„Az 1905. év tavaszán egy betegemtől egy régi agyag edénykét kaptam ajándékba. „Ősiségről beszélő eszköz” volt az, egy bronzkorszaki urna temetőből való ételcsésze. Elárulta azt a bronzkori forma szépség, a csin, a vékony falazat, nem korongon készült volta, a jellegzetes bronzkori bütykös és hornyolatos díszítése, mázatlansága, de már finom iszapolt agyaggal „srékely”-lyel való bevontsága, és simítással eszközölt fényessége. E bronzkori agyagedényke vezetett arra a gondolatra, hogy kipuhatoljam hol és minő körülmények között találták s ha mindezeket megtudom, ugy ásatásokat is végeztessek. Több napi fáradozás után sikerült is megtudnom a találási helyet; a „Bujtost”.

Így kezdtem el ásatásokat eszközöltetni és folytattam azt 10 éven át pénzt és időt nem kimélve, kitartással, régész buzgalommal s fáradozásaimnak meg lett az eredménye, amennyiben a bujtosi Urna temetőből több mint nyolcezer darab bronzkori agyag kerámiát és sok bronz, kő és csont eszközt bír régiség gyűjteményem. (…)

(…) A bronzkori nő agyag munkás volt s a kezdetleges müszerekkel ő készitette a müvészi érzékre valló agyagedényeket; amelyekben soha nem ismétli meg önmagát. Állításomat bizonyítja ez Urna temetőből kiásott bronzkori agyag kézlenyomat – dactyloscopia – mely egy fedő alján található s amely unicum! „Néma, hallgatag, és mégis ősiségről beszélő szerszám” mondaná elhalt nagy tudósunk: Hermann Ottó.

Elárulja ez a kis női kéz lenyomat, hogy a körmök egyformán lekoptak, az ujjak hegyét el nem érik s ez mind az agyagmüvesség gyakorlása közben az agyag gyurása, a csillámpala összezuzott porával való keverés s agyag edények mintázása folytán keletkezett. Az a kis női kéz már a bronzkorban gyapjuból szőtt ruhákat varrt az ő kezdetleges csonttűjével; de attól nem kopott volna le igy s ily nagy mértékben a körme s akkor még nem manicuröztek. (…)

(…) Meg kell emlékezzek még azon 50 darabnál több, 2 cm-től 11 cm. közötti átmérővel biró lapos, vékony, kerekalaku, széles durván lesimitott bronzkori agyagedény fenekéből készült tárgyakról, amelyeket ugy látszik a régészek idáig figyelemre sem méltatták, kezdetleges mivoltuk miatt, de amelyet én urna fészekben találtam és „kacsázóknak” neveztem el.

Véleményem szerint ezzel hajigálta a bujtosi tó vizét a bronzkori vidám gyermeksereg s abban találta örömét, ha a víz tükrét laposan érintő cserépdarab „kacsázó” a vizről ivekben felpattanva fodrozza a tó vizét, ugy amint azt a vizből felszálló vadkacsa szokta fodrozni.

Saáry Sándor