Avar leletek Napkorról

Az avar leletegyüttes

Az M3 Autósztrádához köthető munkálatok miatt, Napkor határában, a Tötti-dűlő határrészben az illetékesek egy homokbánya nyitásáról döntöttek. A dűlőnévben szereplő Töt egy kora középkorban elpusztult falu emlékét őrzi, ráadásul kollégáin terepbejárásai lelőhely(ek)et jeleztek az érintett területen, így a KÖH a homokkitermelés megindításával párhuzamosan régészeti felügyeletet ill. egy nagyobb részen megelőző feltárást írt elő. Ez utóbbi részen egy késő avar kori 8-9. századi település maradványaira bukkantunk. Írásomban azonban mégsem erről, hanem az ennek közelében az egyik szondaárokban előkerült kortárs temetőrészlet egyik sírjáról emlékeznék meg röviden. Ehhez elöljáróban annyit tennék még hozzá, hogy a kivitelező a temető feltárásától eltekintett így munkatársaink és én is „önszorgalomból” tártuk fel az árkokban észlelt sírokat. Régészeti szempontból a nyírségi homok nem tanulópálya, és sokszor már gyakorlott szakemberek is csak fogják a fejüket egy-egy kovárványos, kevert feltárási felület láttán. Ennek okán fordulhatott elő, hogy a szintet esők után újra és újra megnyesve újabb és újabb sírok foltjai rajzolódtak ki.

És akkor még nem is beszéltem arról, mikor az adott temetkezést csak a fémdetektor hangja jelezte, mert akár milyen szögből vizslattuk a földet, mi bizony nem láttunk semmit…. Az É-D irányítású sírok egy része a fosztogatók ill. a nyírségi homok áldatlan hatása okán – üresnek bizonyult, de a leleteket tartalmazók is meglehetősen szegényesek voltak. Ezek csaknem mindegyikében találtunk állatcsontot, és néhány sírban vaskést, téglalap és trapéz alakú vascsatot, csiholóvasat észleltünk. A női sírok némelyike 1-1 gyöngyszemet, orsógombot rejtett. Említendő továbbá két sír, mely – lócsont nélkül – csak lószerszámzatot (zabla, kengyel) tartalmazott. Ezek közül a 74. számúban csak egy kengyel került elő és talán kard markolata lehet ez a fa maradványos vastárgy.

A temetőrészlet sírjai között előfordultak enyhén felhúzott lábbal az oldalukra fektetett, rendellenes pozíciójú vázak is. Külön említeném a 16. számú sírt: a koponya helyzetéből adódóan felteszem, hogy az elhunyt fejét szervesanyagból készült vánkosra (nyereg?) támasztották. Halotti ágynak, azaz Szent Mihály lovának nyomát egy esetben dokumentáltunk. A temető legkiemelkedőbb temetkezésében, a 90. számúban füles, lemezes bronzveretekkel és griffes-indás-állatküzdelmi jelenetes szíjvéggel felszerelt övgarnitúrájú, csont borítású vaskéssel ellátott férfi feküdt. Az öreg avar család/nemzetségfő nem adta könnyen magát: a keskeny szondaárok fala mellett éppen csak észleltünk egy keskeny, sötét csíkot az altalajban, így ahhoz, hogy kibontsuk le kellett termelni róla a földet. A legalább 1 m vastag humusz megmozgatása a kánikulában igencsak feladta a leckét! A sírt két teljes napig bontották kollégáim és az első nap után még csak némi vasmaradvány és egy-egy bronzlemez részlet látszott ki a csontok és a föld takarásából. Nem is reméltünk különösebben érdekes tárgyakat, így a bontást kezdő, csak aznapra beugró kollégák könnyű szívvel adták át a munkát. És a sír teljesen „letisztázva” sem mutatott semmi különlegeset!

Merthogy a lényeg nem látszott a fent említett okok miatt. Csak a csontok felszedése után mutatta meg magát az avar férfiú veretes öve és „sportszelet” nagyságú szíjvége.

A veretek érdekessége éppen az, hogy nem érdekesek, azaz díszítetlenek, míg a szíjvég az ún. griffes-indás típusba tartozik. Ez estünkben ennek egy variánsát jelenti: a tárgy mindkét oldalán egy nagyobb központi, és a töve felé ezt követően egy-egy arányosan kisebb fríz látható. A kisebb frízek mindkét oldalon megegyeznek. A vízszintesen mintázott fő kép közvetlen szomszédja egy erre merőlegesen elhelyezett, bojtos farkú fantázia ragadozó, mely mellett egy ugyanilyen helyzetű indasor húzódik. A két központi kép egyikén egy vízszintesen futó növényi indát ábrázolt az ötvös, míg a másik oldalon egy állatküzdelmi jelenet van megmintázva. Sajnos, a szíjvég törött, így pontosan nem tudjuk, hogy ugyanolyan állatok harcáról, vagy vadászatról van-e szó, de az biztos, hogy a keleti eredetű, nomád származású népek művészei ezekkel a motívumokkal nem csupán gyönyörködtetni akartak, hanem üzenetet is közvetítettek. László Gyula szerint ezek az ábrázolások a címerek elődei, egy-egy család, nemzetség vagy törzs összetartozásának jelzői lehetnek. Az ábrázolások történetet, eredetmondát mesélhetnek el. A csontváz antropológiai elemzése még várat magára ugyan, így „elődünk” korát még nem tudjuk pontosan. Az azonban tény, hogy a szíjvég már sérülten került a sírba, aminek magyarázata a hosszú használat lehet. Hogy ezt utolsó tulajdonosa viselte-e évtizedeken át, vagy apjától örökölte-e már törötten, valószínűleg soha nem fogjuk megtudni.

 

Pintye Gábor
régész