Középkori bronzkorpuszok

A nyíregyházi Jósa András Múzeumban három középkori bronzkorpuszt őriznek három különböző lelőhelyről: Petneháza, Napkor, Peceszentmárton. Az előbbiek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, míg az utóbbi a mai Románia területéhez tartozó egykori Bihar vármegyében található, Nagyvárad mellett. A körmeneti-/oltárkeresztekről származó korpuszok több mint egy évszázaddal ezelőtt kerültek be a múzeumba, közel egy időben (1900, 1902, 1909). A későbbi leltározások során a petneházi és napkori korpusz lelőhelyét felcserélték, és emiatt korábban rajzuk és képük is téves lelőhelynévvel került közlésre. A nemrégiben történt feldolgozás során a tárgyakat kétséget kizáróan lehetett azonosítani, s a régi tévedéseket tisztázni. 

A korpuszok előkerülési körülményeiről nem sokat tudunk, a pontos lelőhelyek és lelőkörülmények ismeretlenek. Datáló leletek és a tárgyakhoz tartozó keresztek nem kerültek be a múzeumba. A korpuszokat bronzból öntötték, frontális felületüket aranyozták, ami azonban mára már csak nyomokban figyelhető meg.

A korpuszok korát egyéb adatok híján csak régészetileg értékelhető hasonló darabok (párhuzamok) és a művészettörténeti kutatások segítségével lehet közelebbről meghatározni.  

Ezek alapján a képeken látható tárgyak közül a petneházi darabot lehet a legkönnyebben besorolni, ezt ugyanis a legelterjedtebb magyarországi típusba, az ún. kalocsai feszület és köréhez tartozó korpuszok közé lehet illeszteni. A típust Lovag Zsuzsa a XII. század második felére datálja, s jellegzetes magyar munkának tartja.

A másik két korpusznak nincsen igazán jó párhuzama, de valószínűleg ezek is Magyarországon készültek. Készítési idejüket tágabban a XII. századra lehet helyezni.

 

 

A peceszentmártoni bronzkorpusz 

H: 5,9 cm Sz: 7,4 cm, V: a fejnél 1,1 cm, a köldöknél 0,9 cm, a lábnál 0,6 cm.

A megtalálás körülményeiről mindössze annyit tudunk, hogy: „Ugyancsak ő [Vidovich László]* ajándékozott egy bronzból készült feszületre való Krisztus alakot, mely Pecze-Szent-Mártonban egy régi temetőből került [elő]. Az Árpád-házi királyok, valószínűleg Szt. László idejéből származik.” (Alisp. jel. 1901.).

A korpuszt kétoldalas öntési eljárással készítették. Az egykori aranyozás csak nyomokban maradt meg. Töredékes. 

A test frontális tartású, feje tojásdad, kissé előrebiccen, s enyhén jobbra dől. Koronája nincs. Haja középen elválasztva, fürtjei hátrafelé simulnak. Homlokát alig érzékelhetően jelölték. Alatta erőteljes szemöldök. Kis, kerek szeme zárva, orra lapos, s csak kismértékben emelkedik ki az arc síkjából. Kis, ívelt fülét plasztikusan ábrázolták. Szájának vonala nem érzékelhető. Bajuszát és szakállát az öntőmintában formázták meg, és nem jelezték külön bekarcolásokkal. Nyaka rövid és széles. Vállát erőteljesen kiemelték. Bal válla vastagabb. Anatómiai szempontból kissé torz a megformázás, mivel a bal váll az „alkar közepéig húzódik”, azaz mintha nem lenne felkarja. Karjának állása egy fordítva fektetett S betűre hasonlít. Ívben hajló jobb karján a könyökét nem lehet megfigyelni, s a kar vastagsága is csaknem egyenletes. Jobb felkarjának alsó felén kis kitüremkedés látszik, amelyen sekély kis árkolás látható. Talán az anyaghibát akarták eldolgozni(?). Bal karjának szögben megtörő könyöke jól érzékelhető. Tenyere nagy, a hüvelykujj a többi ujjon fekszik. Jobb tenyerét három milliméter átmérőjű, lapos, kerek szegecs üti át, amelyet a túloldalán elkalapáltak. A bal oldali szegecs hiányzik; ennek helyén két milliméter átmérőjű kerek lyuk van. A két kar nincsen egy síkban egymással: a könyöktől kezdve a bal alkar a test síkjához képest mintegy fél centiméternyire erőteljesen hátraívelődik. Ezt valószínűleg valamilyen erőszakos mozdulat okozhatta, ennek nyomait azonban nem lehet felfedezni az alkaron. A beavatkozásra utaló gyanút támasztja alá, hogy a megmaradt szegecsnek a jobb kéz hátoldalán elkalapált vége és a kézfej között igen kicsi – kb. fél milliméter – a távolság. Ez pedig – figyelembe véve a jobb kéz említett fél centiméternyi hátrahajlását a test síkjától – nem teszi lehetővé, hogy a két kezet egy síkra, azaz a keresztszárra fel lehessen erősíteni. Derekán középen összecsomózott öv vehető ki, a csomót kis, függőleges bordák tagolják. Az öv a derék két oldalán egy-egy kis függőleges, téglalap alakú formában végződik, melyekben a belső vonalak egy újabb kis téglalapot rajzolnak ki. Az öv csomója az ágyékkendő felett helyezkedik el. Az öv alatt a combközépig érő ágyékkendőt függőleges árkok tagolják ráncokra. Lába terpesztett, combja a szoknyaszerű ágyékkendő alatt a térd felé vékonyodik. Térde és lábszára letört.

* Vidovich László Jósa András barátja, Szabolcs megye főszolgabírája volt, aki nagy érdeklődést mutatott a régészet iránt. Nevéhez fűződik többek között a bezdédi és a tuzséri honfoglalás kori temető Jósa Andrással közösen végzett feltárása is.

 

A petneházai bronzkorpusz 

H: 11,7 cm, talapzat nélkül: 11 cm, Sz: 8,5 cm, V: a fejnél 1,4 cm, a köldöknél 1,1 cm, a lábnál 0,6 cm.

Előkerülési körülményeit nem ismerjük. A leltárkönyvbe csak a leletet beszolgáltató Angyalossy Pál nevét jegyezték fel*. A megtalálás idejére vonatkozólag annyit tudunk, amennyi egy 1939-ben írt tanulmányban megjelent: „A nyíregyházi múzeum, amely méltán híres honfoglalás kori leleteiről, mindössze hat románkori keresztet, illetve keresztről származó Krisztus-testet őriz, a legjobban mintázott 1902-ben Petneházán került ki a föld alól.” (Genton–Lux–Szentiványi 1939. 246.).

A korpusz kétoldalas öntéssel készült, igen vékony. A test hátoldalán a tarkónál kettő, a térdeknél és a sarkoknál egy-egy kis – részben ellapított – bronztüske áll ki: az öntéskor rögzítő szegecsek maradványai. A fej tetejéből egy kis darab letört; nem lehet kizárni, hogy egykor itt is volt egy szegecs. 

Csaknem ép, mindössze a két kézfej hiányzik. A három bemutatott korpusz közül ennek maradt meg legépebben az aranyozása, mely csaknem a test felén megfigyelhető, valamint egy helyen a test hátoldalán is. Utóbbi valószínűleg véletlenül került ide felületkezelés közben. 

A test frontális tartású, a tojásdad fej egyenesen áll, enyhén előrebiccen. Nem a test középvonalában, hanem attól jobbra van. Koronája nincs. Hajfürtjei kétoldalt hátrafelé simulnak. Homloka szinte nem is érzékelhető. Szemöldöke hangsúlyozott. Apró, csukott szeme nem egyforma: a jobb kerekded, míg a bal mandulavágású. Orra sérült, egy kis darab lepattant róla, ami nem tűnik friss törésnek. Így is meg lehet állapítani azonban, hogy eredetileg is viszonylag lapos lehetett. Vékony, keskeny szája alig érzékelhető. Szakállát vésett vonalakból alakították ki, de bajuszt nem lehet megfigyelni. Rövid nyaka alatt félkörben viszonylag széles, mély árkolás húzódik. Ettől úgy tűnik, mintha gallért viselne. Bal karja jelenleg egy centiméterrel hosszabb, mint a jobb. Jobb karját vállból kissé leengedi, egyenletesen vékonyodik a csuklóig. A kissé magasabban fekvő bal váll csaknem vízszintes, a kar a csuklóig enyhén vékonyodik. A bal alkar végénél valószínűleg anyaghibából származó bemélyedés. Mindkét kézfeje letört. A felsőtesten ruházatot nem lehet megfigyelni. A mellbimbókat és a bordákat nem ábrázolták, ellenben a mellizom vonalát két oldalon egy-egy ívelt, vésett vonallal jelölték. Ezek a szegycsont alsó részén egy csúcsba futnak össze. A bal oldali vonal a bal hónaljba, míg a jobb oldali a szegycsont magasságába fut ki. A has kissé előreáll; a homlok és a has síkja csaknem egy vonalban van. Oldalnézetben, úgy tűnik, mintha kis pocakja lenne. Köldöke ovális, egyenetlen oldalú és aljú sekély kis mélyedés, amelyről nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy a köldököt ábrázolja-e vagy anyaghiba. Derekán plasztikus, keskeny öv, melynek közepén – ott ahol esetleg egy csomó lehetne – egy kisméretű, nagyjából háromszög alakú, sekély, egyenetlen felületű bemélyedés van. Ez lehet anyaghiba, de gondolhatunk arra is, hogy itt egy csomó volt, amely később letört(?). Az öv alatt szoknyaszerű ágyékkendő, amely a térd fölött ér véget. A ruházat redőzöttségét az öntőmintában megformázott, sűrűn kialakított, sekély, függőleges mélyedésekkel jelölték. Lábai vékonyak, s nem simulnak egymáshoz; köztük egy keskeny, viszonylag mély „árok” fut. Két lábfeje részben fedi egymást, s azokat anatómiai szempontból helyesen ábrázolták; kiállnak ugyanis a test síkjából, s csaknem merőlegesek a lábra. A láb ék alakban összefutó talapzaton áll. A talapzat alatt felerősítő lemez nyomát nem lehetett megfigyelni.

* Angyalossy Pál megyei főszolgabíró, Jósa András barátja, aki Vidovich-hoz hasonlóan élénken érdeklődött a régészet iránt, s maga is gyakran adományozott leleteket a múzeumnak.

A napkori bronzkorpusz

H: 9,3 cm, felerősítő lemez nélkül: 8,7 cm, Sz: 8,9 cm, V: a fejnél 1,2 cm, a köldöknél 0,7 cm, a lábnál 0,3 cm.

Az 1964-es leltárkönyvben a lelőhely megnevezése: Napkor–Pócspetri. Ez azonban nyilvánvalóan félreértés. Az előkerülési körülményeket Jósa András kéziratos kartonjából ismerjük. E szerint a tárgyat Napkoron találták, pontosabban a „a napkor–pócspetri ut közelében a ‘Töti szivárgó’ közelében Blau Pálné birtokán 1909.”. Ugyanitt Jósa azt is leírja, hogy a lelőkörülmények ismeretlenek, de nem csontváz mellől került elő. A leletet Kálnay Zoltán „nyírvízszabályozási főmérnök ur” ajándékozta a múzeumnak 1909 május 26-án.* A kartonon a megtalálás dátumaként 1909 szerepel. Azt ma már nem lehet kideríteni, hogy a lelet hogyan került Kálnay Zoltánhoz, aki ekkor már a Nyírvíz-szabályozó Társulat igazgatója volt.

A korpusz teljesen ép, de a testet rögzítő szegecsek közül hiányzik a bal tenyeret átütő és a lábfejek alatt elhelyezkedő. A korpusz kétoldalas öntési eljárással készült; teste a hátoldal felől üreges, míg feje tömör körplasztika. Egykor valószínűleg a teljes frontális felület aranyozott lehetett, mára azonban csak az arc bal felén, a bal alkaron, valamint szoknyaszerű ágyékkendőjének jobb felén maradtak meg ennek nyomai.

A frontális tartású, felemelt fejű alak lapos pántkoronát visel. Arca tojásdad, vonásai merevek. Haját nem jelezték, mindössze a koronáján van három vonás: egy középen az orr vonalánál, egy-egy pedig a két fül fölött. A homlokát szinte nem is lehet érzékelni. Csukott szeme mandulavágású. Bal szemén függőleges sérülés, amely a szemöldökét is vágja. A lapos, viszonylag széles orr vonalának folytatásával képezték ki az erőteljes szemöldököt, mely a szem sarkán némileg túlér. A száj rövid, keskeny vonás. A bal szájszél fölött ferde kis bekarcolás, amelyet nem tarthatunk bajusz ábrázolásának. A szakáll jól megfigyelhető; vonalát vékony kis bekarcolás jelzi az állkapocs vonalán át a két fülig. A szakáll szőrzetét kis bekarcolások jelzik. Széles, de alig érzékelhető nyaka váll nélkül folytatódik a kinyújtott karban. A két kar egyenlő hosszúságú, a tenyér felé vékonyodó. Ennek ellenére kissé aszimmetrikus: jobb karja a vízszintestől lefelé tér el, s mintegy fél milliméterrel vékonyabb, mint a bal, csakúgy, mint kinyújtott jobb tenyere, amelyik egy milliméterrel keskenyebb, mint a bal. A jobb tenyéren lapított, ovális szegecs. A vastagabb bal kar vízszintes, a nagy tenyéren három milliméter átmérőjű kerek lyukkal. Az ujját bekarcolt vonalak jelölik. Amennyire meg lehet állapítani a két hüvelykujj a többi ujjhoz simul. A jobb csuklón szabálytalan alakú, sekély bemélyedések látszanak, amelyek a bal csuklónál hiányoznak. Ezeket azonban semmiképpen sem tarthatjuk a típus többi darabjánál – mindkét csuklón jelentkező – markánsan jellemző függőleges bevágásoknak, hanem csak anyaghibának, esetleg későbbi sérülésnek, hiszen hasonló nyomok vannak a korpusz jobb felkarján is. A jobb tenyér síkja eltér a baltól: míg az előző a test síkjával párhuzamos, addig a bal kb. 20 fokkal előrehajlik. Ez azt jelenti, hogy a szegecsnek nem merőlegesen, hanem ferdén kellett a kereszthez csatlakoznia. Ám a megmaradt szegecs túl rövid ahhoz, hogy ezt a távolságot áthidalhassa, s egyben rögzíthesse is a kézfejet. Ezt figyelembe véve két eset lehetséges: a bal tenyér szegecse hosszabb volt, mint a jobb, vagy pedig az eredetileg síkban lévő tenyeret utólag ferdítették el. Utóbbinak némileg ellentmond, hogy az aranyozás ezen a részen viszonylag ép, s nem látszik feszegetés nyoma, de könnyen elképzelhető, hogy „letépték” a korpuszt a keresztszárról, s eközben ferdült el a tenyér. A törzs a derék felé kissé szélesedik. Bal hóna alatt a test vonala kissé beugrik – valószínűleg öntési hiba következtében. A mellbimbót nem jelölték. A bordát 4-4 ívelt, csúcsba futó bekarcolás jelzi. A köldököt két bekarcolással jelezték, amelyek közül a külső egy körvonal, a belső pedig egy félkör. Vékony öve kissé kiemelkedik a test síkjából. Szoknyaszerű ágyékkendője a test két oldala felé rövidül. A ráncokat bekarcolt vonalak jelölik, amelyek közül kettő középen két oldalról íves, míg a test két oldalán kettő-kettő függőleges. Szorosan összezárt lába vékony, s térdben kissé megrogy. A lábfejet csak jelzésszerűen ábrázolták, alatta félköríves kis felerősítő lemez nyúlik ki, amelyet egy három milliméteres kerek lyuk tör át – a szegecs helye.

* Kálnay Zoltán a Nyírség Vízszabályozási Társulat mérnöke volt – annak megalakulásától – 1879-től 1908-ig. 1908–1916 között a Társulat igazgatója. Az adatot Elek Andrásnénak, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Történeti Gyűjtemény kezelőjének köszönöm.

 

Jakab Attila