“Ágyúk bömbölnek, hogy Reng a világ bele”

 

Időszaki kiállítás

A kiállítás az 1848/49-es forradalom és szabadságharc csatáiban elengedhetetlen szerepet játszó tüzérséget tárja az érdeklődő látogatók elé. A különböző ágyúk és lövegek, melyeket a honvédek győztes harcokban zsákmányolva és a híres Gábor Áron műhelyeiből állítottak csatasorba, döntően befolyásolták a szabadságharc menetét. A tárlaton a nagyközönség élethű makettek és korabeli kiegészítők mellett eredeti ágyúcsővel is szembe nézhet!

Megtekinthető: március 15 – június 12. között. 


A tüzérség, mint önálló fegyvernem már az ókortól meghatározó szerepet töltött be a hadviselés történetében. A haditechnikai fejlődésben a tűzfegyverek tökéletesítése természetes válasz volt a várak és más erősségek védekező szerepének egyensúlyozására. A 17. század háborúihoz képest a 18. század konfliktusai jelentősen megváltoztak a tüzérség szélesebb alkalmazásának köszönhetően. A kőből épült magas vékonyabb falú várakat egyre inkább a néhány méter magas, ám több méter széles falú erődök és erődítmény-rendszerek váltották fel. Az ipar forradalmának hatására a hagyományos háborúk, melyeknek középpontjában a várak álltak lassan kiszorultak a történelem színpadáról.

Az ágyúk és lövegek előállítása és használata is egy sor változáson esett át a 17. századtól a 19. század első harmadáig. A 17. században az ágyúkat vasból öntötték egy előre elkészített negatív mintába. A löveg csőfuratát nehezen tudták azonos méretűre és az ágyú teljes közepére helyezni. Azaz az ágyút készre öntötték és a művelet végeztével már csak a cső tisztítása volt hátra. A cső belseje az öntéstechnikának köszönhetően befelé szűkült, hogy az öntés után könnyebben el lehessen a távolítani a csövet kitöltő anyagot. Az így előállított ágyúk csövének belseje mindig eltértek és a használat során a lövedék melletti hézag változó volt és az ágyú hatásfoka csökkent. A 17. század második felében kezdett elterjedni egy újfajta öntési technika, amikor az ágyút függőleges formába öntötték, amivel a folyamat közben keletkezett hibák számát redukálták kevesebbre. A 18. században a mesterek rájöttek, hogy az ágyú legfontosabb része a cső belső része, így azokat először nyers formára öntötték és azután készítették el az ágyútesten a csőfuratot.

Az új technikának köszönhetően az ágyúk teljesítménye is nőtt a csőfuratban keletkező hézag csökkentésével. A 19. században három, hat, kilenc és tizenkét fontos ágyúkat alkalmaztak. A font az ágyú űrméretét jelentette, amelyet az ágyúgolyó súlyából számítottak. Egy font körülbelül 0,5 kilogrammnak felelt meg. A lövegek fejlődésével természetesen a töltet és a lövedékek is haladtak a korral. Feltalálták a gránátot, a srapnelt és a kartácsot is széles körben alkalmazták a csatatereken. Döntő változáson a 19. század elején estek át a tüzérségi eszközök, amikor is az ágyúkat öntöttvas helyett bronzból kezdték gyártani. A bronzból öntött lövegek ára a kétszeresére rúgott, cserébe a súlyuk a felére csökkent. Így egy hatfontos ágyú tömege 1,6 tonnáról 8 mázsára fogyatkozott, ami nem csekély változás volt a hadseregeknek legfontosabb fegyverük szállításában.

Az 1848/49-es szabadságharc csatáinak csodafegyverei voltak a honvédtüzérség által zsákmányolt és a Gábor Áron által készített ágyúk, melyek sok-sok csata kimenetelét döntötték el.

 

Mohácsi Endre
történész-muzeológus, a kiállítás kurátora