Kaszakalapács


A különlegesen díszített kaszakalapács 1932-ben került a Jósa András Múzeum néprajzi gyűjteményébe Kiss Lajos gyűjtése nyomán. A falusi kovács keze munkáját dicsérő kaszakalapács nélkülözhetetlen eszköze volt a kasza karbantartási műveletének. A gyárból kikerült kasza éle, vastagsága miatt rendszeres javításra szorult, ezt naponta egyszer, aratás idején azonban kétszer is elvégezték, hogy megfelelő vékonyságú legyen. A kaszák hibásodás, alak és minőség tekintetében más és más kalapálási eljárásokat igényeltek, kalapálásuk vidékenként eltérő volt. Kiss Lajos gyűjtései nyomán tudjuk, hogy megyénk területén a gazda ülő helyzetben üllő segítségével kalapálta a kaszát, hogy előkészítse az élezésre. A kaszapengét az üllőre fektették, majd a kaszakalapáccsal alaposan végigverték. Lényeges volt, hogy a kasza éle ne legyen csipkésre kalapált. Ha a kasza éle túl keménynek bizonyult, kirakták a cseréptetőre, hogy a nap melegétől meglágyuljon és könnyebben tudják élezni, kalapálni.

Az itt bemutatott kaszakalapács egyélű hasábalakúra kialakított feje vasból, nyele akácfából készült. Használója bizonyára jobbkezes lehetett, ugyanis a kalapács nyelén közép magasságban félkör alakú bemélyedés figyelhető meg, ami a jobb kéz hüvelykujjához illeszkedik. Alkotójának és használójának kiléte homályba vész, annyi azonban bizonyos, hogy művészi érzékkel megáldott kovács készítette, aki mesterjegyekkel látta el a kalapács fejét, mely különös gonddal megmunkált, gazdagon díszített. Két oldalán a csillag motívum ismétlődik, melyet keretbe foglal a széleken a rovátkás díszítősor.

Lőrincz Alexandra