A 36/c. számon futó lelőhelyet az 1993-ban végzett terepbejárás során azonosítottuk. A 4-es út mindkét oldalán gyűjtöttünk bronzkori és császárkori cserepeket az akkori autópálya-nyomvonalon. A tervezett útkorrekció miatt nagyobb felületet jártunk be, így tagoltuk szét a valószínűleg összefüggő lelőhelyet dombhátanként 36-36/b-36/c egységekre. A 36/c az út által kettévágott dombtól délre eső fekete talajú domb, amelyik a mostani csatornaparton van. A csatornát valószínűleg az egykori vízmederbe ásták bele, tehát a 36/c. lelőhely az egykori települések vízparti része. Mivel a csatorna túloldalán a szintén bronzkori és császárkori 137. lelőhely fekszik, valószínűleg egy és ugyanazon, hosszan elnyúló települések kaptak különböző számokat. Végleges megállapítást a leletanyag feldolgozása után tehetünk.
A lelőhely két szintje: középen a feltöltődésbe ásott császárkori gödrök, szélen pedig a sárga altalajba ásott objektumok. A feltöltődés alján kemény, valószínűleg természetes réteg alakult ki, amelyiket a császárkori objektumok ásásakor hol átvágtak, hol nem
A feltárás elkezdődött 2005. július 25-én Gergely Balázs vezetésével, akitől aztán előbb Almássy Katalin és Istvánovits Eszter vette át az irányítást, végül Almássy Katalin vezetésével fejeződtek be a feltárások október 10-én.
A feltárt terület nagysága: 6188 m2.
A lelőhely egy kisebb, közelítőleg É-D-i háton húzódik. Délről – a vízpartról – észak felé haladva a hát egyre magasodik.
A légi felvételen is jól látszik, hogy a homoktalaj színe többször változott. A feltárandó terület közepe táján például egészen sötét lett, amelyikben az objektumfoltok nagyon rosszul látszottak. Ennek oka, hogy itt egykor kisebb természetes mélyedés lehetett, amelyben összegyűlt a különböző korok humusza és szórvány anyaga. Érdekes módon éppen itt volt a legsűrűbb a lelőhely, míg a domb tetején „elfogytak” az objektumok. Ez a réteg a bronzkor és császárkor közötti időszakban tovább vastagodott és sok császárkori gödör ebbe volt beleásva. Vagyis gyakorlatilag kétszer kellett humuszolni, ha nem akartuk elpusztítani a császárkori gödröket.
A vizsgált területen egy késő bronzkori és egy több rétegű császárkori telep részletét, illetve egy V. századi temetőt tártunk föl. Ezt néhány Árpád-kori objektum színezte. Legnagyobb jelentősége az V. századi temetőnek van, amelyiket gyakorlatilag teljesnek tekinthetünk. A 34 sír mélysége változó, voltak rendkívül sekélyek és igen mélyek is. A halottakat koporsóban temették. Ezek lenyomata is a legtöbbször megfigyelhető volt.
A temetkezések leletanyaga gazdag, különösen szépek voltak az ékvéséses fibulák és a csontfésűk.
Fibula és fésű az V. századi temetőből
A települések közül a legkorábbi, késő bronzkori falu átlagosnak tekinthető. A császárkorban viszonylag hosszan lakhattak ezen a részen, mivel több esetben megfigyelhető volt a házak megújítása vagy egymásra építése. A már megszokott módon nagy számban tártunk fel méhkas alakú, igen mély, valószínűleg gabona tárolására használt vermeket. Voltak füstölők is. A legérdekesebb császárkori objektum egy műhely – feltételezéseink szerint kovácsműhely – volt. A lelőhely legintenzívebb települése a császárkori volt.
Előkerült egy gödörbe dobott halott is. Érdekessége, hogy nyakperecét meghagyták annak ellenére, hogy a halott nem minden része került a gödörbe.
Az Árpád-korban talán egy tanya lehetett itt, mivel egy házat és körülötte három gödröt találtunk ebből az időszakból.
A változó, néha löszös vagy agyagosabb homoktalajban a fém- és csonttárgyak esetenként igen rossz állapotban maradtak meg.
Az ásatáson dolgozott: Cristian Virag, Ciprian Astalos és Babolcsi Andrea régészek, Mester Andrea régész-technikus, Bene Zsuzsa, Heipl Mónika (Szeged) és Szalkó Tímea (Miskolc) egyetemi hallgatók, Beleznai Gabriella és Csernok Klára rajzolók.
Almássy Katalin–Gergely Balázs–Istvánovits Eszter