„Széchenyi István és a Tisza szabályozása 1846-ban„

A Magyar Nemzeti és Duna Múzeum, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Megyei Levéltár, illetve a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság támogatásával készült bemutató korabeli tervek, vázlatok, térképek, festmények segítségével idézi a 225 esztendeje született gróf Széchenyi István életét és munkásságát.

A gyűjteményben fellelhető egy szögmérő eszköz, a teodolit és egy talicska, mely dolgozott a Tisza szabályozás idején is. A tárlat kurátora, Mohácsi Endre történész berendezett egy reformkori enteriőrt, illetve egy szobában jelenteket vetítenek a Hídember című filmből.
A festmények közül kiemelendő Barabás Miklós 1860-ban készült nagyméretű Széchenyi portréja, melyet a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Önkormányzat kölcsönzött a nyíregyházi Vízügyi Palotában, augusztus végéig látogatható kiállításnak.


 

Vízrendezés

A Tisza szabályozásának kezdetét a történettudomány 1846. augusztus 27-re teszi. Ezen a napon emelte az első kapavágásra kezeit ünnepélyesen Széchenyi István Andrássy Károly tiszadobi birtokán. Ám mielőtt az első és ünnepélyes kapavágásra sor kerülhetett volna az Urkomi magaslat mellett, Széchenyinek hosszú utat kellett megtennie élete utolsó nagy kalandjának elindításához. A Tisza kiszámíthatatlan viselkedése nem a 19. század problémája volt és az árterületek csökkentésére már korábban is voltak lokális törekvések. A folyó áradásaival szemben töltésekkel védekeztek, amelyek emelésének tárgyában a vármegyéknek egymás között kellett határozni az 1613. évi törvény XXVII. paragrafusa értelmében. Összehangolt árvízvédelemről a török kiűzéséig és az azt követő betelepítési próbálkozások évtizedeiben nemigen beszélhetünk. A tiszai vármegyék „vízügyi” politikájára általában a nagyobb árvizes periódusok voltak nagy hatással. A 18. század közepétől majd egy évszázadnak kellett eltelnie, mire érdemben kezdtek foglalkozni a folyók szabályozásának problémáival. Az 1751-es nagy szentesi és vásárhelyi árvíz hatására az ugyanezen évi országgyűlés XIX. törvénycikkelye szabályozta a folyókon létesített „káros” malmok helyzetét, mert „…a víz gyorsabb lefolyása akadályoztatván, záporok által növeltetve, gyakran kiáradnak és a mellettük fekvő területeket elposványosítják és mocsárosítják, és azt a földet amely a folyók mellett a legtermékenyebb szokott lenni, teljesen műveletlenné és terméketlenné teszik…”. Az 1830-as nagy tiszai árvíz hatására az 1836. évi törvények XXXVI. paragrafusa szerint a „… közhatározat következtében épített gátak által a víz öntésektől…” akinek birtoka oltalmaztatik, az a munkálatokból és meghatározott mérték szerint annak anyagi vonzataiból is ki kellett vennie a részét. De a törvények cizellálása sajnos nem vitte előbbre a Tisza problémáját. A vármegyék az újabb áradások kiküszöbölésére saját kezükbe vették az ügyet és létrehozták saját folyó szabályozási egyleteiket. 1843-ban Zemplén vármegye, majd 1844-ben pedig Bereg vármegye hívta életre szabályozó társulatát. Nem sokkal később már nyomtatott formában is olvasható volt a Zempléni Vízi Társaság Tisza szabályozási programja.

 

A Tisza szabályozása a szabadságharc előtt

Széchenyi István utolsó politikai villanása kétségkívül a Tisza szabályozásának kezdeti stádiumba való léptetése volt. Ő ugyanis a tiszai vármegyéket egy nagy egységben képzelte el, ahogyan az 1846-ban napvilágot látott írásában az „Eszmetöredékek”-ben nevezte ezt az országrészt: a „Tisza-völgye”. Jól látta, hogy az áradások – és azok hosszadalmas és kártékony következményeinek – problémáját nem lehet a vármegyékre támaszkodva megoldani. Jól példázza ezt a Zempléni Vízi Társaság esete Szabolcs vármegyével 1843-ban. A Zemplén megyei vízi károk enyhítésére és persze megelőzésére létrejött társulat rögtön felvette a kapcsolatot a szomszédos megyékkel, akik természetesen rögtön szimpátiájukról biztosították a regéci, herceg Breczenheim Ferdinánd elnöklete alatt álló társaságot. A helyzet azonban korántsem volt rózsás, ugyanis a zempléni társaság által kidolgozott Tisza szabályozás a szomszédos vármegyékre nézve nemhogy nem biztonságos, hanem káros lett volna. Erre először a zempléni társaság egyik Szabolcs vármegyei tagja, Andrássy Károly hívta fel az elöljárók figyelmét. Andrássy 1843 március 22-én keltezett levelében arra figyelmeztet, hogy a nagyobb árvizek elkerülése érdekében Szabolcs vármegyének sürgősen egyeztetni kell Zemplén vármegyével. Andrássy gróf levelével egy időben Szabó Mihály Szabolcs vármegye főmérnöke is arra a következtetésre jutott, hogy a zempléni tervezet Szabolcs vármegye területeire káros elemeket tartalmaz. Az előrelépést nagyban segítette, amikor Széchenyi 1845 augusztusában a helytartótanács közlekedésügyi osztály vezetője lett. A gróf 1845 őszén Vásárhelyi Pállal és Tasner Antallal bejárta a Közép- és Alsó-Tiszát, aminek hatására megírta és 1846 elején kiadta a Tisza-szabályozási programját. Január 19-én megalakult a Tiszavölgyi Társulat, amely a „…Tiszavölgyön vízszabályozási célokra alakult társulatok…” összeolvadását jelentette. Széchenyi a munka kivitelezését a fő tervező Vásárhelyi Pálra szerette volna bízni, mert így látta biztosítottnak a munka zavartalan és zökkenőmentes folyását. Azonban Vásárhelyi Pál 1846 áprilisában hirtelen elhunyt. Vásárhelyi terveit némileg átalakította az 1845-ben József nádor által meghívott Pietro Paleocapa velencei vízmérnök. Az 1846 augusztus 27-én megkezdődött munkálatok 1847-re kifulladtak és majd csak a szabadságharc leverése után folytatódtak. Eredményeképpen több, mint 100 km hosszú töltésszakasz és kilenc nagyobb átmetszést kezdtek el a folyó felső szakaszain.

 

Mohácsi Endre
Történész. a kiállítás kurátora

 

A Kállay Gyűjtemény nyitva hétfőtől péntekig, 8-16 óráig a Széchenyi u. 1.szám alatt.