“Lélektől lélekig”

Nagy István kiállítás

Válogatás az Antal-Lusztig gyűjtemény anyagából


A székelyföldi születésű Nagy István az akadémiai és műkereskedelmi divatoktól távol, az izmusokat figyelmen kívül hagyva építette egyedülálló életművét. Festészete a magyar művészet legnagyobb teljesítményei közé tartozik. Az egyik legkiválóbb realista festőnk, akinek művészete egyszerre archaikus és modern. Már népiskolai tanító volt az alföldi Homokmégyen, amikor Keleti Gusztáv felfedezte tehetségét. Előbb a budapesti Mintarajziskolában, majd Münchenben és Párizsban tanult. Tanulmányai és külföldi utazásai során megismerte kora legfrissebb művészeti áramlatait, de egyéni hangját már itthon találta meg. A nagy metropoliszokból, izmusok, múló divatok szolgálatából az út végül is a természet felé vezetett vissza. Nincsen más iskola.” – vallotta. Nagy István sajátos utat talált: nem tartott fenn állandó műtermet, hanem a csíki hegyekben kóborolva alkotott. Témája a szülőföld lett, a hazai táj, és az ott élő emberek belső feszültségektől sem mentes, balladai sűrűségű világa. Lényegre törő művészete a konstruktivizmus és az expresszionizmus stílussajátosságaival rokon. Ám formanyelvére leginkább az erdélyi népművészet hatott. 1933-ban végleg letelepedett Baján feleségével és fiával. Több mint 4000 művét tartják számon, ezek többsége ma három országban található meg (Románia, Szerbia és Magyarország), műveit őrzik a Magyar Nemzeti Galériában, a szabadkai (Subotica) múzeumban, legtöbbet a bajai múzeumban, a Kecskeméti Képtárban külön kiállító terem mutatja be képeit, számos képe magángyűjteményekben van.

 

 

Madár Xiména
művészettörténész