Csizmadia Zoltán festőművész

Megtekinthető: 2017. június 18-ig, nyitvatartási időben.


Csizmadia Zoltán festőművész

70 éve, hogy pár tehetséges fiatal művész megszervezte a nyíregyházi Szabadiskolát. Akik itt tanítottak és tanultak, ma már elfoglalták méltó helyüket a magyar képzőművészet Pantheonjában. A hivatalos nevén Bessenyei György Képzőművészeti Népfőiskola egy bentlakásos tanfolyam volt tehetséges munkás és parasztfiatalok számára. Általános célkitűzése, hogy magyar lelket, magyar kultúrát adjon a magyar nép széles rétegeinek Szabolcs vármegyében. A kezdetben Ősz Dénes és Berki Nándor vezette iskolában színvonalas oktatásban részesültek a növendékek. A szakmai ismeretek elsajátítása mellett művészettörténetet, néprajzot, magyar irodalmat és filozófiát is tanulhattak a hallgatók.

Itt kezdte művészeti fejlődését a mátészalkai születésű Csizmadia Zoltán és itt került szellemi kapcsolatba Rudnay Gyula és Medgyessy Ferenc művészetével. Már ekkor kiemelkedett tehetségével sorstársai közül, hiszen négy Nyíregyházán készült szénrajzát már 1951-ben beválogatták a debreceni Déri Múzeum egy kollektív kiállítására.

A következő évben felvételt nyert a Képzőművészeti Főiskola festő-szakára, ahol Fónyi Géza és Bencze László voltak a mesterei.

1964-ig Budapesten, majd két évtizeden át Veszprémben élt, ahol a város támogatásával és Derkovits díjasként (1965–68) gondtalanul dolgozhatott. Tíz éven át a Magyar Képzőművészek Szövetsége Észak-dunántúli Területi Szervezetének Veszprém megyei titkára volt.

Már főiskolás korában megismerkedett a vásárhelyi művészettel. A népi, nemzeti világhoz való kötődését már ekkor sajátjának érezte. A főiskolai tanulmányok befejezése után egyre több időt töltött Mártélyon és Vásárhelyen. Hódmezővásárhelyen ismerkedett meg a kerámiakészítés technológiájával is. Sok kísérletezés és tapasztalatszerzés után születtek meg nagyméretű, dekoratív kerámia muráliái Veszprémben, Budapesten, Balatonfűzőn és Mátészalkán.

Ki fogalmazhatná meg pontosabban a művészetről vallott felfogását, mint maga a művész:
„ Az  „alföldi festészet” szellemiségét, Tornyai, Rudnay, Medgyessy hagyományát kezdettől fogva sajátomnak, és magamra nézve kötelezőnek éreztem. Számomra ez nemcsak a magyar falu, a parasztság, a táj realista ábrázolását jelenti, hanem sokkal inkább azt, hogy ők teremtették meg a művészi kifejezés népi, nemzeti nyelvét, s annak, aki nem idegen, hanem saját nyelven akar szólni, ez a hagyomány örökség, lelki, szellemi erő, irányító mérték.  A magyar nép gazdag hagyományainak őszinte szeretetével és megbecsülésével a művekben azt kell hangsúlyozni, ami a nemzeti szellem lényege, sajátja. Ezt kéri számon tőlünk Európa kultúrája, amelynek gazdagításához az itteni színek felvillantásával járulhatunk hozzá. A néphagyomány és a ráépülő nemzeti kultúra megbecsülése a történelmi tudaton túl a jövő felelős vállalását jelenti: értékek megőrzése mellett értékek teremtését. Korunk nagy hibája az újszerűség túlbecsülése, túlhajszolása, az, hogy a bizarrnak, sőt az együgyűnek is rangot ad, ha újnak tekinthető. A mindenáron való újatakarás vezetett a művészet kiüresedéséhez”. – vallja a festőművész.

E sorokat olvasva még inkább érthető Csizmadiának a népi, nemzeti világhoz való kötődése. Képein a paraszti környezet, a szántóföldek, a csendes vízpartok és holtágak békés világa vagy a pusztulásnak indult tanyavilág szomorú valósága, eleven erővel hatnak a nézőre. A bomló tetejű pajták, szertehagyott szerszámok és a „rakoncájukat veszetett szekerek” egy elhagyatott világ hű lenyomatai.

Csizmadia Zoltán nemcsak tanúja, de aktív részese volt az 1956-os forradalom eseményeinek. Az akkor átélt borzalmakat évtizedekig hordozta magában, hiszen a történtekről évtizedeken keresztül nyíltan beszélni nem lehetett.  Így műveiben is csak 1990 után jelenik meg 1956, mint téma. Az emlékezés jelentőségét hangsúlyozva, arra törekszik, hogy realista módon, drámaian adja vissza a forradalom és a megtorlás napjainak eseményeit.

2001-ben jelent meg a feleségével közösen írt, és az általuk felkutatott dokumentumokból összeállított  A Magyar Képzőművészeti Főiskola részvétele az 1956-os forradalom- és szabadságharcban c. kötete, majd ezt követte 2016-ban ’56 Magyar Ifjúsága című könyve megjelenése.

Szellemi atyja, elindítója és szervezője volt a Székely Hadosztály Emlékműve 1955. évi, újbóli felállításának – eredeti helyén – Mátészalka és Kocsord között a Kraszna partján.

 

Madár Xiména
művészettörténész