A késő bronzkorban az edénydeponálás szinte már általános szokásnak mondható, nem csupán a Kárpát-medencében, hanem Európa szerte. A Tisza-vidéken már számos edénydepóról van tudomásunk, és ezeknek körét szeretném bővíteni a Nyíregyházát keletről elkerülő út nyomvonalán fekvő 24. lelőhelyen előkerült edénydepók, valamint a szintén Nyíregyháza, Mega Park lelőhelyen feltárt edénydepók bemutatásával1. A két lelőhelynek csupán a neve és a feltárási ideje más2, és csupán egy út választja el most őket egymástól. Ezek egy nagy lelőhelyet alkotnak, melyet több korszakban is laktak: a neolitikumban, a késő bronzkorban és a császárkorban, az avar korban, és a honfoglaláskorban. A terület tágabb környékét, ahol a lelőhely fekszik déli, keleti és nyugati irányból egy mocsaras rész védte, északról pedig, ahol nem volt természetes védelme, egy nagy árok vette körül. Ez az árok keleti, nyugati és északi oldalról is közrefogta a település szűkebb területét, melyen keresztül egy kisebb, megközelítőleg észak-déli irányú patak is átfolyt. A kerítő árok nagy részét sikerült feltárni, követhető mind a Mega Park, mind az M3 Keleti elkerülő 24. lelőhelyen. A lelőhely földrajzi fekvése, és hogy komoly sánccal vették körül egyértelműen jelzi a terület fontosságát. Ezt pedig alátámasztja az a tény is, hogy a számos edénydepó mellett előkerült itt egy 37 karperecből álló, ópályi horizontra tehető bronzdepó, egy közel 1700 darabos, kurdi horizontra datálható bronzdepó, valamint két, szintén az ópályi horizontra keltezhető aranydepó3. További szakrális tevékenységre utal, hogy a településen öt olyan gödör került feltárásra, amelyekben emberi csontok voltak (URÁK-MARTA 2011, 157-160.).
A késő bronzkori település mintegy 800 m hosszú területen található, a változatos domborzati viszonyoktól függetlenül. A leletanyag alapján kronológiailag két fázisra osztható a település, egyrészt a Hajdúbagos/Cehaluţ csoport, másrészt a Gáva kultúra korai-klasszikus időszakára. A bemutatásra kerülő edénydepók mindegyike a Gáva kultúra idejéből való.
AZ OBJEKTUMOK ÉS A LELETEGYÜTTESEK LEÍRÁSA
A DEPÓK EDÉNYEINEK TÍPUSAI, PÁRHUZAMAI
1. típus: Kihajló peremű, csonkakúpos nyakú, kettőskónikus testű, hasán árkolással díszített edény. Hasa lefelé és felfelé álló bütyökpárral tagolt. A RBD-HA1-2 periódus egyik legnagyobb számban készített edénytípusa a Kárpát-medence keleti felében és Délkelet Európában (SZABÓ 2002, 10., 27 kép 2-4.). Ide tartozik az M3 24. lelőhely 793. objektumának 1., 6., és 7. edénye, az 573. objektum edénye. Szintén ehhez a típushoz sorolnám az M3 24. lelőhely 1194. objektumának 1. edényét. Ezek esetében a felfelé álló bütykök körül vannak árkolva.
2. típus: Kihajló peremű, ívelten csonkakúpos nyakú, nyomott gömbös testű edény. Hasát ferde, nyakát ívelt árkolás díszíti. Nagy számban eddig a dél-alföldi térségben fordult elő, főként a Bánát HA1 idejű kerámiaművességével mutat kapcsolatot (GUMA 1993, Pl. IX. 4., 10; 1995, PL. XVII. 3.; SZABÓ 2002, 10.). Ide tartozik a Mega Park lelőhely 2625. objektumának 2. edénye, és a 2943. objektum 1. edénye.
3. típus: Kihajló peremű, csonkakúpos nyakú, nyomott gömbös hasú edény. Hasa függőleges árkolással díszített, Válla és hasa alja bütykökkel tagolt. A Gáva időszakba sorolható változatától az különbözteti meg, hogy nyaka tompább szögben ívelődik, szinte majdnem hengeres. A pre-Gáva időszak egyik legjellemzőbb típusa az Alföldön (SZABÓ 2002, 9). Ide tartozik az M3 24. lelőhely 793. objektumának 2. edénye.
4. típus: Kihajló peremű, kettőskónikus testű, vállán bordaszerű tagolással ellátott edény. Hasát felfelé álló bütyökpár díszíti. Ide tartozik az M3 24. lelőhely 793. objektumának 8. edénye, az 1194. objektum 2. edénye, a Mega Park lelőhely 2625. objektumának 1. edénye, valamint – némi formai különbséggel – szintén a Mega Park 2518. objektumának edénye, valamint a 2943. objektum 2. edény. Ezeken az edényeken a bütykökön kívül nincs díszítés. Összeköti ezt a típust a 5. típussal az, hogy ezek bütykeit is belülről nyomták ki. Hasonló formájú, szinte díszítetlen darabokat ismerünk Lapuşról (KACSÓ 2011, Taf. 6. II. A).
5. típus: Kihajló peremű, csonkakúpos (egy esetben közel hengeres) nyakú, kettőskónikus testű edény. Hasa függőlegesen árkolt, melyet belülről kinyomott, négy körülárkolt bütyök tagolt. Ezt az edénytípust a Gáva kultúra vezértípusának tartják, de már megtalálható a pre-Gáva horizont leletegyütteseiben is, és egészen a HB1 periódus végéig folytatódik a készítése (KEMENCZEI 1982, Abb. 10.1-2., SZABÓ 2002, 46.). Ide tartozik az M3 24. lelőhely 248. objektumának edénye, a 793. objektum 3. és 4., az 1050. objektum, valamint a Mega Park 2211. objektumának edénye, a 3612. objektumának 2. edénye. A 248. objektum edénye annyiban tér el a többitől, hogy ennek a nyakát nem árkolták végig vízszintesen, és a bütyök nem belülről kinyomott. Ez alapján tartozhatna az 1. típusba is ez az edény, de a sűrűn árkolt bütyök inkább hasonlatossá teszi a 5. típus edényeihez. A 793. objektum 4. edénye, és az 1050. objektum edénye pedig annyiban tér el a többitől, hogy a bütykök nem felfelé állnak. Gyakorlatilag pontos párhuzamát találhatjuk az Igriţa kultúra egyik lelőhelyén (CHIDIOŞAN-EMŐDI 1983, Fig. 1.1.). Ez az edénytípus megfigyelhető a lapuş-i halmokban előkerült edények típusai között is (KACSÓ 2011, Taf. 5. 2a), a füllel ellátott változata szintén (KACSÓ 2011, Taf. 5. 3.).
6. típus: Kihajló peremű, tojásdad testű edény. Az alföldi halomsíros leletanyagban gyakori (KOVÁCS 1975. Pl. 19.1, 15. 3.; CSÁNYI 1980, 8. kép 14.). Ide tartozik a 3612. objektum 1. edénye.
7. típus: Kihajló peremű, lekerekített hastörésű, erősen kihasasodó, kettőskónikus testű edény. Mind a pre-Gáva, mind a Gáva kultúra időszakára jellemző edénytípus (SZABÓ 2002, 11). Ide tartozik az M3 24. lelőhely 793. objektumának 5. edénye.
8. típus: Kihajló peremű, perem szélén négy csücsökkel tagolt, ívelt nyakú, nyomott gömbös hasú, kettőskónikus testű edény. Hasa bekarcolt hármas ívelt vonalkötegekkel tagolt, melyeket négy-négy, felfelé és lefelé is álló, árkolt bütyök oszt meg. Ide tartozik az M3 24. lelőhely 1194. objektumának 3. edénye. Hasonló edény előfordul a Gáva kultúrában, a peremet tagoló négy csücsök nélkül (PATAY 1976, Abb. 2 4.; MEDOVIĆ1989, Tabla II-3).
9. típus: Csonkakúpos testű, kissé behúzott peremű, perem fölé emelkedő füllel ellátott edény. Ide tartozik az M3 24. lelőhely 1194. objektumának a 4. edénye. Általánosan elterjedt edénytípus a késő bronzkorban közép és délkelet Európában (SZABÓ 2002, 50).
10. típus: Kihajló peremű, rövid nyakú, kettőskónikus testű bögre. Ide tartozik az M3 24. lelőhely 793. objektumának 9. edénye. Szintén általánosan elterjedt típus a pre-Gáva és a Gáva kultúra idejében is (SZABÓ 2002, 16).
DÍSZÍTÉSEK
A 3186. objektum edénye (8. tábla A1) mutatja a legidősebb díszítést. Itt még láthatjuk a bütyök körüli kannelúrát, ami főként a Gáva kultúrát megelőző időszak sajátja (NAGY 2005, 82.) .A depókban az egyik leggyakrabban megfigyelhető díszítés az edények hasának függőleges árkolása (1. tábla A1., B1., 2. tábla 1., 3; 3. tábla 2., 4., 6-7; 4. tábla 1; 5. tábla 1; 6. tábla A1; 7. tábla A2; B1; 8. tábla B2.). Ezt a díszítésmódot a BD-HA1 időszaktól használják egyre gyakrabban (KŐSZEGI 1988. 27-35). Az 1. típus edényénél, illetve a 6. típusnál figyelhető meg a nyak ívelt vonalcsoportokkal való tagolása (5. tábla 3; 7. tábla A2; 8. tábla A1.), ami gyakori díszítéstípus a pre-Gáva időszak edényein (pl. Jánosszállás-V. SZABÓ 2002, 35. kép 1-2, 4.). A nagykállói telep anyagában is feltűnik (KEMENCZEI 1982, Abb. 9. 10.). Tovább él a HA2 és HB1 periódusokban is, de ekkor már főleg a tálak és csészék belsejét díszíti (SZABÓ 2002, 21.).
Néhány edényen megfigyelhető, hogy grafitszerűen fényezték fel (3. tábla 6-7.). Ez a módszer szintén ismerős a pre-Gáva időszakban (V. SZABÓ 2002, 21.).
A belülről kinyomott, körülárkolt hegyes bütyök (2. tábla 3; 3. tábla 4; 4. tábla 1; 6. tábla A1; 8. tábla B2.) megjelenése a lapuş-i lelőhelyhez köthető (KACSÓ 2001, Abb. 16., 20.), majd tovább él a HB1 periódusban is, tehát nem köthető egyértelműen a Gáva kultúra fiatalabb periódusához (V. SZABÓ 2002, 53.).
Néhány edény esetében megfigyelhető a perem síkozása (3. tábla 4; 5. tábla 3.), melyek a BD-HA1 időszakban jelennek meg és a HA1 időszakra általánossá válnak (V. SZABÓ 2002, 20.).
Az 1.a. típus edényein megfigyelhető, nyakon körbefutó bordadísz (5. tábla 2; 7. tábla A1.) nem tartozik a Gáva kultúra legjellegzetesebb díszítései közé. Ez a fajta dekoráció (legalábbis ehhez hasonló) a lapuş-i lelőhelyen gyakori (KACSÓ 2011, Taf. 20.).
A DEPÓK CSOPORTOSÍTÁSA, PÁRHUZAMAIK, IDŐRENDI KAPCSOLATAIK
Az edénydepókat az utóbbi években tipológiai szempontok alapján (PALALTOVÁ-SALAŠ 2002), vagy funkcióik szerint csoportosították (LINDINGER 1999, STAPEL 1999). Az Alföld térségében előkerült edénydepók osztályozásánál Szabó Gábor a funkcionális szempontok alapján különített el csoportokat (V: SZABÓ 2004). A korábbiakban bemutatott lelőhelyen előkerült depók csoportosításánál szintén járható út a funkcionalitás szerinti osztályozás, ahol figyelembe kell venni, hogy milyen más tárgyakkal kerültek az objektumba az edények, és ezeknek milyen kapcsolata lehetett egymással. A vizsgálatnál emellett fontos szempont lehet még a depók ún. morfológiai osztályozása, hogy milyen formában, helyzetben vannak az edények az objektumban. Ezek alapján az alábbi csoportosítási lehetőségeink vannak5:
Funkció alapján:
1. Egymagukban álló, díszes nagy edények (M3 24. lelőhely: 248., 573. objektumok – 1. tábla A-B, Mega Park: 2211., 2518., 3186. objektumok – 6. tábla A-B., 8. tábla A.).
2. Edény-őrlőkő, edény állatcsont vagy edény-őrlőkő-állatcsont kombinációból álló depó (M3 24. lelőhely: 1050., 1194. objektumok – 4-5. tábla, Mega Park lelőhely: 3612. objektum – 8. tábla B..).
3. Több tároló illetve tálaló edényből álló depók (M3 24. lelőhely 793. objektum, Mega Park: 2625., 2943. objektumok– 2-3. tábla, 7. tábla A-B., 8. tábla B.).
Elhelyezés (edények gödörben való elhelyezése) alapján:
1. Szájával felfelé álló edényből, edényekből, és más mellékletekből (őrlőkő, állatcsont) álló depó (M3 24. lelőhely: 248., 1050. objektumok – 1. tábla A., 4. tábla); Mega Park.: 2211. (feltételesen, az előkerüléskor az oldalára volt fordulva az edény), 2518., 2943., 3186., 3612. objektumok – 6. tábla A-B., 7. tábla B., 8. tábla A-B.).
2. Szájával lefelé és felfelé fordított edények és más melléklet (őrlőkő) kombinációjából álló depó (M3 24. lelőhely: 793., 1194 objektumok – 2-3. tábla, 5. tábla).
3. Nem lehet biztosan eldönteni, de nagy valószínűség szerint eredetileg összetörve, szétszórva a gödörbe helyezett edényből álló depó (M3 24. lelőhely: 573. objektum – 1. tábla B., Mega Park: 2625. objektumok – 7. tábla A.).
Analógiák a funkció alapján történő csoportosításhoz:
1. Gödörbe magányosan elhelyezett edény került elő Pete/Peteán, a Felsőszőcs kultúra egyik telepén (MARTA 2007b, 16., Pис 1. 4.). A Gáva kultúra lelőhelyein szintén megtalálható: Tiszaladány-Nagyhomokos (V: SZABÓ 2004,110.), Berettyóújfalu Nagy Bócs-dűlő (DANI-SZILÁGYI-SZELEKOVSZKY-CZIFRA-KISJUHÁSZ 2006, 11.), Lázári-Lubi-tag (MARTA 2007b, 116., Pис 1 8.), Érdendeleg/Dindeşti (MARTA 2007b, 16., Pис 1. 2.). A Gáva kultúra településéről való, de fémedény párhuzam a temesremetei/Remetea Mare (MEDELEŢ 1974, 95-102; SOROCEANU 2005, Abb 3. a) gödörben előkerült lelet.
2. Edény-őrlőkő, illetve állatcsont kombinációval eltett depókat ismerünk a Gáva kultúra idejéből Biharea (DUMITRAŞCU 1994, 105.), Lázári/Lazuri, Petea/Csengersima lelőhelyekről (MARTA 2007a, 116). Hazai párhuzam a Hódmezővásárhely-Kopáncsi gödör, ahol az edény mellé dörzskövet helyeztek (V: SZABÓ 1996, 6. kép 1., 31. kép). Állatcsontot is tartalmazó edénydepót ismerünk a nagyrévi kultúra településéről, Kiskunfélegyháza-Izsáki útról, ahol egy méhkas alakú gödörben 3 ép hombár került elő, valamint egy fazék marhacsigolyákkal, egy fél kőbaltával és egy ütőkővel (BALOGH 1997). Megemlíthető még a Battonyáról előkerült edénydepó, ahol kagylót is találtak az edények mellett (SZ. KÁLLAY 1986, 19.), valamint Oszlár-Nyárfaszögről két objektum is (94., 477. objektumok), itt borjúcsigolyát és koponyát szarvcsapokkal, valamint vadkanagyar töredékei tettek az edények mellé (KALICZ-KOÓS 1997, 67-69.). A hegykői edénydepóban a nagyobbik lefordított edény alatt szintén állatcsont töredékek voltak (ILON 1999, 253-254.).
3. Ebbe a kategóriába lelőhelyünkről két olyan depót sorolhatunk ahol két nagy edény volt a gödörben, illetve egy olyat, amikor kilenc edény volt a gödörben. Az első esetre az elmúlt években előkerült településekről ismerünk néhány párhuzamot: Szeged-Algyőn egy (közelebbről meg nem határozott) bronzkori lelőhelyen két gödörben is két-két teljes edényt találtak (GULYÁS 2012A, 19-20.). Makó Páli-ugar lelőhelyen, a Szőreg-Perjámos kultúra telepén szintén két edényt helyeztek a gödörbe (PÓPITY 2012, 76-77.). A mészbetétes kerámia kultúra Szűr-Szabad földek lelőhelyén több gödörben is találtak nagyméretű, összenyomott tárolóedényeket (VOICSEK 2012, 54.). A következő párhuzam Makó-Járandó lelőhelyről, a Gáva kultúra településéről való: két ép edényt és egy fenéktöredéket találtak egy gödörben (GULYÁS 2012B, 74.).
A második esetben, mint azt a leírásnál láthattuk a legnagyobb edényt középre helyezték fejjel lefelé, alja ki volt lyukasztva, benne egy bögrével, a többi edény pedig körülötte volt elhelyezve. Láthatjuk, hogy az edények nagyrészt egy formatípust képviselnek, tehát hét darab díszes, nagy tároló edény található benne, egy bögre darab, illetve egy fazék. A bögre a középső nagy edényben volt, bár nincs meg minden darabja, de nehezen elképzelhető, hogy nem szándékosan tették volna ide. Erre jelenthet párhuzamot a gyomai edénydepó (GENITO-KEMENCZEI 1990) hiszen itt is főként nagy, összeszűkülő szájú, díszes edények vannak, valamint egy széles szájú edény illetve egy bögre. A tiszacsegei edénydepónál is hasonlóak a típusok, azzal a különbséggel, hogy itt az egyes edénytípusokból több van (V. SZABÓ 2004, 9. kép 1-19.). Még továbbra is az edények összetételénél maradva, hasonló összetételű sírleletek kerültek elő Mala Vrbicán: itt is a nagy edények dominálnak, egy vagy két csészével, illetve szintén kis számú tállal, vagy más edénnyel (ROMSAUER 2003, 135.). Ebben az esetben is találunk párhuzamot a fémdepók köréből: ilyen például a hajdúböszörményi lelet: az edények esetében a három szitula dominál, továbbá megtalálható egy csésze, valamint két bogrács (MOZSOLICS 1984, 81; KEMENCZEI 1984, 172.). Arra, hogy a nagy edénybe helyezték a kis csészét, illetve csészéket a Mariensminde-i lelet (THRANE 1965, SOROCEANU 2005, Abb. 3. f.) mutat analógiát.
Analógiák az elhelyezés alapján történő csoportosításhoz:
1. A szájával felfelé állított edényből, edényekből álló depókat legtöbbször a magányosan álló nagy edény/edények esetben ismerünk. Párhuzamként ide tehető az összes eddig említett, a magányosan álló depókra hozott példa.
2. Több olyan depót ismerünk a bronzkorból, ahol egy, vagy több edény szájával lefelé lett a gödörbe helyezve6. A nyugat európai és a morvaországi depók esetében a kutatás külön megkülönbözteti azokat a depókat, ahol az edények szájukkal lefelé fordítva lettek a gödörbe helyezve (SCHAUER 1996, 408; LAUERMANN-HAHNEL 1999, 99; PALÁTOVÁ-SALAŞ 1999, 108.). Ezek az edénydepók ugyanis szinte biztosan szakrális jelentőségűek7. A szájával lefelé fordított edény hasonlatos az összetört edényhez: többé már nem lehet eredeti funkciója (tárolás) szerint használni. Az edények ilyen elhelyezése már a kora bronzkorban is ismert, Zók-Várhegyen Ecsedy István egy olyan gödröt tárt fel, ahol 6 edényt helyeztek el a szájukkal lefelé (ECSEDY 1983, 71, VIII. t. 3.). Ide sorolható például Oszlár-Nyárfaszög késő bronzkori lelőhely egyik gödre, ahol 6 darab tál és két fazék volt szájával lefelé elhelyezve (KALICZ-KOÓS 1997; KOÓS 2003, 1-2. kép), a hegykői edénydepóban szintén találunk szájával felfelé és lefelé fordított edényeket is (ILON 1999, 253, 254.). Gyulafehérváron kisebb csészék voltak szájukkal lefelé téve (MOGA 2004, 32.). Érmihályfalván/Valea lui Mihai-Groapa cu lut lelőhelyen 28 edény került elő egy gödörbe, szájukkal lefelé fordítva (ORDENTLICH 1965, 181-197; BADER 1978, 40.). Fémedény párhuzam Püspökladány: két bronz szitulát helyeztek a gödörbe szájukkal lefelé (PATAY 1990, 38-39 Nr.. 55-56.), valamint egy Szlovákiában előkerült depó, ahol szintén láthatjuk, hogy a 13 bronztárgyat tartalmazó fémedényt szájával lefelé tették a földbe (OŽĎANI 2009, 5., Obr. 4.).
A 793. depó emellett még több szempontból is vizsgálható. Egyrészt besorolható alaktanilag a 2. típusba, mivel az edények nagy része szájával felfelé áll, de a középső, legnagyobb edény szájával lefelé lett fordítva. Másfelől a szájával lefelé fordított edény köré szabályos körben helyezték el a többi edényt. Fontos, hogy a középső, szájával lefelé fordított edénybe helyezték el a kis bögrét, illetve, hogy ennek a nagy edénynek az aljára egy közel szabályos lyukat fúrtak/vágtak. Edénydepók esetében a kör alak kialakításával már a rézkorban találkozhatunk: Moldáviában, Ghelăieşti-Nedeia lelőhelyen (Cucuteni B1 periódus) a gödör közepére tállal leborított nagy edényt tettek, amelyeket még lefedtek egy szájával lefelé fordított nagy edénnyel, e köré pedig, szintén szájukkal lefelé hat bögrét (CUCOŞ 1973, 207-215; MAKKAY 1992, 219, Fig. 1. 4-6; MAKKAY 2012, 93-94., Fig. 1.). Szintén Moldáviából, és az előbbi lelettel szinte megegyező korból (Cucuteni B1a) származik az a depó, melyben négy állat plasztikát helyeztek el kereszt alakban a gödör alján, ezt lefedték egy tállal, és ezt hat, szimmetrikusan elhelyezett, szintén szájával lefelé fordított tállal rakták körbe (BOGHIAN-MIHAI 1987, 313-325, MAKKAY 1992, 219, Fig. 1. 7.; MAKKAY 2012, Fig. 2.). A körben való elhelyezésre, és a középső edény szájával lefelé fordítására jó példa a Křenůvky depó (PODBORSKÝ 1970, 28; SOROCEANU 1995, 67; 2005, 408, Abb.6 b.). Szintén erre az elhelyezési módra párhuzam a már említett szlovákiai lelőhely, ahol a IV. számú depót (három tokos balta és egy lándzsahegy) kb 1 méter átmérőjű körben kövekkel rakták ki (OŽĎANI 2009, 5., Obr. 3.). Érdekes, hogy az ide sorolt 1194. objektumban nem csupán két edény volt a szájával lefelé fordítva, hanem az őrlőkövek is a használt felületükkel lefelé fordítva kerültek a gödörbe. Funkciójuk ugyanaz lehetett, mint az így elhelyezett edényeknek.
3. Azt, hogy bizonyos edényeket szándékosan összetörve tettek volna gödrökbe, sajnos nehéz bizonyítani. Lelőhelyünk esetében inkább kizárásos alapon lehetséges, mivel a településen az edények nagy része a feltáráskor is gyakorlatilag ép volt, de legalábbis látszott egyértelműen, hogy egészben tették a gödörbe, addig valóban volt néhány gödör, ahol inkább arra a következtetésre lehetett jutni (pl. két edény esetében a cserépdarabok egymással teljesen összekeveredve, egymáson voltak), hogy a deponálás előtt már megrongálták őket. Erre szolgál analógiaként a korábban már említett Hódmezővásárhely-Kopáncsi gödör, illetve Lazuri/Lazári-Lubi-tag.
A DEPÓK ÉRTELMEZÉSE, ELREJTÉSÜK LEHETSÉGES OKAI
Edénydepók sok helyen kerülhetnek elő, és nem csupán településekhez kapcsolódhatnak, mint esetünkben. Gyakran találkozhatunk velük temetkezésekhez kapcsolódóan, de településen és temetőn kívül eső helyekről is ismerünk ilyen lerakatokat, melyek valamilyen – általunk már nem biztosan érzékelhető – szent helyhez kapcsolódhattak. Az egyértelmű, hogy a temetkezések melletti áldozati gödrök valamiképpen kapcsolódtak a halott eltemetésének szertartásához, így ezeknek az edényleleteknek a deponálása nagy valószínűség szerint csak szakrális okból történhetett (CZYBORRA 1997, 89.). Fontos párhuzamokat jelentenek a településen előkerült edénydepókhoz a temetkezési helyeken előforduló áldozati gödrök, hiszen ezek formája, és a bennük deponálásra került leletek sokszor szinte teljesen megegyeznek, illetve számos hasonlóságot lehet felfedezni egy-egy halotti áldozati gödör valamint egy településen elhelyezett depó (agyag vagy fém) összetétele, elhelyezési módja között. Az sem elhanyagolható tény, hogy a településen belül is lehettek sírok (ld. Nyíregyháza-Mega-Park), melyeknek már a puszta jelenléte utal arra, hogy az egyszerű eltemetésen túl ezek más funkciót (áldozati) is betöltöttek.
A folyamat gyakorlatilag mindkét esetben azonos: akár temetkezésről, akár az isteneknek való áldozásról beszélünk. A cél egy volt: kapcsolatot teremteni a túlvilággal. Ezek az áldozati gödrök jelentették a láncszemet az emberek és isteneik között, a sírban fekvő test és a túlvilág között.
A településen talált edénydepók esetében azonban árnyaltabb a helyzet – itt nem mindig egyértelmű, hogy az edények deponálását szakrális vagy profán okok motiválták. Míg korábban gyakoribb volt a profán interpretáció, addig mára egyre inkább teret hódít az edénydeponálások szakrális magyarázata, természetesen a megfelelő kritériumokkal. Korábban felmerült, hogy ezek az edénydepók kereskedelmi, vagy fazekas lerakatok voltak (HELLEBRANDT 1991, 107.), esetleg edényégető kemencék végtermékei. A profán magyarázat ellen szól azonban, hogy a kerámia mennyisége e depók esetében általában túl kevés ahhoz, hogy kereskedelmi célra szolgáljanak. A raktár illetve rejtekhely funkció ellen szól az a tény is, hogy ezeknek az edényeknek sokkal kisebb az értéke, mint a fémeknek. Más lenne a helyzet, ha értékes dolgokat tettek volna a belsejükbe, de ezt a mai napig nem sikerült hitelesen bebizonyítani (PALATOVA-SALÁS 2002. 145.).
Az funkció szerinti első (1) deponálási módnál láthattuk azokat a gödröket, amelyekbe egy edényt állítottak. Itt megfigyelhető, hogy ezek általában a szájukkal felfelé (elhelyezés szerinti 1. típus), tehát a természetes helyzetükben állnak, illetve egy esetben (M3 24. lelőhely 573. objektum) összetörve (elhelyezés szerinti 3. típus) került a gödörbe az edény. Az edénydeponálás e fajtájánál vetődhet fel leghamarabb a profán értelmezés, hiszen ezek a nagyméretű edények szolgálhattak egyszerűen élelem, takarmány tárolására. A szakrális értelmezés irányába mutathat az, hogy ezek az edények gyakorlatilag teljesen épek, vagy teljes egészében kiegészíthetőek. Így ez a deponálási mód magyarázható egy olyan szokással is, melynek keretében ezeket az edényeket megtöltötték valamilyen folyadékkal, és ezzel mutattak be italáldozatot az isteneknek. Ilyen áldozati tevékenységről olvashatunk az Odüsszeiában is.
Éjszinü fürge hajón mindent jól helyrekötözvén,
állítottak itallal színig telt keverőket
s így áldoztak a nemmúló örök égilakóknak,
és a bagolyszemü Zeusz-lánynak mind a közt a leginkább.
Ekkor az állatokat Perimédész Eurülokhosszal
fogta; s a combom mellől rántva ki jóhegyü kardom,
ástam a gödröt, amelynek a széle s a hossza könyöknyi;
körbe italt is töltöttem valamennyi halottnak,
tejjel mézet előbb, azután édes boritalt is, harmadszorra vizet, fölibé a fehér daralisztet.
(Homérosz: Odüsszeia, Második ének)
Emellett ételáldozatot is bemutathattak az edényekből, ennek bizonyítása azonban meglehetősen nehéz, ugyanis ritkán végeznek kémiai analízíst az edények tartalmával. Ahol ez megtörtént, ott találtak már bennük foszforban gazdag csont és élelmiszerhamut (Bezměrov, STAPEL 1999, 369.), illetve elszenesedett mezőgazdasági terményeket (Zemplinske Kopčany, STAPEL 1999, 347; DEMETEROVÁ 1988, 158.). Bármilyen áldozatot is mutathattak be, a lelőhelyen csupán ezek végtermékeit találhatjuk meg. Ilyenkor a szakrális terméket (akár ép, akár összetört állapotban) elásták, tehát gyakorlatilag kivonják a forgalomból (az összetörés ezt tovább erősíti), hogy ezzel is biztosabbá tegyék az áldozat sikerét (STAPEL 1999, 139-141, PALÁTOVÁ-SALAŞ 2002, 148-149.).
A következő deponálási módnál (2), az edény mellett központi tárgy az őrlőkő, illetve az állatcsont. Lelőhelyünkön két depó tartalmazott őrlőkövet (M3 24. lelőhely: 1050., 1194. objektumok). Az egyik esetben (1050. objektum) a szájával felfelé fordított urna mellett egy őrlőkő volt, sima, használt felületével felfelé, ezek mellett pedig állatcsont (valószínűleg kecske, vagy birka), aminek a feje hiányzik. A másik gödörben (1194. objektum) három edény is volt: egy urna, az oldalára fordítva, egy füles bögre szájával felfelé, kissé oldalra fordulva, egy díszített tál, szájával lefelé. Mellettük egy kisebb és egy nagyobb őrlőkő feküdt, mindkettő a használt felével lefelé fordítva (elhelyezés szerinti 2. típus).
Az őrlőkövet használhatták olyan áldozati cselekmény kapcsán, amely a gabonához, a vetési és az aratási munkákhoz köthető. Ilyen típusú áldozatokat ismerünk a görög mítoszokból, például Demeter és Perszephoné mítoszából, akiknek, mint a vegetáció újjáéledésének, az aratási és termékenységi isteneknek ételáldozatot mutattak be a jó termésért fohászkodva. Az őrlőkövek jelenléte a nagy edények és csészék mellett azonban nem csupán agráráldozatra utalhat. Lazuri/Lázári-Lubi-tag és Petea/Pete-Csengersima lelőhelyeken előkerült három depó a HA időszakból, melyekben a nagy edények és csészék mellett (melyek néha merőkanál formájúak és egy folyadék felszolgálására utalnak) olyan tárgyak is vannak, melyek utalhatnak a többi edény funkciójára. Ezekben a gödrökben például hordozható tűzhelyek jelennek meg (melyek forraló edények), valamint nagy tárolóedények is, 100-200 literes űrtartalommal, melyeket erjesztő edényekként is lehet értelmezni. Mivel ezekben a depókban a folyadékot felszolgáló edények olyan tárgyakkal együtt jelennek meg, melyek gabona őrlésére, főzésére és erjesztésre is szolgálhattak, felmerülhet az a lehetőség is, hogy ezek a sör főzéséhez és felszolgálásához köthető objektumok voltak (MARTA 2007a, 117-121.).
Az állatcsont megjelenése a gödörben szintén inkább szakrális tevékenységre utalhat, főként, hogy az állat feje hiányzik, tehát minden bizonnyal le lett fejezve. Ilyen esetekben gondolhatunk állatáldozatra, ami esetleg összeköttetésben lehetett valamilyen ünnepi étkezéssel. Jó példa erre a Bad-Fischau-i lelet, ahol hat korsó és háziállatok (szarvasmarha, disznó, juh és kecske) csontjai kerültek elő a gödörből (STAPEL 1999, 299.). További analógiaként szolgál a Kr. e. 3 évezredből származó, anatóliai leletegyüttes, mely temetkezési szertarás részeként került elő. E szertartás keretében először a sír mellett kiásták a gödröt, aztán a feláldozni kívánt kecske vagy bárány lábait beletették, a fejét levágták. Az így megcsonkított testet félkörívben a gödörbe helyezték, majd a levágott fejet is rátették a test közepére. Előfordult olyan szertartás is, amikor az állat testét körbetették kavicsokkal, és néhány esetben csészét is tettek az állat mellé, szájával lefordítva (DURU 1986, 170-173; MAKKAY 2012, 94.). Korban közelebb álló párhuzam a láposi/lăpuşi temetőben megfigyelhető szokás: a temetkezésre használt halmok mellett olyan halmok is vannak a temetőben, amelyekben emberi maradványok nincsenek, helyettük kupacokban elhelyezett állatcsontok, összetört edények és helyenként épülettörmelékek találhatóak (ORDENTLICH-KACSÓ 1969, 11-15.).
A nagy tárolóedényekből álló depók esetében (3) szintén felmerülhet a profán értelmezés. Ezeknek, akárcsak magányos társaiknak, lehetett tárolóedény funkciójuk, és miniatűr pinceként funkcionálhatnak, az élelmiszerek tárolására és konzerválására. Miután teljesítették eredeti funkciójukat és elvesztették tartalmukat, érintetlenül maradhattak egy adott helyen, a használatból azonban így nem vonták ki őket (STAPEL 1999, 142.). Azonban ebben az esetben is felvetődik a szakrális értelmezés. Több depó esetében megfigyelhető, hogy új edényekből áll, melyek nagy valószínűséggel egy műhelyben készülhettek, és az is valószínűsíthető, hogy ugyanazon személy gyártotta őket. Ezeket a garnitúrákat elképzelhető, hogy célszerűen készítették, és nem véletlenszerűen került egy-egy edény a depóba (PALATOVÁ-SALÁS 2002. 145.). A bemutatásra került lelőhely kapcsán megfigyelhető, hogy mind a depókon belül, mind a depók összehasonlítása esetében az edények nem csupán formai egyezéseket mutatnak, hanem készítési technikájuk is hasonló, bizonyos esetekben pedig egyértelműen feltételezhető, hogy egy mester készítette őket. A tiszacsegei depó elemzéséhez hasonlóan a több edényből álló leletek esetében megvizsgálhatjuk, hogy milyen funkciót tölthettek be az edények. A Mega Park 2625. és 3612. objektumában (itt állatcsontokkal) két-két nagyméretű edény volt. A 2625. objektum edényei szűkülő szájúak, a 3612. objektum egyik edénye szintén szűkülő szájú, tehát inkább folyadék tárolására alkalmas, a másik, tojásdad testű edény szolgálhatott termény, vagy ételféleség tárolására. Ezekben az esetekben is beszélhetünk áldozati szertartásról, akárcsak az 1. depótípusnál. Feltételezhető, hogy egy ünnepség keretében akár egy nagyobb közösséget is el tudtak látni ezekből az edényekből étellel és itallal, majd az ünnepség vagy szertartás végeztével elásták az edényeket, a korábban már említett okokból.
Az M3 24. lelőhely 793. objektumában hét darab nagyméretű edény volt, ezek mindegyike szűkülő szájú, inkább folyadék tárolására alkalmas. Egy szélesebb szájú edény volt, amibe akár szemes takarmányt is tehettek, valamilyen szilárdabb terméket. A középső, szájával lefelé fordított edényben volt egy kis bögre, ami a nagy edényekben – feltételezetten – lévő folyadék elfogyasztásához lehetett szükséges. Ez a kombináció: a nagy edény illetve csésze együttese – utalhat arra, hogy egy iváshoz kapcsolódó rituálé után deponálták őket a gödörbe. Ilyen típusú rituáléhoz kapcsolhatók azok a depók is, ahol asztali és ivókészletek vannak a depóban. Curtius Rufus Nagy Sándorról írt munkájában is olvashatunk hasonló szertartásról:
„A szent szertartás végeztével a király lakomára hívta a makedón és perzsa főembereket. A hagyomány szerint kilencezren vettek részt e lakomán, a király felszólítására közös serlegből mutatták be az italáldozatot, majd görög és barbár jósok elmondták az üdvhozó fogadalmi imádságot utánuk a vendégek -, mindenekelőtt azért, hogy az eggyé olvadt két birodalom örök szövetségben forrjon össze.”
(Q. Curtius Rufus: A makedón Nagy Sándor története, X. könyv)
A 793. objektumnál maradva még adódik lehetőség a depó értelmezésére. Érdekes lehet ugyanis a depókban lévő edények hierarchiája, mely tükrözheti a deponálást végző személyek vagy esetleg csoport hierarchiáját is. Itt ugyanis a középső edény kiemelkedik a többi edény közül: 1. méretben nagyobb, 2. ebben volt a bögre, 3. másképp helyezték el, mint a többi edényt (szájával lefelé fordítva) 4. középre tették, a többi edényt pedig köré. Hasonló felvetésre került sor, amikor a Saal vidéken az egyik depóban bronzcsészék és egy nyakék került elő. Ebben az esetben a feltárók arra gondoltak, hogy a nagyobbik díszített csésze, szemben a kisebb és díszítetlen csészékkel, jelzi egy magasabb rangú személy jelenlétét az alacsonyabb rangú asztaltársai között (HÄNSEL 1995, 74-75.). A Felsőszőcs kultúra idejéből való nyírmadai (TÓTH-MARTA 2005, Abb1., 4-9.), valamint a Gáva kultúrához tartozó tiszapüspöki (V. SZABÓ 2004, Abb. 11: 38-65.), és igrici edénydepóknál (HELLEBRANDT 1990, 11. kép 1-37.) is megfigyelhetjük az edények ilyen típusú hierarchiáját. Hasonló a helyzet a Hajdúböszörményi depó esetében is, hiszen itt a sisak jelenléte a 30 darab kard között utal arra, hogy egy magasabb rangú személy is jelen volt a sok résztvevő között.
A tárgyak körben való elhelyezése, melyben a legfontosabb darab középen található, szintén lehetőséget ad egy értelmezésre. Amint láttuk, ez az elhelyezés bronzdepók esetében is megfigyelhető, pl. egy amelyben fejjel lefelé fordított csészék vannak a depó közepébe helyezve (Křenůvky). Ez az elhelyezés egy bizonyos típusú „asztali ülésrend”-re utalhat. Xenofon Anabázisában olvashatunk egy ebédről, melyet a trák király adott.
„Ezután az ott lévő thrák előkelőségek, a görög vezérek és alvezérek, meg néhány követ a városból beléptek Szeuthészhez, és körben lakomához ültek. Mindnyájuknak három lábú asztalokat hoztak be. (…) Az osztást Szeuthész kezdte. Fogta az előtte lévő kenyereket, kis darabokra tördelte és odadobálta azoknak akiknek kedve tartotta. (…) Ugyanezt cselekedték a többiek is, akik előtt asztal állt.” Xenophón: Anabázis, VII. könyv. 3. rész.
Itt leírja, hogy a fő emberek körben ülnek egy-egy nagy edénnyel maguk előtt, és ebből osztanak a körülöttük lévő, alacsonyabb társadalmi helyzetű embereknek. Ez egy olyan szokás lehetett, amelyet a nyíregyházi depó is tükröz.
Végezetül még egy dolog a középső edénnyel kapcsolatban: az alja középen szabályosan ki volt lyukasztva. Ezzel az ún. „léleklyukkal” temetkezéseknél szoktunk találkozni. Az urnamezős kultúra Szombathely-zanati temetőjében három sírnál is megfigyelték az edény aljának kilyukasztását (ILON 2011, 95-97., 101-102., 47-49. ábra, 53-54. ábra)8. Ebben az esetben is feltételezhetően valaminek el kellett szállnia az edényből, ami a rítus során benne volt, illetve értelmezhető úgy is, hogy a kilyukasztás miatt az edényt többé nem lehetett profán célokra használni. Tehát kétszeresen megfosztották a profán használattól a későbbiekre nézve: szájával lefelé helyezték el és kis is lyukasztották az alját.
A részben bemutatásra került késő bronzkori lelőhelyen tehát összesen 11 edénydepó, két bronzdepó, két aranydepó, és öt településen belüli temetkezés került feltárásra. Ezek a számok mindenképpen jelzik, hogy a lelőhely kiemelt fontosságú lehetett, akár a környékbeli, szintén hasonló korú késő bronzkori lelőhelyek között is (M3 Keleti elkerülő 26. lelőhely, MARTA-SANA-BEJINARIU-L. NAGY-BERENDI 2010; Nyíregyháza-Tesco, Shell Üzemanyagtöltő Állomás, NAGY 2007.). Tükröt mutat a korszak áldozási szokásairól, és részben a társadalmi életéről is (SZABÓ 2004, 93.), hiszen a települést vezető közösség, közösségek életében, illetve az egyes társadalmi rétegeken belüli összetartozás kifejezésében fontos szerepe lehetett a közös áldozásoknak, esetleg a közös ital és ételfogyasztásoknak is. Ezzel meg tudták mutatni a közösségen belüli hatalmi fölényüket (bronz – és aranydepók felajánlása, elrejtése, HÄNSEL 1997, 14.) és ki tudták fejezni összetartozásukat.
1 A tanulmány egy része elhangzott a Debrecenben 2006-ban megtartott „Fiatal Őskoros Kutatók” konferenciáján a Liviu Martaval közösen tartott előadásunkban.
2 Az M3 Keleti elkerülő 24. lelőhely feltárása 2004 júniusa és novembere közt, a Nyíregyháza-Mega Park lelőhely feltárása pedig 2010 áprilisa és decembere közt folyt. A két lelőhelyen összesen 2007 bronzkori objektum került feltárásra. Ezek közül az M3 Keleti elkerülő 24. lelőhelyén 2 sír, 1 ház, 3 cölöplyuk, 1 kemence, 35 árok, vagy árokszakasz, 10 járószint, 501 gödör, 1 cserépkupac, a Nyíregyháza-Mega Park lelőhelyen 10 sír, 23 ház, 29 cölöplyuk, 12 kemence, 85 árok, árokszakasz, 1288 gödör, 6 kút látott napvilágot.
3 Az egyik egy, a másik öt darabból álló lelet.
4 A rajzok elkészítéséért köszönettel tartozom Beleznai Gabriellának és Gábor Tamásnak.
5 Mindemellett osztom Karin Kühtreiber véleményét, miszerint az egyes depók vizsgálatát, elrejtésüknek értelmezését külön-külön kell megtenni, hiszen a depókra vonatkozó általánosítások, csoportokba sorolások nem mindig jelentenek járható utat (KÜHTREIBER 1994, 105; TÓTH 1999, 33-34.)
6 A rézkorból is ismerünk számos olyan áldozati gödröt, ahol az ép edényeket szájukkal lefelé helyezték a gödörbe (BAYER 1928, 62-64; MAKKAY 1963, 3-4.). A szájukkal lefelé elhelyezett edények szokásának déli eredete lehetett, Krétán számos olyan szentélyt találtak, ahol így helyezték el az edényeket. A beléjük gondolt gonosz szellemeket igyekeztek így távol tartani (MARIANTOS 1951, 39-40.).
7 Az edények szájukkal lefelé történő elhelyezése hasonló a különböző korokban a temetkezéseknél megfigyelhető szokással, mikor a halottakat fejjel lefelé tették a sírba (tehát szájukkal lefelé), megakadályozandó ezzel, hogy a halott, illetve a lelke visszatérjen a másvilágról. Az edényekre lefordítva ezt úgy mondhatjuk, hogy megakadályozták ezek további – akár profán célú – használatát.
8 Erre a szokásra a későbbi korokból is ismerünk példákat: kelta (HORVÁTH 1987, 82, Fig. 18.), kora római kor (KOCZTUR 1998, 84.). A léleklyuk arra szolgálhatott, hogy a lélek, aki valamilyen oknál fogva a halál után is a test mellett időzik, az áldozati szertartás végeztével eltávozhasson a temetés után a lyukon keresztül. Sok edénynél figyeltek meg másodlagos égést is, aminek az lehet a magyarázata, hogy mielőtt a hamvakat beléjük tették, tisztára égették az edényeket. Az edények valószínűleg szájjal lefelé (!) fordítva álltak a tűzben, hogy ezáltal belülről tudjanak megtisztulni (KOCZTUR 1998, 84.).