“Az orvos kezel, a természet gyógyít”

 

 

orvoslas3A gyógyítás kezdetei

Az emberiség történetét a kezdetektől végigkísérték a betegségek és azok gyógyításának fejlődése. Az orvoslás tudománya az ókorban is – mint a többi mesterségnél –  apáról fiúra szállt. Kezdetleges orvoslást feltehetően már az őskorban is alkalmaztak, mégis lényegesebb eredményeket gyógyítással kapcsolatban csak az írásbeliség megjelenése után, az ókorban ismer a történettudomány.

“Minden emberi testben vér, taknyosság, sárga és fekete epe van. Ezek képezik természetét (sajátos mivoltát), belőlük származnak a betegségek, tőlük függ az egészség. Akkor áll fenn egészség, ha ezek az alapanyagok krázis, erő és mennyiség szempontjából tökéletesen helyes arányban keverednek el egymással. Akkor lép fel betegség, ha valamelyik alapanyag a kelleténél több vagy kevesebb, vagy valahol a testben elkülönül és nem elegyedik a többihez. Amikor az egyik alapanyag többé nem rendeli alá magát és elkülönül, nemcsak az a hely betegszik meg, amit elhagyott, hanem az is, ahova kiömlik, amit eláraszt, fájdalmat és gyötrődést okoz. Ha több ürül ki valamelyik nedvből, mint amennyire túlsúlyban van, ez a kiürülés is szenvedést szerez.”/Hippokratész/

 

orvoslas2Az emberi természet gyökerei

Az ókori orvos-tudósok hamar rájöttek arra, hogy az orvoslás egyik fontos eleme a megelőzés:

“Azokról a betegségekről mondhatunk legbiztosabb véleményt, prognózist, amelyeknek rövid az előkészítő ideje és jól ismerjük az okát. Ezeket úgy kell kezelni, hogy az okkal szállunk szembe. Így megoldódik az, ami a betegséget meghatározza a testben.”

Galénosz (görög származású római orvos) ifjúkorától kezdve orvosi pályára készült, tizenhat évesen már egy római gyógyító intézményben dolgozott és tanult. Hippokratész tanítását követve sokat utazott és többek között az alexandriai orvosi iskolában is tanulmányokat folytatott, majd hazatérte után gladiátorokat gyógyított. A harcosokon ejtett sebek gyógyítása során sok tapasztalatot gyűjtött és még több új felfedezést tett.

 

Kísérletezések kora

A koraközépkorban az orvoslás fejlődése megtorpanni látszott Európában. Az ókori görög, római és keleti tudósok tapasztalatait, tudását a bagdadi központú arab világ fejlesztette tovább.

Az európai gyógyítás majd csak a 11. században (épp az arab orvoslás lassú hanyatlása után) kezdett el fejlődni lassan. Az egyház véleménye erősen megoszlott a betegek ápolását illetően, ám mégis saját keretein belül az írástudó szerzetesség munkájának gyümölcseként kezdett újra fejlődni, akik nagy szeretettel forgatták az egyház által őrzött antik orvosi írásokat. Az emberi anatómia alapos ismerete nélkül azonban a betegápolás inkább rossz emlékeket égetett a páciensek emlékezetébe, már ha túlélték a kezeléseket.

 

Egy elavult módszer?

Dacára a reneszánsz kor emberi boncolásokra felépített új látásmódnak az orvostudományban a Galénosz által lefektetett tanok erősen tartották magukat. William Harvey 1616-ban  felfedezte, hogy a szív pumpálja a folyamatos körforgásban lévő vért a testben, amely zárt rendszert alkot. Harveynak merőben új vérkeringés modelljével sikerült megcáfolni a görög tudós évszázados elméletét. Az orvostudományra és annak gyakorlatára sajnos kevés hatást gyakorolhatott Harvey felfedezése. Az érvágás használata az orvoslásban közkedvelt maradt.

orvoslas1

 

Sebészet a harctereken

A háborús sérülések kezelése természetesen már az ókorban is ismert volt, számos ábrázolást ismer a történettudomány a témában.

A hadisebészet mint az orvostudomány egyik szakága csak később alakult ki. Az első könyvre amely kifejezetten a háborús sérülések gyógyításával foglalkozik egészen a 15. század első feléig kellett várni.

Az először 1517-ban Strassburgban kiadott könyvében a korabeli harci sebesülések gyógymódjáról számolt be. A gyakran előforduló fejsérülések ellátásáról így írt: ”Végy tépést, gyujtsd meg gyertyánál és így tömjed bele az érbe, amelyből a vér csurog. Ha ez nem segít, végy páva-ganajt és azt tett a vérző sebre. Ha még ekkor se szünik meg a vérzés, hints a sebre porrá tört oltatlan meszet bőven és kösd le az egészet kenderkóccal. Ha pedig a vérzés olyan érből jön, amelyhez kívülről nem férhetsz hozzá, akkor önts a sebbe választóvizet(salétromsav): Ha ellenben megfoghatod az ért, akkor varrd el és kauterizáld a csontját, vagyis égesd el tüzes vassal, akkor bizonyos lehetsz benne, hogy eláll a vérzés.”

 

Gyógyfüvekkel a betegségek ellen!

Elődeink valószínűleg táplálékkutatás során, véletlenül fedezték fel azoknak a növényeknek a kedvező hatását, amit orvosságként is használni kezdtek. Mások vélekedése szerint az ember az állatoktól leste el a gyógynövények használatát. A korai társadalmakban a gyógynövények ismerete hatalmat jelentett. A gyógyítás hosszú időre összekapcsolódott a hitélettel, a gyógyfüvek ismerői gyógyítók és egyben szellemi vezetők is voltak.

gyogynovenyek-dptn7x7ze-960


NKA