelem
A felület levédése Kontakt 4014 és szilikonzsír 1:1 arányú keverékével történt.
A váza restaurálására a 2007/2008-as tanévben a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Magyar Nemzeti Múzeum együttműködésében folyó iparművészeti restaurátorképzés keretében került sor. A diplomamunka témavezetője Lencz Balázs DLA, konzulense Séd Gábor volt.
Köszönetnyílvánítás
A szerző munkájához nyújtott segítségükért ezúton is szeretne köszönetet mondani dr. Lencz Balázs (Magyar Nemzeti Múzeum) és Séd Gábor (Magyar Nemzeti Múzeum) főrestaurátoroknak, valamint Dr. Járó Mártának a Magyar Nemzeti Múzeum kutatóvegyészének, és dr. Kovács Petronellának az Iparművészeti restaurátor képzés vezetőjének.
A restaurált japán váza (fotó: Nyíri Gábor)
Nagyítás a restaurált vázáról (fotó Nyíri Gábor)
Nagyítás a restaurált vázáról (fotó Nyíri Gábor)
1, A váza utólag kapott leltári száma: 08.01.01.
2, Éber 1912. 189.
3, A vizsgálatot dr. Tóth Attila fizikus végezte a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetében, munkáját ezúton is köszöni a szerző.
4, Havasi 2008. 71. A spektrumok, a táblázat, illetve a SEM-felvétel a diplomadolgozat Mellékletek c. fejezetben található.
5, Köszönet Jakab Annának, a Green Lab Magyarország Mérnöki Iroda munkatársának, a tárgyat alkotó fémanyagok összetételének meghatározásáért, melyet az INNOV-X Systems által gyártott, kézi XRF berendezés segítségével végzett.
6, A vizsgálatot Hutai Gábor a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa végezte el, akinek a munkáját ezúton is köszöni a szerző.
7, Szőke Ágnes főrestaurátor (†), a Móra Ferenc Múzeum (Szeged) munkatársa által kikísérletezett recept: 29,6 ml foszforsav, 1g benzol sav, 0,1 g 2- merkapto-benztriazol, 1000 ml desztillált víz.
8, A kiegyengetés munkafolyamata a témavezető segítségével történt.
9, A kiegészítéshez 925‰ finomságú ezüstöt használtunk.
10, A munka témavezetőjének köszönhetően vált lehetségessé a keret használata a Magyar Nemzeti Múzeumban.
11, Lényeges, hogy a keret könnyű legyen, a jobb mozgathatóság érdekében, valamint tömött, párhuzamos rostú fából készüljön, mert egyes lakktárgyak restaurálásakor magas páratartalom beállítása szükséges a lakk megszilárdulásának érdekében. A faanyag nedvesség hatására bekövetkező mozgása, vetemedése minimális kell maradjon, hogy a keret megőrizze eredeti alakját, és a rögzítési pontok ne mozduljanak el.
12, Vadászboltokban beszerezhető, csőbarnító folyadékként árulják. Az ipari patinázásban is elterjedt.
13, GRAPHIT 33, Grafit Spray gyártja: KONTAKT CHEMIE.
14, Olajos konzisztenciájú, univerzális kenő, védő, kontaktjavító, tisztító és felületvédő anyag.
IRODALOMJEGYZÉK
Edvi Illés A. (1912): A fémek szerepe az iparművészetben – Iparművészet könyve III. kötet. Szerkesztette: Ráth György. Bp. Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Kiadása.
Dr. Éber L. (1912): A bronz és az ón – Az iparművészet könyve. III. köt. Szerkesztette:
Ráth György. Bp. Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat Kiadása.
Ferenczy L. (1989): Japán iparművészet XVII–XIX. század. Budapest, Corvina.
Havasi D. Z.(2008): Egy 19. századi japán váza restaurálása. Diplomadolgozat. Magyar Képzőművészeti Egyetem.
Miller J. (1999): Antikvitások Enciklopédiája. Guliver Kiadó.
Riderer, J. (1984): Műkincsekről vegyész-szemmel, Budapest, Műszaki Könyvkiadó.
Séd G. (1979): Régészeti eredetű fémtárgyak tisztítása és konzerválása. Budapest, Múzeumi Restaurátor- és Módszertani Központ.
Tokaji Zs. (2002): Kínai jelképtár. Kaposvár, Szukits Könyvkiadó.