„ A mező vadjai, az ég madarai…”

A csúszómászóktól Laurence Oliver-ig


Ahogy a múzeumlátogató közönség már megszokhatta, a Régészeti Osztály időről-időre új időszaki kiállítással jelentkezik. 2011-ben a „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön…” című tárlat keretében igyekeztünk bemutatni néhányat a Dunától keletre előkerült kincsleletek közül, míg az elmúlt év végén, kapcsolódva az országos régészeti vándorkiállításhoz, „Üzenet” címmel gyűjtöttük össze az utóbbi években előkerült jelentősebb leleteket megyénk területéről.

2013-ban a Jósa András Múzeum múzeumi éjszakája a vadászat jegyében szerveződött s az új régészeti kiállítás tematikája is ennek megfelelően alakult: középpontjába az állatok kerültek.

A bibliai teremtéstörténet fonalát követve szerettük volna bemutatni azokat a régészeti leleteket melyek az állatokhoz kötődnek, illetve azokon keresztül hozzánk emberekhez.

Maga a régész a leghétköznapibb módon találkozik az állatokkal: egy településásatáson a kerámiatöredékek mellett a leggyakoribb leletanyag az egykor vadászott, halászott és tenyésztett állatok csontjai.

Az állatok ( egyes fajok jobban, mások talán kevésbé) a legkorábbi időktől szorosan hozzátartoznak az emberiség kultúrtörténetéhez, szakrális és profán módon egyaránt: egyesek eredetmondák, mítoszok főszereplői lettek, mások táplálékforrásul szolgáltak az ember számára, megint mások az emberek „munkatársaivá” és barátaivá váltak az évezredek, évszázadok folyamán.

Már az utolsó jégkorszak vadászai is előszeretettel ábrázolták a környezetükben élő állatokat, (nyugodtan kijelenthetjük, olykor művészi igénnyel) köztük olyan fajokat is melyek azóta már nem  részei a bioszférának. Ezeket a mamutokat, gyapjas orrszarvúakat, barlangi medvéket láthatjuk viszont a barlangfestményeken míg más állatokat a csontból készült lándzsahajítókon vagy ún. kommandópálcákon jelenítettek meg.

Az újkőkorban a termelő gazdálkodásra való áttéréssel, az állatok háziasításával majd tervszerű tenyésztésével kiszámíthatóbbá vált a létfenntartás. Talán ezért is jelennek meg a juh és a kecske mint plasztikus díszek a kora neolitikus edényeken. Tudjuk a rézkorban a földműveléssel szemben megnő az állattartás szerepe, a kései rézkorból származó agyagból készült kocsimodellek és szarvasmarha temetkezések e nagy testű kérődző megnövekvő jelentőségét bizonyítják. Az első steppei nomád nép bevándorlása is ekkorra datálható, mely folyamat megértéséhez feltétlenül ismernünk kell a ló háziasításának körülményeit.

Szembetűnő, hogy az őskor folyamán háziasított állatok mind a mai napig megőrizték jelentőségüket akár a gazdasági folyamatokban, akár „csak” mint házikedvenc.

 

Tompa György